Egy gyerekkel is egyre rosszabb és nehezebb lesz?

Vannak könnyebb és nehezebb időszakok és nagyon különbözőek vagyunk. Én pl a kialvatlanságot nem bírtam, más a hisztit, megint másnak pedig valami más volt igazán nehéz.

De nekem mindig mondták lesz még nehezebb is, azóta is várom, talán a kamaszkor, bár ezt tényleg el is hiszem.

Nekem nehezebb. 3.5 éves a fiam. Brutál. Dackorszak (remélem csúcsa). Mindenrn kiakad, hisztizik, ordít. Emellett elkezdte az ovit, az a stílus amit ott felvett, kikészít. Visszabeszél, hiaba kérek bármit direkt az ellenkezőjét csinálja.

Kicsinek sem volt vele egyszerű. Küzdöttünk a fogzással, éjszakákat sétáltam át vele. Utána jött a szepa. Na az se volt könnyű menet. De ez a mostani állapot... ez katasztrófa. En előre félek a kamaszkortól.

Nekem a 6-12 hónap közötti idòszak volt mindkét gyerekkel a legnehezebb, valahogy kínlodott mindkettő a mozgástanulással (a lányom relatíve lassú mozgásfejlődésű volt, a fiam türelmetlen), már nem jól maradtak meg semmilyen szàllítóeszközben, de még nem értettek meg érveket, célokat.

A fiamnál kemeny volt a szepa és a hozzátáplálása egy katasztrófa illetve az ő alvása akkor romlott el kb (a lànyomé sose volt jó, de vele ez volt igazàbol nehéz csak).

Mindenesetre nekem 12 hónap felett minden pár hónal fejlődés egy áldás. Imádom a beszédfejlődést, a kinyílást a világ felé. Szerintem ezerszer könnyebb. Hogy lehet érvelni pl kicsit bírd ki, mindjárt odaérünk, hadd töröljelek meg hogy tudj még játszani stb.

A fiamnál a dackorszak picit szívás, de ő annyira akarnok, amióta megszületett, hogy még így is az értelme nyílása meg a hisztik közti ölelgetés, kedvessége, meg a kiváncsisága, logikája miatti jobb vezethetősége így is könnyebbé teszi.

4 illetve 2 évesek lesznek

Nem mondanám,hogy nehezebb lesz.

Inkább úgy mondanám,hogy valami könnyebb lesz, valami nehezebb.

Pl nekem nagyon nehéz és fárasztó volt az ,hogy éjjel a kisfiam nem aludt. Nappal persze sokat,órákat. kialvatlan voltam. Kimerült. Nappal nem tudtam mellette aludni ,hiszen ott volt a kislányom. Aki akkor 2,5-3 éves volt.

Ez a része most sokkal könnyebb ,mind a ketten szépen alszanak éjjel. Ezáltal ugye én is. Nem vagyok kialvatlan ☺️💪

Most ,hogy nagyobbak ,sokkal több kirándulás ,programozásra van lehetőségünk. Sokkal több minden leköti őket.

Bírják a hosszabb setákat is.

Amikor kicsik voltak , hosszabb túrákba nem fogtunk bele.

Volt napi 3 alvás. Így igen csak le voltam korlátozva. Egy zuhanyzás is kb 2 perces volt. Most akár simán befekhetek a kádba , hajmosás ,borotvalkozas smink,hajszárítás stb.. Elvannak, eljátszanak. Egyébként 8 és 5 évesek. De nehezebb is ,mert iszonyú sokat veszekednek. Suli-ovi, időben kelni , elkészíteni őket. Időben elindulni.( Uh de utálom sokszor a reggeleket.) Könyörgés ,öltött fel. Elkèsünk..

Ezt a végtelenségig irhatnám. 😅

Egyszóval amit az elején írtam. Van ami idővel jobb és könnyebb, de hoz magával nehézségeket is.

De mindent összevetve , így jó néhány év és 2 gyerek után, egy 8 hónapos kisbabával minden volt nekem,csak nehéz nem 😀Ezt mondom most .. De akkor természetesen én is éreztem sokszor úgy ,hogy ez nem egyszerű!

Attól függ, mi nehéz most neked.

Pl. én úgy látom, hogy legnehezebb az a korszak volt, amikor már felállt, járt, mindenre kíváncsi volt, de még nem értette meg, hogy egyes dolgokhoz nem szabad hozzányúlnia. Természetesen törekedtünk arra, hogy minden veszélyes és/vagy féltenivaló dolgot magasra pakoljunk, de attól függetlenül ez egy nehéz időszak volt.

Kislányommal a dackorszak nehéz most.

A kamaszkor még előttünk áll, a rokonok szerint sokkal nehezebb lesz, mint a dackorszak.

Én folyamatosan azt érzem, hogy egyre könnyebb. Nálunk ugyanez ment, amit írsz, az első 3 hónapban közel semmit nem aludtam, utána pedig csak 1-2 órákat még 6 hónapos koráig. Fájt a hasa, hamar fogzott, letehetlen volt, ellenben baromi nehéz, nyűgös, és hisztis, szó szerint semmi nem érdekelte azon kívül, hogy egész álló nap fogjam és ha át mertünk lépni a ház küszöbén, akkor olyan visító ordításba kezdett, hogy volt, hogy a szomszédok tették szóvá. Tehát bent ültem 6 hónapig a négy fal között, alvás, pihenés és értelmes tevékenység nélkül egy gyakorlatilag egész nap tomboló gyerekkel.

Bevallom neked őszintén, én nemhogy nem élveztem, gyűlöltem azt az időszakot, közel voltam a depresszióhoz is.

Na az, hogy most 8-10 óra alvás után a szignifikánsan nyugodtabb, derűs, érdeklődő gyerekem néha letol egy dackorszakos hisztit, nekem kb ilyen vállrándítás kategória. Nyilván bosszant, de annyi örömteli pillanatunk van együtt, hogy legalább van miért kitartani. Az elején nekem nem volt, hiába szégyen ezt mondani, szerintem ezt tényleg csak az érti, akinek nem eszik alszik babája volt, hogy a nem alvás az kínzás.

Tartja a mondás hogy kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Valóban így van. Majd 15 év múlva, mikor a lányod egyedül megy bulizni, te meg otthon rágod a kefét, vagy mikor kiközösíti az osztály mert épp olyan kedvük van és nem tehetsz semmit, vagy mikor az első szerelmi csalódás éri és csak nézed ahogy szenved. Vagy mikor nem veszik fel arra az egyetemre, vagy külföldre megy nyaralni autóval és aggódsz csak epsegben hazaérjen....

Majd akkor rájössz, milyen könnyű dolgod volt míg 8 hónapos volt és csak kézben akart lenni és te jelentetted neki a világ közepét, tőled várt mindent, de te bele akartál halni.