Mit tegyek, ha a lányom most készül elszúrni az életét?

Amúgy elég érdekes ez az egész. Pucér seggre szül, meg nem akarja támogatni, na de míg valaki egyetemre jár is támogatja, “pénzeli” a szülő amúgy, kit 3-4, kit 5-6+ évig, ha önköltségesen van elég kemény összegekkel. Persze az más, mert nem egy babával van, hanem napközben “tanul” (csoporttársaim 80%-a melegedni járt be, már ha bejárt), hétvégén meg “szétadja” magát valamelyik buliban/fesztiválon. Engem pont addig “pénzeltek” a szüleim gyerekkel, mint gyerek nélkül tették volna. A pucér seggről meg annyit, hogy általában az a korosztály mondja ezt, aki vagy a nagyszülőkkel egy háztartásban nőtt még fel (ergo mai felfogás szerint lehet a szülei is “pucér seggre vállalták) vagy maga is úgy kezdte a babázást, hogy a szülői házban volt nekik elkeritve egy rész/szoba, és majd elköltöztek mikor a gyerek pár éves lett, addig meg beszálltak szépen a rezsibe meg a kajakosztba (anyu 54 éves, ő 28 évesen szült már saját lakásba, de az akkori gimis osztálytársai 90%-a egyből érettségi után szült a fenti feltételek mellett). Na ma ez már a vérciki kategória az itt írók nagy része szerint, hogy közös háztartásban a szülőkkel. De gáz, tényleg. Ugyanúgy el tudna menni dolgozni a gyerek fél éves korától (fél évig “pénzelnék” pluszba), a srác már egyből érettségi után mehet futárnak, kőműves mellé segédmunkásnak vagy bárminek amihez nem kell diploma (ezekhez pl pont nem kell) majd a rezsi, kaja stb rájuk eső részét beadnák a közösbe. Ami marad, azzal azt csinálnak, amit akarnak.

Rá lehet persze kényszeríteni az abortuszra, mert valaki nem akar fiatal nagymama lenni, aztán meg lehet sírni, hogy esetleg a gyerek megpattan külföldre karriert csinálni és évente kétszer látjuk, de legalább megszedi magát (vagy nem), hogy majd hogy ne pucér seggre csináljon bármit a szülők szerint, vagy pár év itthoni munka után beleveri magát egy olyan hitelbe, amit még az unokája is nyögni fog. Mindkettő sokkal jobb opció, és mindenki boldogabb is lesz, de a lényeg, hogy eladósodva vagy külföldön nem lesz ciki, hogy itthon pucér seggel él-akar gyereket vállalni huszonévesen.

28. Szerintem meg nem. Te gyerekedként tekintesz már egy embrióra is, más (többek között én sem) pedig nem, bár valójában a legkevésbé sem az a lényeg, hogy ki minek tekint rá, hanem hogy önerőből képtelenek eltartani magukat fenntartani.

"Emellett nem csupasz fenékre szülne, hisz van egy házunk, aminek ő is a tulajdonosa, és elfér benne még egy férj meg egy baba. Ugyanolyan joga van itt lakni ès idehozni a kisbabáját, mint amilyen jogom nekem van ott èlni."

Öö ne haragudj, de honnan is veszed, hogy elférne abban a házban még egy gyerek plusz még a férje, akarom mondani barátja (akivel alig 1 éve vannak együtt) is?? De legfőképpen miből gondolod, hogy ezt a kérdező szülei is így gondolják? Milyen alapon várja el bárki is tőlük, hogy az eddigi megszokott és nyugodt életük is feje tetejére legyen állítva azzal, hogy újabb síró gyerek van a háznál, pluszban meg még egy kvázi idegent is kerülgessenek? Azért ez több, mint abszurd elképelés és elvárás. Annak a háznak a SZÜLŐK a tulajdonosai, a gyerek a világon senkit nem költöztethet be oda az ők engedélyük és hozzájárulásuk nélkül! Lehet itt szépíteni meg köríteni, ez a szituáció, miszerint egyik se dolgozott soha normális munkahelyen, még le sem érettségiztek, semmi bevételük, viszonylag friss kapcsolat és társai, tökéletes iskola példája a csupasz seggre szülésnek. Önállóan még magukat sem tudnák eltartani, nem hogy még egy gyereket. De hát felnőtt emberek, önálló döntést hoznak, akkor eme döntés következményeit is tessék szépen vállalni. Nem a szülőkre kell fujjogni, hogy az ő hibájuk.

33 Lehet nem ártana megtanulni szöveget értelmezni. Nem én kezdtem feszegetni azt a témát, hogy mi kinek a tulajdona, a 28-as kommentelő jelentette ki, hogy a gyereknek joga van odaköltöztetni a párját is, joga van a szülei nyakára szülni és ehhez nagyjából a szülő tapsikoljon, meg hát úgyis “elfér”, amit elképzelésem sincs amúgy honnan szedett. Én csak tisztáztam, hogy ez messze nem így működik. Nyilván a gyerek otthona is, szó sem róla, de ne vicceljünk már, hogy ő önhatalmúlag eldönti kit költöztet be, amivel természetesen a szülőknek okoznak plusz fejfájást, arról nem beszélve, hogy nagyon nagy eséllyel a plusz anyagi teher is a szülők nyakába szakad. Aki szerint ez a világ legtermészetesebb dolga így, hát lelke rajta, de nem kell megszólni másokat, akiknek nem pálya az, hogy a felelőtlen és meglehetősen álomvilágban élő lányuk az ő nyakukra és kontójukra tervez gyereket vállalni. És igen, a saját otthonomban, amiért dolgoztam, hadd ne legyen mar legutolsó utáni szempont, hogy kényelmesen érezzem magam!

Kezdetektől fogva arra kellene nevelni a gyerekeket, hogy a döntéseiknek súlyuk van és a felelősséget egy idő után (most nyilván nem a pár éves kisgyerekről beszélek, aki véletlen leverte pl a vázát) bizony nekik kell vállalni. Ha a kérdező elviekben felnőtt, hajthatatlan 19 éves lánya ragaszkodik a gyerekhez és ő egyedül (a pasijaval) eldönti, hogy megtartják, le sem tojva a szüleik érveit/tanácsait/aggályait, akkor miért is a szülő a hibás, ha ehhez nem hajlandó asszisztálni? Egyedül döntöttek, a következményeket is vállalják. Mutassák meg, hogy képesek rá, tessék elmenni dolgozni, albérletet bérelni és fenntartani magukat ill. a gyereküket, ahogy azt minden normális felnőtt ember teszi.

A szülei már tisztességesen felnevelték őt (esetleg több gyereket is), milyen alapon várja most el a kis hölgy, hogy csak azért mert képtelen volt normálisan védekezni, a szülei életét is felforgassa? Mert egy újszülött bizony alaposan felborítja az addig megszokott, csendes, nyugodt életet. Ha a kérdező gyerekre vágyott volna még, akkor jó esély szül magának, de feltételezem nem véletlen nem így lett.

28 vagyok. Én leírtam, hogy én a saját életemben hogyan állnék ehhez.

Nem tudom sehonnan, hogy a kérdező hogyan áll hozzá, mije van stb, mert ezeket nem írta le.

Nálunk a háznak én nem vagyok tulajdonosa, viszont a gyerekek a párom örökösei. De nem szoktuk ezt analitikai, egy családként èlünk, mindenki ugyanúgy otthon van.

Én biztos nem néznék többet tükörbe, ha az én rideg elutasításom miatt szakadna meg az élete valakinek, aki a gyermekem gyereke, akiről már megírtàk a gének, hogy melyikünk tekintetével néz vissza, akinek az anyukám a dédmamàja, akiben meg ott az én mamám is.

Nekünk ezek jelentenek valamit, a páromnak is.

Más ha a lányom el akarná vetetni a gyerekét vagy ha babát szerezne és a próbálkozásban lehetne türelemre inteni.

De egy megfogant élet, a rá adott anyai áldással (aki a testében elfogadja) az egy spirituális történés is, nem lehet csak úgy belenyúlni.

Másrészt mi támogatjuk majd a gyerekeinket. Nem pártolom amikor vki 40 évesen q szüleivel mosat magára, de egy ilyen helyzetben saját érdekemnek is érezném, hogy a családunk folytatásaként születő kicsi a legjobbat kapja.