Szerintetek mennyire normális hogy egyesek így gondolkodnak?

Én úgy gondolom, ahogy leírtad, de nem szoktam mellette kampányolni, sem megszólalni.

Ugye alapvetően ott tér el a gondolkodásmódunk, hogy amíg te az áldozat fájdalmára koncentrálsz, én életet mentenék(életkezdeményt hagynék kifejlődni akkor is, ha a kihordónak ez kellemetlen). Olyan, mint a letört köröm, meg hiányzó végtag esete, nem kellene letört köröm miatt nyafogni, amikor mást az élet lehetőségétől fosztasz meg.

Persze értem én, hogy fáj az is, rossz az is, és megváltoztatja az életed, de LESZ életed. A magzatnak meg lehetett volna bármilyen élete, lehetőséget sem kapott, mert a kihordónak ez kellemetlen KICSIT. Azért kicsit, mert a halálhoz viszonyítom, nem egy totál "szerencsés" ember életéhez képest, tudom én, milyen szörnyűséges átélni ilyet, engem pl molesztáltak gyerekként, de így is szeretek élni, nincs kedvem meghalni, pedig semmilyen segítséget nem kaptam. Az élettől megfosztani valamit, ami afelé fejlődik, törekszik, növekszik, csak azért, mert az nem lesz tökéletes számára.. hát senki élete nem tökéletes, sokan rosszabbat is elviselnek, mint a nemi erőszak, mégtöbben nem is egy ilyet, még ígyis kánaán az életük sok nevetéssel, örömmel, lehetőségekkel. LEHETŐSÉG.. ez az, amit elvesznek tőle, hogy jó élete legyen, te már előre leírod, mintha csak gazdag, kétszülős családok gyerekei élhetnének át örömöket..

Viszont mégis támogatom az abortuszt, de csak nagyon korai szakaszban, pl én nem tenném szívdoboságtól függővé, hanem csak tablettásat támogatnék a nyolcadik hétig. Igen, ott is van, hogy kell küret, de kevesebb esetben. Illetve 12. hétig támogatnám a sérült magzatok elvetetését, nem azért, mert az ő életük nem értékes, hanem mert nem bírja el a társadalom, és nagy mennyiségben az "elszenvedett" kár nagyobb, mint amennyit az az élet ér számomra..

Szóval nagyon nehéz belőni a dolgokat még nekem is, aki alapvetően ellenzem az abortuszt, de amíg tényleg csak pár sejt, nincs szívhang, nincs idegrendszercsökevény sem, az még olyan korai fázisa a fejlődésnek, hogy még nekem is belefér, úgyis csak olyanok vennék igénybe, akiknek nyomósabb okuk van rá(eltörölném így a beszélgetést is az elején), illetve a 72 órásat ingyenessé tenném és vény nélkül kaphatóvá, de megindítanák egy kampányt is, hogy mindenki megismerhesse a veszélyeit, nyilván köztévén és plakátokon, mert ebben az országban nem lehet máshogy.

Szerintem senki sem tartozik az örökbefogadóknak, csak megemlítették, mert sokan azt hiszek "ki nevelné fel, ha nem én", mert szegényebb rétegekben a gyerek nem érték, hanem nyűg, fogalmuk sincs arról, mennyi ember szeretne babát. Akik átjutnak a pszichológiai vizsgálaton, azok amúgy is tudják, hogy nem "szegény sorsú árvát akarnak menteni szívjóságból"(ezek az emberek megbuknak a vizsgálaton, legalábbis régen így volt), hanem maguknak akarnak gyereket, hogy az ő életük legyen tőle jobb, frissüljön fel. Jó, hogy vannak, de nem kell rajtuk segíteni, senki nem tartozik nekik semmivel, nem szentek, hanem egyszerű emberek akik teljesebb életet szeretnének maguknak, egy mentőöv azoknak, akik nem akarják/tudják felnevelni a gyereküket.

Egyébként kérdező neked hol az empátiád, mikor a másik élete a tét? Tudjuk, hogy szenvedés kihordani a nem kívánt gyereket, és szenvedés élni a tudattal, hogy nem te neveled a gyereked, de ez nincs egy súlycsoportban az élet-halál kérdéssel.

Megaztán az lenne a legjobb, ha a szülés-örökbefogadás-ki neveli a gyerekem kérdést kevésbé övezné tabu, kevésbé lenne "családcentrikus"(legalábbis hagyományos családcentrikus) a világ, és bárki élhetne azzal a tudattal, hogy van egy gyerekem, akit nem tudtam/akartam felnevelni, de életet adtam neki, ha már megfogant és növekedni kezdett, lehetőséget a kifejlődésre, a boldogságra, lehetőséget az életre, és ez tök jó, akkor is, ha más család neveli, lehet boldog. Érdekes, nőkön nagyobb a nyomás ilyen szempontból, férfiaknál meg rendben van, ha nem ők nevelik a gyerekeiket, csak legyártják őket.. Szóval a világ egyik felénél ez már műküdik, csak át kellene ültetni a másik felére is:) Plusz jobban ki kellene használni az erőforrásokat, nagymamakorú nők hada áll sorba azért, hogy gyerekezhessen(egyszülős központnál nagymamák között lehet válogatni, ki szimpatikus, akihez odaengeded a gyereket, hogy játsszon, foglalkozzon vele), őket simán be lehetne vetni egy alkalmassági után a gyermekgondozásba minimális pénzért, a nők úgyis tovább élnek, és legalább boldogítanák a világot, még ha csak napi 2 órát is bírnak idegileg, testileg.. Szóval az így született gyermektöbblet gondozása(meg a mostanira is) megoldás lenne.. olyan jól is lehetne csinálni egyébként, felháborító, mik mennek csecsemőotthonokban.. kellene pár nagymama egy teremben, sok kisággyal, egy egy kicsit kirendelni melléjük napi 2órára egy felügyelővel.. sokkal könnyebb lenne.

Hát azért egy erőszakon átesett nőnek azt mondani, hogy kihordani és örökbe adni a gyereket kis kellemetlenség....

Nekem a saját kívánt gyerekeimet kihordani is nag kellemetlenség volt, de nyilván ezt az ember bevállalja, és valamilyen szinten élvezi is. De mindezt azért, hogy 9 hónapig újraéljem a traumát, és még örökbe is adjam? Arról nem is beszélve, hogy mit mondanék pl a 6 éves fiamnak, hova lett azba gyerek? Most volt ilyen hír, hogy a nőt az 5 éves gyereke előtt erőszakolták napokig. Nyilván utána tök jót tenne a családnak még 9 hónapig ez a téma....

Miért nem lehet kitakarodni a másik ember méhéből? Kit érdekel, hogy ki mit gondol? Hadd döntse el az érintett/érintettek mit akarnak kezdeni a méhükben lévő dolgokkal és azt is hadd döntsék el ebbe a folyamatba kit óhajtanak bevonni és mindenki más hagyja őket békén.

Amúgy meg baromira idegesítő, hogy napi 5 kérdés van, most ebben a témában az amcsik miatt.

Ott kellene elkezdeni, hogy rengeteg agyhalott nő van, igen, lehet szépíteni, de brutális butaság honol egyes fejekben (elég megnézni az itteni kérdések egy részét is).

Mikor az illető nem hallott még életében 72 órásról, spirálról, semmiről, csak annyit tud, hogy a gumi drága meg szegény Pisti nem is bírja magán, ő meg nem akar tablettát szedni, mert ahhoz orvos kell, meg amúgyis...

Alap dolog kéne legyen az iskolákban, akár havi rendszerességgel is ez, amíg a gyengébb felfogású is felfogja mi mivel jár.

Biztos van sok nyomós ok is rá (pl erőszak - mondjuk ezt nem is értem hogy tud ide keveredni, mikor ez egy bűncselekmény, és nyilvánvalóan evidens kellene legyen, hogy az áldozatot nem teszi ki senki egy ilyennek, hogy még ki kellene hordania és megszülnie egy ilyen esetből fogant gyereket, vagy a másik a betegség stb.)

De!

Az a mérhetetlen sötétség ami uralkodik egyes rétegek agyában, az dermesztő. Lehet jönni a senkinek semmi köze dumával, de akkor ennyi erővel ne legyenek a dohányzás káros hatásaira felhívó üzenetek, ne legyen elmondva az sem, hogy a drog mivel jár, az alkohol mivel jár, elvégre senki ne túrkáljon más tüdejében, májában...

Azért, mert a méhedben egy emberi lény fejlődik! Ha testen kívül teszi, akkor is az állam dolga figyelni rá, ha testen belül teszi akkor is mérlegelni kell egy fejlődő életet, és egy lelki trauma közti különbséget.

A magzat megfogant, elindult a fejlődés útján, abortuszt onnantól végeznek csak, hogy ver a szíve, és ha nem is mindenhol a világon, de én speciel szívdobogáshoz kötöm az életet, meg még sokan. Akkor is, ha önmagában nem életképes, pl a sziámi ikrek is élnek, ha elválasztod meg lehet, nem menne nekik, attól még emberek. Szóval nekem mindegy, kinek a testén belül ver a szíve, próbáljanak küzdeni érte. De az abortuszt sem ellenzem, amikor nem csak egy emberi lénynek okoz lelki traumát egy élet kifejlődése, hanem többnek(ellátása a sérülteknek), akkor már pártolnám, de akkor is csak bizonyos ideig.. élettel összeegyeztethetetlen fejlődési dologgal viszont végig.

A terhesség valóban valahol privát dolog, mert a te tested, de közügy is, mivel emberi lény életéről van szó, aki jelenleg védtelen, fejlődésben van, már elindult a teljes fejlettség útján, de még csak a közepén tart..

Szóval így nem lehet nagyon senki javára dönteni, valamennyit mindenki sérülni fog, csak ha a magzat húzza a rövidebbet, esélye nincs élni, ha a nő, akkor viszont ő élhet, csak lelki gondokkal. Ő hozza a kisebb áldozatot a másik jólétéért, a magzat a nagyobbat.

Jajj, ez a senki ne turkáljon más tüdejében, májában ez vicces:) Mondjuk én is érzem, hogy ez nem vág ide, mert itt csak azért turkálunk a másik testében, mert abban emberi lény fejlődik. Ha kisállat lenne, vagy tumor, vagy wc kefe, ahhoz senkinek semmi köze nem lenne, de létrehoztatok egy embert, csak hagyni kel kifejlődni teljesen, mert még a fejlődés egyik korai fázisában van, de mindenki tudja, hogy kifejlett ember lesz belőle, nem kiskutya vagy tumor:)

Egyébként ahogy telik az idő, egyre inkább afelé haladunk, hogy szabályozni kell a születésszámot, nem véletlen ébredtek rá 30 éve keleten is. És nem úgy, hogy utólag, hanem előre, ingyenessé tenni a fogamzásgátlást, csökkenteni az abortuszok számát, maximalizálni a vállalható gyerekeket, aki csal, ott kell büntetni, ahol fáj, kinek anyagilag, kinek munkavégzésben.

18-as:

De miért érdekel a másik emberben fejlődő sejtcsomó, magzat, kisbaba, akárhogy szeretnéd hívni? Miért érdekel?

Ha megszületik is érdekelni fog a jóléte? Hogy él-e vagy hal? Dehogy fog. Afrikai kisgyerekek is érdekelnek? Dehogy érdekelnek. Elszörnyülködsz rajta kicsit és éled tovább az életed.

Miért közügy egy nőnek a testében fejlődő valami. Miért érdekel? Mit nyersz, veszítesz ha elvetetti, ha megtartja? Milyen hatással lesz a te életedre? Semmilyen. Azt se tudod ki az a nő, és lássuk be nem is érdekel, hogy ki az a nő. De beleszólnál, hogy ő mit tesz a magzatával? Mi közöd hozzá? Semmi, az ég világon semmi.

Én elmesélem a saját történetem, hogy néhány válaszoló számár világossá váljon a boldogan felnövő magzat és a majd túlteszi magát rajta az anya valósága.

Adott egy 15 éves kitűnő tanuló lány (nagymamám), akit megerőszakolt a 10 évvel idősebb nővérének a férje. Senkinek nem merte elmondani, csakhogy mivel terhes lett, kiderült. Megoldás: ezt a szégyent le kell mosni a családról, gyereket otthagyjuk a kórházban szülés után. A gyerek (anyám) csecsemőotthonba kerül, majd egy családhoz. Mikor azonban egy bántalmazás alkalmával eltörik a lába, kiemelik a családból, vissza a gyerekotthonba. Az anyja 18 éves korára masszív alkoholista, mert a történteket nem tudja feldolgozni. Később összeházasodik egy alkoholista férfivel, és eldönti, hogy megpróbálja rendbehozni a dolgokat, kiveszik közösen anyámat az állami gondozásból, ő ekkorra serdülő, nyilván tök traumatizált mindenki. A férj a nevére veszi, csakhát a "szülők" isznak, a gyerek csavarog. 17 évesen felcsinálja apám egy szilveszteri buliban (ez a gyerek vagyok én). Adott lesz 2 18 éves gyerek, akik szülőkké válnak. Apám is nen kívánt gyerek, de nem tudta nagyanyám abortálni, mert 4 hónapig megjött neki terhesség után. Gondolom az előző abortuszok kicsit bezavartak a ciklusba. Szóval megszülettem én, adott volt 2 totál alkalmatlan szülő. Az anyai nagyanyához költöztek velem, csak sajnos részegen baltával szét akarta verni a kiságyam (gondolom poszttraumás stressz az újszülöttől, akit neki ott kellett hagyni). Költözés az apai nagyszülőkhöz. Közben ugye ez a 80-as évek vége, másfél év kötelező sorkatonai szolgálat, apám bevonult, anyám lelépett. Másfél év múlva úgy gondolták, hogy mégis meg kellene próbálni ezt a család dolgot, engem tehát kiszakítottak a nagyszülői nevelésből (ami egyébként szerető volt), majd csináltak mégegy gyereket, hogy majd attól helyrejön a házasság. Nyilván erre esély sem volt, emlékszem, 6 éves voltam, és tudtam, hogy egyik este az egyik szülő megy bulizni, másik este a másik. Végül anyám másodjára is lelépett. Ekkor ugye elkezdődött a válóper, zsarolások a gyerekelhelyezésben. Úgyhogy anyám egyik nap elrabolt engem apámtól. Öcsémet ott hagyta, de mondogatta, hogy majd együtt elköltözünk, visszük őt is, csak még elő kell készíteni a dolgokat. Egyik nap arra értem haza az iskolából, hogy a cuccaink össze vannak pakolva, gondoltam akkor most van az a költözés, és ment öcsémért. Csakhogy nem jött. Egy hét múlva már gondoltam felhívom nagyanyám, hogy mi történt, addig vártam rá az albérletben. Így visszagondolva, elég kitartó voltam 8 évesen. Utólag tudom, hogy ezután kezdték keresni, meg is találták pár nap múlva gépeken, beállt az agyhalál, csak mivel nem voltak nála papírok, ezért kellett egy hozzátartozó, aki kimondja a lekapcsolást. Öngyilkos lett. Az egyetlen felelős döntése, hogy elment, és nem én találtam meg.

Én visszakerültem apámhoz, ő Közben idegösszeomlást kapott, alkoholista lett, epilepsziás, és megkísérelt öngyolkosságot is, mondjuk neki nem jött össze. Lett egy felesége aki vert minket, előtte meg éheztünk, hát nézőpont kérdése melyik volt a jobb. Az új házasságból új gyerekek, úgyhogy tőlünk megköszönték a részvételt, és mikor nagykorúak lettünk, akkor mehettünk szépen amerre látunk. Még a cuccainkat se hozhattuk el. Nekem akkor volt egy 4 hete tartó párkapcsolatom egy nálam 11 évvel idősebb férfival, plusz dolgoztam, egyetemre jártam jó ösztöndíjjal, plusz árvaellátás, tehát volt egy minimális biztonsági hálóm. Öcsém sajnos addigra már komoly drogfüggő volt, totál deviáns, és rá fél évre már a szegedi csillagban volt bérelt szobája teljes ellátással. Ő a felnőtt élete nagyobb részét önpusztítással töltötte, több öngyilkossági kísérlet, kemény drogok, bűnözés, börtönlét. Most 3 éve nem tudom mi van vele, néha rákeresek a körözési listán, és a temetői nyilvántartásban. A nagymama (a megerőszakolt lány) 60 évesen, amputált lábakkal, ágyhoz kötve, magányosan halt meg. Sosem lett családja. Velünk sem tartott kapcsolatot, az anyakönyvi hivatal értesített ki a haláláról a temettetés miatt, mint ugye egyetlen örökös (plusz öcsém, de ő akkor is böriben volt).

Én ki tudtam törni, van 4 diplomám, szerető férj, 4 gyerek, új ház, új kocsi, szóval amolyan fehér kerítéses álom... Az 5 szereplőből én vagyok az egyetlen, akit nem nyomorított meg ez az egész, csak max az első 20 évben. És az én gyerekeim az elsők (és egyetlenek), akik szempontból már ennek az egésznek semmi nyoma nincs. Ők a negyedik generáció.

Az, hogy a magzat abortuszt, vagy életet választott volna, szerintem elég világos, hiszen 27 évesen megoldotta önkezűleg.

Persze én mindennek köszöhetem a saját életemet. Szeretek élni, és örülök annak, amit elértem. Azonban ennek az ára pár megnyomorított ember, akiknek teljesen kisiklott az élete. Jobb lett volna, ha egy jobb családba születek, dehát ez van.

Egy kis érdekesség, az anyai nagyanya temetésén találkoztam szemtől szembe az apával. Onnan tudom, mert mondta, hogy kiköpött a T nevű lánya vagyok, és emlékeztem, hogy gyerekkoromban anyám mesélte, hogy van egy féltestvére, úgy hívják T, az apukájuk közös. Tehát az az ember volt a nagyapám. Odajött csevegni, mintha mi se történt volna....

Szóval nagyon szép tündérmese, hogy anyuka majd örökbeadja, a gyerek felnő egy szerető családban, anyuka majd továbblép, és lesz saját családja, az erőszaktevő meg megkapja méltó büntetését. Csakhogy a filmekkel ellentétben a The End felirat után van ám még folytatás, és az az esetek jó részében az én történetemhez áll közelebb, nem pedig tündérmese. De legalább a magzat jól meg lett védve....