Kihívtam a rendőrséget egy "anyukára". Ti mit tettetek volna?
Nagymamámnál voltunk épp aludt a kisfiam a játszótéren a babakocsiban, sétáltunk. Lakótelep, konténerek, egy nő sétál egy koszos, szakadt babakocsival és minden konténerbe bemászott, kukázott. Azt hittem a babakocsiba is cuccok vannak, amiket talált, de közelebbről egy édes kisfiú volt, kb 2 éves. Egy hang nélkül ült ott, míg az anyja kukázott. Amit kivett, egyből a gyerek kezébe nyomta, itt van nesze játszál. A következő pillanatban a kicsi kiejtette a kezéből azt a valamit és a nő hátulról, ököllel ütötte a fejét, majd úgy megrázta a kocsit, hogy a kicsi kiesett...visszarakta, ordított, megint megverte.
Én ekkor már sírtam és remegtem, nem tudtam mit csináljak...most is könnyes a szemem, ahogy írom.
Kihívtam a rendőrséget, 5 perc alatt kint volt két civil ruhás, állítólag megtalálták őket rögtön. Felvették a vallomást, nem tudom utána mi történt. (nem kisebbségiek voltak!!!)
Borzalmas ez a tehetetlenség és a gondolat mit élhet át egy ilyen gyerek otthon....:(
Azért sajnos szegényeknek nem lesz vmi aranyéletük. Ugyanis az anya gondolom nem mond le róluk, vagyis örökbe nem adhatók. 18 éves korukig majd intézetben élnek..
Egyébként nem tartok sokat a magyar gyámügyről. (Külföldit nem ismerem.)
Bennem még mindig az a történet él, hogy egy nagycsaládnak (vidéken élő magyarok)leégett a háza, nem volt biztosításuk. Kaptak az államtól gyerekenként 1000 Ft-ot, és 2 hónap haladékot, hogy lakást szerezzenek. Ez nem sikerült nekik, ezért elvették a gyereküket. De a legkisebbet, aki 1év körül volt, nem vitte el a gyámügy. Egész télen 1 fűtetlen pajtában éltek 3man, a kicsi tüdőgyulladást kapott, és meghalt. Benne voltak a tv-ben-persze csak az eset után-, és egy nyugdíjas pár adott nekik 1 kétszobás házat. Ezután vissza akarták kapni a saját gyerekeiket, amit végülis 2 év után sikerült elérniük.
Szóval ennyit a gyámügyről...
Nagyon jol tetted, hogy kihivtad a rendorseget!! Barcsak mondana le rolluk az anya, hogy orokbe tudjak adni a gyerekeket. Szegeny picik. :(
A valaszado aki kihalgatta az 5 eves kislanyt!! Nagyon szomoru amit irtal. :(
Kicsit megkönnyebbültem,ahogy elolvastam az újabb fejleményeket.Istenem,megszakad a szívem...egyszerűen nincs is rá szó,hogy milyen dühöt érzek ilyenkor.
Remélem,ezután jobb sors jut majd a két kicsinek és soha többé nem kerülnek vissza az állat "anyuka" karmai közé!!!!!
Később,ha esetleg hallasz felőlük,megírod?!
Igazad van kerdezo, szerintem adtal nekik egy eselyt a jobb elet fele.
En meg azt is feltetelezem az ilyen nokrol, hogy a penz miatt jo ha van a gyerek maskent csak nyug, teher (jar valami segely, gondolom csaladi potlek...) Egy biztos, nem a szeretet es az anyai erzes amiert azokat a szegeny kis csopsegeket megszulte. :( En abba remenykedek, hogy mivel elvettek tolle igy elesik ezektol a penz forrasoktol es mindegy lesz neki, hogy ki kapja meg oket es lemond rolluk (persze ha igaz a feltetelezesem) mert szerintem vissza ugysem kapja oket (legalabbis remelem ennyire azert van igazsag)!!! Nem tudom, hogy jol gondolom-e, lehet, hogy tevedek csak remenykedek es ezert irtam, hogy lehet a kerdezo adott nekik egy eselyt.
Szia,
igen voltam, igazából érdemlegeset nem tudtam meg, azt mondták konkrét infót nem tudnak adni a gyerekekről, de hogy nincsenek az anyukánál az 100%, és mondta a rendőr, hogy nagyon komolyan foglalkoznak az üggyel (valamiért??) de nem tudtam meg többet....:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!