Kihívtam a rendőrséget egy "anyukára". Ti mit tettetek volna?
Nagymamámnál voltunk épp aludt a kisfiam a játszótéren a babakocsiban, sétáltunk. Lakótelep, konténerek, egy nő sétál egy koszos, szakadt babakocsival és minden konténerbe bemászott, kukázott. Azt hittem a babakocsiba is cuccok vannak, amiket talált, de közelebbről egy édes kisfiú volt, kb 2 éves. Egy hang nélkül ült ott, míg az anyja kukázott. Amit kivett, egyből a gyerek kezébe nyomta, itt van nesze játszál. A következő pillanatban a kicsi kiejtette a kezéből azt a valamit és a nő hátulról, ököllel ütötte a fejét, majd úgy megrázta a kocsit, hogy a kicsi kiesett...visszarakta, ordított, megint megverte.
Én ekkor már sírtam és remegtem, nem tudtam mit csináljak...most is könnyes a szemem, ahogy írom.
Kihívtam a rendőrséget, 5 perc alatt kint volt két civil ruhás, állítólag megtalálták őket rögtön. Felvették a vallomást, nem tudom utána mi történt. (nem kisebbségiek voltak!!!)
Borzalmas ez a tehetetlenség és a gondolat mit élhet át egy ilyen gyerek otthon....:(
Borzasztó, amit leírtál. :(
Én is ezt tettem volna, hihetetlenül fel tud zaklatni a gyermekbántalmazás. Annyira sajnálom az ilyen sorsú piciket! :(
Helyesen tetted, hogy szóltál a rendőröknek.
Sajna sokat nem értél el vele, a rendőrök kihallgatják és ennyi, esetleg értesítik a gyámügyet, lehet neked is őket kellett volna hívni. Ha a kicsin nem látszik sérülés, bár ebben az estben jobb lenen neki, ha lennének külsérelmi nyomok, akkor már a rendőrséget is volt értelme kihívni.
Mindenesetre tettél valamit, ez is valami! Szegény kicsi. Na ezt már tényleg nem értem minek az ilyennek gyerk!
Igen, a gyámügy volt az első gondolatom, de nem tudtam elérhetőséget, hirtelen csak a rendőrség jutott eszembe, de nagyon komolyan vették a dolgot...
ez egyébként vasárnap történt, de azóta is rengeteget gondolok a kisfiúra, nagyon megrázó volt ilyet látni!!!!
Nagyon jól tetted, szerencsére nem "nevelheti" így a gyerekét senki, mióta a Gyermekvédelmi Törvény megszületett. Sok helyen túl szigorú a törvény, de ha már csak egy gyereket is megment a durva bántalmazástól, akkor van értelme.
Én már attól is kiakadok, ha valaki a játszótéren, vagy a boltban üvölt a gyerekére, vagy rácsap a kezére, fenekére és a gyerek sír.(én a múltkor ilyennel találkoztam, de még mindig bennem van)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!