Hogyan oldod meg a nyári szünetet az alábbi helyzetben?
- Mindkét szülőnek bejárós munkája van. Home office nem opció.
- A gyerek már iskolás, de még nem lehet egész napra egyedül hagyni (mindenkire rábízom, hogy ez nála mennyi időst jelent).
Konkrét megoldások érdekelnének, tehát nem az, hogy "az önkormányzatnak kötelessége felügyeletet biztosítani", hanem az, hogy "a gyerek x hetet van a nagyinál, x hetet napközis táborban, a férjemmel felváltva vesszük ki a szabit" stb.
Köszi szépen!
Nincs nagyszülő nálunk. Tábor 1,5 hónapig. Férjem az augusztust kiveheti egyben. Én is akkor szabizok, hogy együtt legyünk.
Idén nagyon drágák a táborok, nagy nyaralás nem is lesz. :/
Mondjuk július végén már nincs mit megoldani ezen. Vagy meg tudtad oldani ezt a nyarat vagy nem. Szóval a jövő nyárra lehet tervezni.
a) Nagyszülőket, egyéb rokonokat megkérni, amennyire egészségük, idejük, energiájuk, kedvük engedi.
b) Napközi (vagy akár ottalvós) táborokba vinni a gyereket. Rengetegféle jobbnál jobb táborok vannak, a gyereked érdeklődésétől függően biztosan találtak több olyat is, ahová szívesen menne. Természetesen ennek van költsége, tehát az is feltétel, hogy a szülők ezt meg tudják fizetni.
c) A szülők is menjenek azért szabadságra nyáron. Elvárható, hogy a két szülő együttvéve 3 hetet tudjon a gyerekkel otthon lenni (vagy nyaralni menni). Mivel a nyári szünet kb. 11 hét, ha ebből 3 hetet a szülők vannak vele, máris kisebb a probléma.
d) Érdekes módon százmillió ilyen gyakoris kérdés van, és a kérdezők sosem gondolnak a legtermészetesebb megoldásra: nyári iskolai napközibe küldeni a gyereket. Erre mindenhol van lehetőség, maximum nem a saját intézményében. Értem, hogy ezt lehetőleg kerülni akarja a szülő, de ha nincs más, ez egy teljesen korrekt megoldás. Még az is lehet, hogy olyan jól érzi magát ott, mint egy napközi táborban.
Ha végigveszed ezeket a megoldásokat és ügyesen felosztod a nyári szünetet, akkor egyikből sem lesz túl sok a gyereknek, így nem unja meg.
Nálunk egy óvis és egy bölcsis van összesen 9 hét bezárással.
- 5 hetet szabin vagyunk (èn 4et párom 2t, 1 közös ebből.
- 2 hetet a párom megoldott, váltott műszakol és hétköznapra csak èjjeleket kapott, illetve 2 napot a nagy barátoknál volt
- marad 2 hét, az óvisnak napközis tàbor, a bölcsisnek ügyeletes bölcsi, de majd ez neki is tábor time lesz később.
Családi segítség nincs.
Ne haragudjatok, de tényleg ilyen nehezet kérdeztem? Annyit kértem, hogy azok válaszoljanak, akik nem otthonról dolgoznak. Erre nem válasz az, hogy "én otthonról dolgozom". Ez szuper, de akkor nem te vagy a kérdésem célközönsége.
Ha megkérdezem, ki hogy készíti a spenótot, arra sem válasz, hogy "Sehogy, mert nem szeretem."
Sőt, nem is tanácsot kértem. Csak és kizárólag tapasztalatot, hogy ki hogy oldja meg. Nem azért, mert én nem tudom megoldani (meg tudom), hanem mert érdekel, mások hogyan csinálják. Ennyi.
A 3-mas és 4-es választ köszönöm. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!