Nem érzitek úgy, hogy már túl sok néha a gyerek, munka, házimunka együtt?

Ilyenkor gondolj arra, hogy óvónő vagy tanító vagy.

Na, ez mind nagyobb szívás lenne neked.

Néha? Folyamatosan ezt érzem, hisz minden nap ugyanolyan. Nekem ráadásul csak 1 gyerekem van (bár olyan mintha hármas ikreim lennének), 3 éves lesz, január óta dolgozom. Hát...

Fél 5-kor kelek minden nap, több mint egy óra a melóhelyig az út, 4-kor eljövök, este 9-ig, amíg el nem alszik a fiam, pörgök vele, nagyon mozgékony, energetikus. Közben valamit összeütök a tűzhelyen, rendet rakok, készülök másnapra. Az éjszakák nagyon rosszak, még mindig sokszor ébredünk, sokszor nehezen alszik vissza. És fél 5-kor megint kelés hulla fáradtan, mert éjszaka a nappalokat sem tudom így kipihenni. Ahogy valaki írta előttem, tényleg csak egy kapkodás, rohanás az élet. Szerettünk volna kistesót, de nem bírnánk ezt elölről kezdeni, meg nem is értem, hogy fér bele az időbe... Azt várjuk, hogy mikor lesz jobb a helyzet, hogy mikor kapunk egy kis levegőt.

De, ismerem magam, és ezt éreznèm, ezért a választható részről önként lemondtam.

Dolgozni muszáj, kell a megélhetéshez, házimunkából is muszáj kivenni a részem, nem akarok mocsokban, kuplerájban élni, és a férjemre sem hagyhatok mindent, így is többet dolgozik nálam. És ezekkel is magában hulla vagyok. A gyerekkel való 3. műszak meló már nem fér bele az energiáimba.

A #27-essel egyetértek.

A férjemmel már a megismerkedésünkkor tisztáztam ezen a téren a hozzáállásom, az igényeim, és nem is próbált rám nyomni mindent, ugyanúgy kiveszi a részét a dolgokból.

Igaz, én most nem dolgozok, 36 hetes terhes vagyok a negyedik gyerekkel, de a gyerekeket is igyekszem önállóságra nevelni (ez sokszor nehéz, de muszáj).

Én is úgy nőttem fel, hogy anyám volt az önkéntes rabszolga, a mártír (engem 5 éves koromig egyedül nevelt, utána lett élettársa + lett egy öcsém, majd 13 éves koromban végre különmentek).

Megfogadtam már gyerekként, hogy ezt a mintàt biztos nem követem.

Ha nem egyedül élek, alap, hogy nem egyedül viselem a terheket.

Én is besokallok sokszor. Volt egy depressziós periódusom is, ami után erősen felértékelődött bennem a mentális egészség fontossága. Épp ezért nálunk kupi van, nem vasalok, és sokszor eszünk fagyasztott bolti kaját.

A nagyikhoz is le tudjuk passzolni a 3 kisebb gyereket heti egy egész napra (péntek estétől szombat estig), és igyekszünk keveset dolgozni a teendőinken ilyenkor. Ezen a heti egy napon élünk lelki életet, kipihenjük magunkat, sokat beszélgetünk, jókat szexelünk, teszünk egy négyórás sétát kettesben a férjemmel a természetben, és a kicsik zsibongása nélkül tudunk időt tölteni a gimis gyerekeinkkel is. Ha ez nem lenne megmakkannánk. És még így is ki tudunk purcanni, pedig itt néhány beszámolóhoz képest tiszta luxus az életünk.

Nem tudom. Őszintén szólva szerintem csak jól szervezés és kiszervezés kérdése.

2 hetente jön takarító, a köztes időben párszor végigtolni a porszívót azért nem olyan feladat, amitől kiégnénk. A kaját hétköznapokon rendeljük, vagy néha kollégákkal beülünk valahova, hétvégén egyszer főzünk két napra, vagy programozunk egésznap és akkor ott helyben eszünk valamit.

Így az esték igazából nálunk a gyerekekről szólnak. Oké, be kell tenni majdnem mindennap egy mosást, meg két naponta felporszívózoik valamelyikünk, de ez nagyjából 20 perc alatt megvan.

Én viszem reggel a gyerekeket, enyém a reggeli nyűglődés, de ezért én csúsztatok egy órát, így a férjem megy értük. Ő intézi a gyerekeket, én a bevásárlást, ha éppen kell, plusz én heti egy éjszakát házon kívül töltök általában a vidéki másodállásom miatt. Olyankor a férjem intéz mindent a gyerekekkel. (Nekem ez szerelem munka, nem szorulunk rá, hogy két munkahelyen dolgozzak és volt is róla szó, amikor visszamentem dolgozni, hogy inkább ott hagyom, de a férjem nyomja, hogy hülye lennék, megoldja ő...)

A családunk távol, fix bébiszitterünk van, aki az életünk része a gyerekeink 1, illetve 0 éves kora óta. Havi-két havi egyszer a gyerekek mamáznak egy hétvégét vidéken. Szóval nem tudom. Ami nekem irgalmatlanul sok energia, az a tervezés, hogy kinek mikor hol kell lennie, ki-kit hova hoz-visz, mire szánjuk a hétvégét, hova fér bele egy kis énidő, vagy közös idő a férjemmel, stb. De mi anno kettesben sem tudtunk a s*ggünk ülni sosem hétvégente pl., szóval csak annyi változott, hogy mostmár ha akarnánk sem tudnánk. :D Mi szeretjük, hogy baromi mozgalmas az életünk, az egyetlen, amit a mai napig nagyon nehezen viselek, hogy nem lehet reggel 8-9-ig aludni legalább, így nem igen van idő az igazán nagy pihenésre, csak ha a gyerekek mamáznak. Vagyis mondom úgy, hogy a döntési jogunk veszett el a gyerekekkel, hogy ma tespedünk-e 9-ig, vagy sem. Ez viszont szerintem pár év és valamilyen szinten visszatér, mert már nem lesz igényük beugrani mellénk korán reggel az ágyba.