Mit lehet tenni, ha valaki megbánta az anyaságot, azt, hogy anya lett?
Nővéremben mindig megvolt az, hogy ő jobb, értékesebb, mint én, mert anyuka. Ez nekem már akkor is furcsa volt, mert én úgy vagyok vele, hogy ha boldog vagyok, azt nem kell világgá kürtölni, mások arcába tolni, bizonygatni. Ő mást sem csinált...
Ha én elértem valamit a tanulmányaimban, karrieremben, azonnal próbált rálicitálni valamivel. Például, hogy három gyereket szült bármiféle érzéstelenítés nélkül (igen, komolyan). Mellé az állandó nyomás, hogy én mikor szülök már, higgyem el, egy gyerek nagyobb boldogság bármilyen munkánál (nekem mindig az volt az első, hogy sikeres, jó életem legyen).
Aztán most kipukkant a lufi, kiderült, hogy a férjével már évek óta nincsenek meg jól, a 3. gyerek "mentőöv" lett volna a házasságuknak, de rosszul sült el... Válófélben vannak, nővérem a három gyerekkel visszaköltözött a gyerekszobájába a szüleinkhez, most "keresi önmagát" anyukánk megfogalmazása szerint (értsd: se munkája, se célja).
Kétszer elhívtam magamhoz, meg nyáron voltunk 4 napot nyaralni a szüleink unszolására, hogy kicsit kapcsoljon ki, érezze jól magát. Ez oda vezetett, hogy nyáron előállt azzal, hogy folytatni akarja azt a szakot, amit anno 10 éve otthagyott az első terhessége miatt, jelentkezik a pótfelvételivel és ez milyen jó lesz így. Szüleink ennek örültek is, mert legalább csinál valamit.
Itt jön a váratlan lépés.
Igaz, hogy levelező képzésre jelentkezett, viszont kitalálta, hogy ő péntektől hétfő reggelig itt akar lenni Pesten, mert ő "itt boldog". Erre akkor jött rá, mikor nálam volt. Hogy milyen jó beülni valahová úgy, hogy közben nem a gyerekeket kell csitítani, tud úgy enni, hogy nem kell felpattanni 5 percenként valami miatt, nem zsong a feje a nap végére és neki ez az a terápia, ami kell. Hogy legyen heti pár napja gondok, bajok nélkül. Szüleink mondták erre, hogy rendben, de van három gyereke... Az volt a reakció rá, hogy ő ebből a háromból igazából egyet sem akart, a férje erőltette a nagy családot, aztán dobbantott és éli világát, ő meg szívhat élete végéig és úgy bánja már az egészet, hogy ha lehet, azonnal visszacsinálná.
Most az a felállás, hogy anyukánk bevállalta az unokákat (háztartásbeli, nem dolgozik), hogy a tesóm "keresse az útját" tovább. Otthon emiatt állandóak a viták, mert apukánk szerint felnőtt nő így nem viselkedhet, a gyerek nem olyan dolog, amit meg lehet unni és csak úgy otthagyni valahol. És hogy ő is érezte néha úgy, hogy itt hagyna mindent és csak utazna egyedül a nagyvilágban, de nem tehette meg, mert ott voltunk mi, meg anya.
Szerintem itt több van a háttérben, minthogy nem találja önmagát és szaksegítség kellene, nem az, hogy anya tutujgatja, apa meg veszekszik vele.
Miért ne lenne normális elvált szülőknél mikor a gyerekek a másik szülőnél vannak láthatáson?
Jaaa, hogy volt nálad 2* meg nyaralni.. aztán ezt évekre raktározza el ugye?
Te ennyire hülye vagy? Amíg kiskorú a gyerek minimum gyerektartásra kötelezhető q másik fél. A másik hogy én egy gyerekkel is bizony legszívesebben a hétvégén elmennék gyerek nélkül, rohadt fárasztó akkor is szülőnek lenni ha szereted/akartad a gyereket. Huhú kétszer is volt nálad és nyaralt 4 napot akkor az évi 365 napból az a 6 nap pont elég a maradék napokra pihenés képp...
Egyrészt nagyban azt írod TE milyen faszán élsz és csak egy apró rész szól a nővéredről. Másrészt a novered igen elszurta hogy szakma nélkül szült 3 gyereket,de azt hitte a férje nem lép le és ne tudd meg milyen nehéz gyerekesen munkát találni. Amint kiderul hogy van gyerek máris jön "majd értesítjük " maszlag és viszlát. Tesód most kénytelen szakmát végezni ha akar egy állást és bizony a levelezős is olyan hogy minden nap tanulni kell és csak hétvégén van pihi és piszok fárasztó tanulni és utána gyerekezni is.
Igen nővéred elszurta de most igyekszik felépíteni az életét és igenis az ember kieghet egy gyerek mellett is nemhogy tanulás és 3 gyerek mellett. A férj a köcsög hogy szimplán lelépett.
Te meg nagyképű vagy arra hogy nincs gyereked és tanultál, hát Tesód nehezebb dolgot visz most végbe mint te valaha...
Mi az, hogy ennyire hülye vagyok-e?
LÁTHATÁST írtam, nem gyerektartást. Nézz utána, semmilyen szülőt nem lehet a láthatásra (!) kötelezni. Ha ahhoz van kedve, az ajtót nem nyitja rá egész életében a gyerekére.
"és bizony a levelezős is olyan hogy minden nap tanulni kell"
Két diplomám van, nappali szakon végeztem, még ott sem kellett minden nap tanulni. Az egyetem nem ilyen, de gyanítom, a közelében sem jártál soha, ha az olvasott szöveg értelmezése sem megy.
"hát Tesód nehezebb dolgot visz most végbe mint te valaha..."
Mindenki a saját sorsának a kovácsa, erről ennyit. Lehet itt éjjenezni neki, de az kicsit visszás, hogy éveken át hallgatta mindenki, hogy ők szupercsalád szuperférjjel, csodagyerekekkel, aztán most meg menekülne az egésztől és csak panaszkodik, hogy neki sosem kellett volna gyerek, ha a férje nem erőlteti.
"hát Tesód nehezebb dolgot visz most végbe mint te valaha..."
Ja, persze, mert három gyereket lepasszolni a nagyszülőkhöz, az nehezebb dolog, mint bármi amit a kérdező életében csinált... :D
😂😂😂😂😂
Hallod nagyon gáz, hogy saját magadnak válaszolgatsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!