Szerintetek mennyire normális hogy egyesek így gondolkodnak?

Nem normális.,

. Aki így gondolkodik, az nem adott örökbe egyetlen gyereket se, csak okoskodik. Elvárni egy nőtől, hogy végig szenvedje a terhességet, a szülést, és eldobni a gyereket, mint valami értéktelen kacatot. Elvárni tőle, hogy soha ne jusson eszébe, hogy van valahol egy gyerek, akiről nem tud semmit.

Nekem volt missed ab, spontán vetélés is, ettől függetlenül nem érzem feljogosítva magam, hogy más felett, más ezzel kapcsolatos döntése miatt ítélkezzek. Persze lehet mondani, hogy miért nem védekezett, miért nem vett be nemi erőszak után 72-órást, de itt igazából ez mind mindegy, ugyanis a döntési helyzet a már megfogant terhességgel kapcsolatos, és ott már az ilyen dolgok nem segítenek.

Ha a saját esetem lenne (szerencsére nem érint), akkor nekem ez a "legelfogadhatóbb" indok, ahol én is ezt a megoldást választám. Ezen kívül magam szempontjából az élettel összeegyeztethetetlen betegség is olyan érv, hogy ott vállalnám az abortuszt, kivéve ha ilyen esetben (szerencsére nincs ilyen infóm, hogy mi lehetséges), de ha pl szervdonorként más kisbabáknak tudnánk segíteni, abban az esetben vàllalnám a kihordást. Már a genetikai betegsegnél nem tudnék most állást foglalni, ha a helyzetben lennék, biztos nagyon megviselne, hogy mit döntsek. Még úgy is, hogy van 3 gyerekem.

De attól, hogy én a saját életemmel így érzek, nem hiszem, hogy jogom lenne dönteni más helyzetében, más érzelmei szempontjából. Valaki nem így érzi, és ez az ő dolga.

Ezt a 72 órást azért írtam, mert a múltkor pont olvastam egy ilyen helyzetben lévő kérdését, és 10-ből 5 a fejéhez vágta, hogy tán be kellett volna venni a 72 órást. Ráadásul az érintett férjnél volt, és babaprojektben.

Szóval szerintem ez eleve egy irreleváns kérdés, hogy miért nem vett be. Jóhogy nem már ő kérjen elnézésty hogy ilyen helyzetbe került. A terhesség már kialakult, ezzel a problémával kell akkor foglalkozni, és ha valaki az abortuszt választja, akkor másnak ehhez pont semmi köze.