Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni, ha valaki...

Mit lehet tenni, ha valaki megbánta az anyaságot, azt, hogy anya lett?

Figyelt kérdés

Nővéremben mindig megvolt az, hogy ő jobb, értékesebb, mint én, mert anyuka. Ez nekem már akkor is furcsa volt, mert én úgy vagyok vele, hogy ha boldog vagyok, azt nem kell világgá kürtölni, mások arcába tolni, bizonygatni. Ő mást sem csinált...

Ha én elértem valamit a tanulmányaimban, karrieremben, azonnal próbált rálicitálni valamivel. Például, hogy három gyereket szült bármiféle érzéstelenítés nélkül (igen, komolyan). Mellé az állandó nyomás, hogy én mikor szülök már, higgyem el, egy gyerek nagyobb boldogság bármilyen munkánál (nekem mindig az volt az első, hogy sikeres, jó életem legyen).


Aztán most kipukkant a lufi, kiderült, hogy a férjével már évek óta nincsenek meg jól, a 3. gyerek "mentőöv" lett volna a házasságuknak, de rosszul sült el... Válófélben vannak, nővérem a három gyerekkel visszaköltözött a gyerekszobájába a szüleinkhez, most "keresi önmagát" anyukánk megfogalmazása szerint (értsd: se munkája, se célja).


Kétszer elhívtam magamhoz, meg nyáron voltunk 4 napot nyaralni a szüleink unszolására, hogy kicsit kapcsoljon ki, érezze jól magát. Ez oda vezetett, hogy nyáron előállt azzal, hogy folytatni akarja azt a szakot, amit anno 10 éve otthagyott az első terhessége miatt, jelentkezik a pótfelvételivel és ez milyen jó lesz így. Szüleink ennek örültek is, mert legalább csinál valamit.

Itt jön a váratlan lépés.

Igaz, hogy levelező képzésre jelentkezett, viszont kitalálta, hogy ő péntektől hétfő reggelig itt akar lenni Pesten, mert ő "itt boldog". Erre akkor jött rá, mikor nálam volt. Hogy milyen jó beülni valahová úgy, hogy közben nem a gyerekeket kell csitítani, tud úgy enni, hogy nem kell felpattanni 5 percenként valami miatt, nem zsong a feje a nap végére és neki ez az a terápia, ami kell. Hogy legyen heti pár napja gondok, bajok nélkül. Szüleink mondták erre, hogy rendben, de van három gyereke... Az volt a reakció rá, hogy ő ebből a háromból igazából egyet sem akart, a férje erőltette a nagy családot, aztán dobbantott és éli világát, ő meg szívhat élete végéig és úgy bánja már az egészet, hogy ha lehet, azonnal visszacsinálná.


Most az a felállás, hogy anyukánk bevállalta az unokákat (háztartásbeli, nem dolgozik), hogy a tesóm "keresse az útját" tovább. Otthon emiatt állandóak a viták, mert apukánk szerint felnőtt nő így nem viselkedhet, a gyerek nem olyan dolog, amit meg lehet unni és csak úgy otthagyni valahol. És hogy ő is érezte néha úgy, hogy itt hagyna mindent és csak utazna egyedül a nagyvilágban, de nem tehette meg, mert ott voltunk mi, meg anya.

Szerintem itt több van a háttérben, minthogy nem találja önmagát és szaksegítség kellene, nem az, hogy anya tutujgatja, apa meg veszekszik vele.


2023. szept. 5. 12:45
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 11/89 A kérdező kommentje:

10-es, köszönöm a válaszodat, végre nem csak a kötözködés...


Én rajta inkább azt érzem, hogy anno a nagy szerelemben úgy érezte, örökké fog tartani a házasság, kapcsolat és a gyerek a "biztosíték" hozzá. Voltak erre utaló megszólalásai már akkor is, nyilván nem úton, útfélen, de mondott olyanokat, hogy végre azt érzi, sínen van az élete, meg hogy "kicsit hátradőlhet".

2023. szept. 5. 13:35
 12/89 anonim ***** válasza:
70%

Jöttél a nővéredet szidni. Örülsz a boldogtalanságának. Magadat jobbnak tartod.

Ilyen egy jó testvér ....

2023. szept. 5. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/89 A kérdező kommentje:

Sehol nem szidtam.

Miért érzem azt, hogy itt valamiért mindig az adott kérdezőkbe kell belekötni?:D

2023. szept. 5. 13:40
 14/89 anonim ***** válasza:
69%

És neked van életed? Mert baromira úgy tűnik, hogy jobban lefoglal téged az ő kudarca, mint a te saját dolgaid, és a legszomorúbb, hogy lerí, hogy ez téged boldoggá tesz. Szánalmas. Az én nővérem is elvált 3 gyerek után, elölről kellett mindent kezdenie, de távol álljon ez a stílus tőlem, amit te levagsz, inkább ez a kellemetlen.

Gyerekes hisztike, amiért veled nem úgy foglalkoztak a szüleid, pedig olyan kis okoska vagy, mint vele, aki tudatlan, csak szülni tudott. Fel kéne nőni. Te miért nem ,,görgetsz" tovább, ha a helyzet ennyire zavar?

Azt halkan megsúgom a gyenge kis provakativ kerdesed mellé, hogy az ,hogy valaki gyereket nevel, nem zárja ki azt, hogy sikeres karrierje legyen,és ez fordítva is igaz. 2 gyerek mellett is képes rá az ember, ezt elhiheted nekem. Úgyhogy nyugodtan szalljal le a magas lóról, és törődj a magad dolgaval.

2023. szept. 5. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/89 A kérdező kommentje:

"Mert baromira úgy tűnik, hogy jobban lefoglal téged az ő kudarca, mint a te saját dolgaid"

Mivel naponta nekem írogat, nálam tervezte tölteni a pesti ittléteket, valamint még a szüleimtől is felváltva hallgatom, mi megy otthon, ezért igen, lefoglalnak. Ettől függetlenül megvan a saját életem, de szerencsére elég jó periódusomat élem, köszönöm a kérdést!


Nem igazán érdekel, ki hány gyerek mellett építgeti a karrierjét.

Van egy kérdésem a problémánkról, arra szeretnék megoldást, választ, tapasztalatot. Nem gondoltam, hogy a (b)anyaközösség betámad, mert mit képzelek én... :D


Ha a testvérem kérdezett volna valamit, amiben felvázolja, hogy a 2, 6 és 9 éves gyerekeit heti 3 napra szeretné "elfelejteni", akkor is ennyire védenétek? Vagy akkor őt kéne minden sz.rnak kikiáltani?

2023. szept. 5. 13:47
 16/89 anonim ***** válasza:
54%
Ha tényleg a testvereden akarnal segíteni, akkor annyi lett volna a kérdés, hogy a testvéred 3 gyerek után elvált, nem akar a gyerekekkel foglalkozni, onmegvalositani akar, mit lehet tenni? Az összes többi onfenyezes baromi felesleges.
2023. szept. 5. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/89 A kérdező kommentje:
Ahogy a ti hisztitek is, amit válaszként büfizgettek ide.
2023. szept. 5. 13:56
 18/89 anonim ***** válasza:
57%

A gyerek előtt kell reálisan átgondolni a dolgot, hogy való-e valakinek az anyaság. Persze állandóan győzködi az embert mindenki, hogy a sajátodat majd megszereted, nem lesz fárasztó sem a gyereknevelés, mert érte megéri stb. Nem kell az ilyen nyálas szövegeknek bedőlni, ha valaki úgy érzi, hogy nem neki való az anyaság. Az igazság az, hogy még azoknak is vannak nehéz időszakaik, akiknek ez volt minden álmuk.

Szóval én nem értem a győzködést és a mások életébe való beleszólást. Ha meg a gyerek születése után mégsem olyan, amilyenre számított valaki, akkor nem léphet csak úgy ki a helyzetből. Ezért sem szabad más nyomására vállalni gyereket.

2023. szept. 5. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/89 anonim ***** válasza:
41%

Szóval te úgy gondolod, hogy soha semmilyen körülmények között sem kaphat egy nő, egy anya semmiféle "kimenőt" a gyerekei mellől..

Egy nőnek mindig minden körülmények között csak is a gyerekeinek kell szentelnie magát..?!

A gyerekeknek van apjuk is. A bíróságon lehet kérni váltott elhelyezést is..

2023. szept. 5. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/89 A kérdező kommentje:

21-es, ne sarkítsd már ki, amit írtam. Vagy most ez jön?


Nem azt mondtam, hogy ne járna egy anyának kimenő. Sőt, le is írtam, hogy volt kétszer is nálam, nyaralni is elvittem.

De ne mondd, hogy az normális, ha egy anya péntek reggeltől hétfő reggelig a gyerekeit látni sem akarja, mert "neki ez terápia". Úgy, hogy a két nagyobbik gyerek már iskolás, 4-ig ott vannak, utána sporton, zeneiskolában. Tehát hétköznap túl sokat nem látják az anyjukat sem azután, hogy az apjuk kikerült a képből.


Mert az a helyzet, hogy kikerült teljesen, a saját akaratából (úgyhogy ennyit arról, hogy van apjuk is, láthatásra egyik fél sem kötelezhető).

2023. szept. 5. 14:05
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!