Másnak is elvárja a fèrje ezt a hozzáállást?

Kettőnk közül a férjem a türelmesebb, pedig 12 órázik, műszakol. Ha már őt is kihozzák a sodrából a gyerekek, akkor nagyon nagy hülyeséget csináltak.

Férjednek valóban el kéne gondolkodnia a munkahely váltáson. Meg egy pszichológuson. Tudnak ám okosat mondani indulatkezelésre is.

Direkt csak a te válaszaidat olvastam el. Szerintem beleragadtatok abba a krízisbe, amit egy gyerek érkezése egy kapcsolatban jelent. Hiszen azt mondod korábban is ilyen volt, még a gyerek előtt, nem meglepetés. Vagyis nem ő változott, tudtátok kezelni ezt az énjét, csak azzal, hogy család lettetek és megváltozott a kapcsolatotok dinamikája és a teljes életetek, ez nem rendeződött újra (még). Több a teendő, feszítettebb a tempó, több a felelősség, kevesebb az énidő és a gőzkieresztési lehetőség. Tenni kell azért, hogy helyes mederbe kerüljön a dolog és ehhez szükség van mindkettőtökre. Én nem vagyok benne biztos, hogy egy munkahely váltás megoldaná a problémátokat. Némi tünetkezelésnek biztosan elmenne, de alapvetően nem hiszem, hogy ez lenne a gond alapja. Az én elméletem saját magamból fakad, hiszen én magam is egy iszonyat lobbanékony természet vagyok (nőként). A férjem pedig maga a béke szigete. Őt igazán nehéz kihozni a sodrából, a 26. "apa, miért?"-re is olyan birka türelemmel reagál, hogy csak pislogok. Mindketten ilyenek voltunk már a kapcsolatunk elején is, nem változtunk. Nagyon gyorsan felkapom a vizet. Talán gyorsabban, ha fáradt vagyok, de az alap természetem kipihenten is ilyen, így nincs mit tenni. Amióta gyerekünk van nem igazán ismerem a kipihentség fogalmát, így többször vagyok elviselhetetlen, ez tény. Valóban, ha elgurul a gyógyszer és a férjem még pampogni, avagy kioktatásba kezd, akkor olyan zsinórt gyújt be, aminek a végén brutális robbanás várható. Parttalan vita, értelmetlen veszekedés. A kérdésem: miért gyújtja be!? És hozzád is ezt a kérdést szegezem. Én pontosan tudom, hogy a lobbanékonyságom sz*r tulajdonság. A férjem is tudja és azt is tudja, hogy én is tudom. Azt is tudja, hogyha elkezd beszólogatni, az olaj a tűzre, ha békén hagy negyed órára, akkor az idegrendszerem visszaáll a normál szintre és utána normál emberek módjára át tudjuk beszélni a dolgokat.

A férjed jelezte, hogy neki ilyenkor arra a kis nyugalomra van szüksége, amire akkor abban a szituban volt (kimegy, lenyugszik, visszajön). Itt van a megoldás. Ha visszajött, akkor NORMÁL hangnemben megkérheted, hogy ne mondja, vagy tegye ezt vagy azt a gyerek előtt, ő pedig tud rá tiszta aggyal reflektálni.

Az életetek teljesen megváltozott. Te otthon "dolgozol" kvázi 0-24, ezért nem sok énidőd van. Ő rengeteget dolgozik, ha hazaér segít, ugyanakkor ér véget a napja, mint neked. Ez fárasztó neki is és neked is, teljesen természetes. Meg kell találni a feszültség leeresztő szelepeket, amivel kitudja ereszteni a gőzt. Nekem pl. ilyen a sport. Levezeti a fölös frusztrációt és sokkal nyugodtabb vagyok utána. A lobbanékonyságára pedig közösen kell megoldást találnotok. Ő találjon feszültségmentesítő pontokat az életében, amivel egy kicsit lecsapja ezeknek a kirohanásoknak a csúcsát, ergo nem ordít a gyerekkel, nem rajta tölti ki. Ha neked nem egyértelmű mikor van pöccön, akkor találjatok ki valami "jelszót", kézjelet, vagy akármit, amivel ilyenkor a tudtodra adja, hogy most itt vége, kell 5-10 perc szünet. (Nálunk egy arckifejezés az.) Te ilyenkor állj le, akármennyire is mondanád a magadét, engedd hogy kivonuljon a szituból. Amikor visszatér tiszta fejjel, akkor pedig ha kell, próbáljátok megbeszélni. Ha nincs mit megbeszélni, akkor lépjetek tovább.

Szerintem nagyon jó, ha kommunikálja feléd, hogy erre van szüksége, így tudsz segíteni neki. Te is kommunikáld felé, hogy az 5-10 perces szünete után mivel tud segíteni neked, hogy a szitut jobban megértsd, továbblépj. Öleljen meg? Köszönje meg, hogy türelmes voltál vele? Vagy mi esne jól?

Szóval bármennyire sem látszik, szerintem jó az út, csak még egy kicsit bizonytalan. Tök jó, hogy mindenben segít, tök jó hogy kommunikál! Kicsit sz*r a természete, ami hidd el igen nagy kereszt. Mint érintett, küzdök vele rengeteget! Fontos, hogy ne érezd azt, hogy mindig csak te engedsz az ilyen helyzetekben, kapjál visszacsatolást.

Én nagyon hálás vagyok a férjemnek, hogy elvisel és segít a kezelésében. Nyilván ő sem bírja mindig cérnával, de már tudja, hogy sokkal hamarabb rövidre zárjuk, ha megadja azt a pár perc csendet, mintha kötekedni kezdene és begyújtja azt a bizonyos zsineget... Neki pl. az jelent sokat, ha a pár perc csend után megpuszilom és megköszönöm, hogy ilyen jól kezel. Ebből tudja, hogy a kirohanásom igazából nem neki és nem is a lányunknak szól, küzdök a természetemmel. Kemény, az biztos.

Akik a bölcsit ajánlják, azok végig gondolták azért? Reggel, mikor apa már nincs otthon, anya elviszi a gyereket a bölcsibe. Mielőtt meg apa hazaér, haza viszi a gyereket, mert a bölcsi bezárt az napra.

Ennek mi értelme van?

Kérdező, te meg rá szólhatsz ám a gyerekre! Megtanulja magát elfoglalni. "Anya most nézi a műsort, majd utána meghallgatlak." Meg kell neki tanítani, hogy nem körülötte forog mindenki és igen, hagyni kell unatkozni is, hogy feltalálja és lefoglalja magát. Így nem lesz a gyerekből egy nárcisztikus társfüggő.

"Megtanulja magát elfoglalni. "Anya most nézi a műsort, majd utána meghallgatlak." Meg kell neki tanítani, hogy nem körülötte forog mindenki és igen, hagyni kell unatkozni is, hogy feltalálja és lefoglalja magát"

Most nem azért mondom, de egy 2 évesnél ez baromira nem működik, tudom, mert mindennap próbálkozom vele. Egy ekkora gyerek nem foglalja le magát, míg az anyja tévézik.