Lètezhet olyan, hogy az èvek alatt megutálom az anyaságot?

Sose akartam gyereket addig, míg meg nem ismertem a párom. Akkor olyan eufórikus önkivületi èrzèst èltem át, hogy meggondolatlan dolgokat tettem sorra talán mert borzalmas szerelmes voltam, amit addig nem èltem át.

Azt mondtam a páromnak gyereket akarok.Mindenki mondta ez nem èn vagyok, èn sose akartam sőt útáltam őket. De nem èrdekelt ki mit mond akartam.

Lett is gyerek. Aztán eltelt 2 èv ès azt èreztem mintha tisztulna az agyam kezdtem rájönni, hogy mit tettem. Nem hittem el, hogy erre adtam a fejem. Mint aki kómából èbred ès kiesett az elmúlt pár èv. Egyre jobban gyűlöltem az anyaságot nem a GYEREKET, mielőtt valaki fèlre olvasná. Mindent megkapott ès meg is kap bohóckodunk nevetünk játszunk örülök, hogy elkezdte a sulit ès fejlődik, de ettől mèg nincs nap, hogy be bánnám a tettem. Mindenki megmondta ne tegyem hisz ez nem èn vagyok de agyam nincs mièrt nem hallottam meg a szavaikat.

Bánom, hogy elment az èletemből 7 èv úgy, hogy nem úgy èltem meg ahogy akartam, hogy mástól függni, másèrt aggódni. Ez nem megy minden nap egy pokol ezzel a tudattal. Ès azzal, hogy ez már így marad. Kèpteken vagyok megszeretni azt hogy anya vagyok. Èlni szeretnèk világot járni gondtalanul mint anno. De nem tehetem meg mert nem hagyhatom el. Nem tudom feldolgozni a tettem ès azt, hogy soha nem leszek már gyermektelen. Ez a tudat egy kereszt amit cipelek. Egyre jobban ettől megútálok minden gyereket már akit az utcán látok. Mèrhetetlen gyűlöletet èrzek irántuk egy kis èlősködő paraziták, aki befèrkőznek párok közè, hogy a lètükkel tönkre tegyenek emberi èleteket, kapcsplatokat.