Vállalnátok úgy gyereket, hogy férjjel, de mégis egyedül? Viszont anyagilag minden biztosítva lenne?

Hát én nem javaslom, de te tudod.

Az én párom kamionsofőr nemzetköziben.

54 éves volt, mikor megszületett a közös gyerekünk, én 33 voltam akkor.

A fiunk most 2 éves. Szó szerint mindent én csinálok vele. Mivel segítségem nincs, nincsenek rokonok, sokszor elkapott a sírás, hogy nem bírom tovább egyedül csinálni. Pedig imádom a fiam, meg rajta kívül előző házasságból van 2 iskolás lányom, őket is imádom. Mindent én csinálok, háztartás, ügyek intézése stb, tartok fejben, mellette dolgozom is, néha azt sem tudom hol áll a fejem. A hajmosás igazi kihívás, mert egyszerűen nincs rá időm. Ha betegek akkor is én viszem az egészet természetesen mert nincs itthon soha. Most kerül majd a kicsi bölcsibe, akkor talán visszakapom az életem egy minimális szeletét... Az első az lesz hogy 2 nap szabit kiveszek amint egész nap bent lesz és magammal fogok foglalkozni, csak magammal....

Én ezt nem kívánom neked.

"Szülői háttérről hallottál már?"

Az, hogy a szüleid szponzoráltak nem egyenlő azzal, hogy önállóan álltad a sarat. Én nem sajnálom tőled, félre ne érts. De azért itt nem arról van szó, hogy te mennyire megállsz amúgy a saját lábadon, mert ez nem derült ki. Ha dolgozol, és nem anyu/apu/párod vállalkozásában, akkor aligha fér bele még időben sem, nem hogy pénzben egy több hetes nyaralás. Meg a leírásodból sem az jön le, hogy te finanszíroznád a dadusokat pl. Azon gondolkodj el, hogy valóban meg tudnál-e állni a saját lábadon akár egyedül is, egy gyerekkel. (Ezt persze csak úgy mondom, mint akinek fontos, hogy igazából tudjon független is lenni, mert engem még anyagilag sem támogatott soha az apám.) Vagy akarsz-e olyan (érzelmi, családi) életet a gyerekednek amilyen neked jutott. A lányod tuti hazaállít majd 20 évesen egy apja kora beli fószerral, ez már borítékolható. Persze nagyobb baja sose legyen, ezt őszintén kívánom.

Én 18 voltam mikor össze jöttem a 36 éves párommal. 20 éves voltam mikor össze házasodtunk. 22 éves voltam mikor a nagy fiúnk született, 24 mikor az iker lányaink, és 26 mikor a kis fiúnk.

Ő is világ életében munka mániás volt, most is nagyon sokat dolgozik, de változott mióta megszülettek a gyerekek.

Mikor még csak a fiúnk volt annyira nem is hiányzott hogy sokat otthon legyen, de mikor a csajok születtek akkor azért már lett volna igényem a segítségére, ezt Ő észlelte is és igyekezett minnél többet velünk lenni.

Az elején még csak 1 hétvégére utaztunk el max, a kicsi most 1 éves, idén már ott tartottunk hogy 3 hétig nyaraltunk és addig a vállalkozásával csak minimálisan foglalkozott

39

Off: kösz hogy leírtad. Bevallom elhultem a rengeteg "apa home officeban van hogy segítsen és sokat legyen a gyerekekkel" kommenten. Én sokat vagyok és voltam home officeban, ott is dolgozni kell, nagyjából az egész munkaidőt, sőt az ember hajlamos nehezebben szétválasztani a munkát és a magánéletet. Akinek sikerül és laza az egész, az konkrétan nem vgay jóval kevesebbet dolgozik. (Fun fact: kijöttek az első hatástanulmányok, hogy a home office csak rövid távon éri meg, hosszabb távon romlik a teljesítmény. Valószínűleg pont a kummantás miatt.)