Mit tegyek, ha a lányom most készül elszúrni az életét?

Kérdező, erre nehéz mit mondani, mert nem ismerjük a teljes hátteret, stb. Nekem volt olyan gimis osztálytársam, aki 18 évesen véletlenül lett terhes, de már három éve együtt volt akkor a barátjával és érettségi után amúgy is össze akartak költözni. Megtartották a babát, az osztálytársam egyetemre ment egyből érettségi után, a srác dolgozott (pár évvel idősebb volt), nyilván jelentősen besegítettek a szülők, gondolom, és nem tudom a lány hogy áll az egyetemmel, de annyira vészes nem lehet a helyzet, mert hat éve ballagtunk és azóta van még egy gyerekük, összeházasodtak, új lakásba költöztek stb (mondjuk egyikük családja sem a legcsóróbb, de mindketten háromgyerekes családból jönnek, szóval nyilván nem csak őket támogatják és van benne önerő is)

Én 21 évesen szültem, annyiban volt másabb a helyzet, hogy már majdnem az egyetem végén voltam (az utolsó előtti félévet full terhesen, az utolsót egy újszülött mellett csináltam végig), és apuka bár velem egyidős, de nagyon is jól keres. Más kérdés, hogy külön neveljük a gyereket, de mi pl. hiába vagyunk fiatalok, meg tudjuk oldani minimális családi támogatással (szülés után pl. három hónappal újra elkezdtem dolgozni, bár a munkám nagyrészt szerencsére home office).

Ezekből a közeli és saját példákból kiindulva szerintem ez egy nagyon összetett kérdés, amit minden érintettnek (lányodnak és a párjának, nektek, a srác szüleinek és utána legjobb lenne a két családnak közösen) át kellene beszélni. Nem azt mondom, hogy abszolút rossz és lehetetlen fiatal szülőnek lenni, de én pl. mikor kiderült a terhesség rögtön felmértem milyen lehetőségeim, bevételeim, stb lesznek. Nekik is ezt kellene átgondolni és nektek bármilyen nehéz is, elsősorban nem ítélkezve, hanem higgadtan és összeszedetten felvázoltatni velük a lehetőségeket. Nem pelenkaárat mutatni, hanem leültetni kettőjüket és kicsit rámutatni, hogy okés a rózsaszín köd meg cukik a babák, DE: mivel akarnak foglalkozni, a lányod hogy képzeli a jövőt? Szakmát tanul, egyetemre menne, stb? Van olyan munka, amihez ért mondjuk a diákmunkákból kifolyólag és tudná-akarná is csinálni, van-e lehetőség otthonról végezni azt gyerek mellől? Mik a terveik a babával? Mármint nyilván ebben az esetben nem reális az oviig otthon ülünk, hanem a gyerek félévesen megy egész napra bölcsibe, ő meg dolgozni. Ha ezekre tudnak olyan konkrét választ adni, amiből látszik, hogy talpraesettebbek az átlagnál, szülőként nyilván támogatnám őket. Ha nem, akkor nem erőszakosan, de próbálnám rávezetni őket, hogy lehet nem a legjobb döntés megtartani a babát (bár itt megint kérdéses, hogy mennyi idős terhesség, belefér-e még az abortusz, stb)

Válaszul egy fentebbi kommentre és a kérdező aggályaira: én sem néztem ki a gyerekem apjából a pelenkázást, de elejétől kente-vágta a dolgot minden zokszó nélkül, mint ahogy most frizurákat is készít a lányunknak, sőt már kívülről tudja mik Elena hercegnő segítőinek a nevei… na ezt kapásból egyiket se nézném ki belőle a mai napig, ha nem látnám a saját szememmel. A szülőszobán engem és őt sem ért semmi attrocitás a korunk miatt, sőt mikor elment az aranyóra után, akkor hallottam, hogy a nővérek azt mondták milyen kedves kis férje van ennek a lánynak, bárcsak minden férj így segítene szülés alatt-után a feleségének (közben már együtt sem voltunk, ezért is maradt meg bennem, mert nagyon faramuci volt).

Juj.

Emlékszem hogy huledeztunk mikor az egyetemen néhány evfolyamtarsunk terhes lett.

Azóta eltelt majdnem 10 év. Volt aki közülük befejezte az egyetemet, volt aki nem.

Az egyetlen különbség köztük és köztem hogy nekik nagyobb gyerekeik vannak. Ugyanúgy dolgoznak, ugyanúgy vettek autót később házat meg a többi kispolgári dolog.

Nem a gyerek szúrja el az életet hanem a szar hozzáállás meg egy ilyen gyopos család.

Ha én véletlen terhes lettem volna biztos engem is elhajtottak volna a szüleim, legalábbis anyám, szóval valószínűleg beteljesitettem volna a jóslatot, hogy nem viszem semmire. Ellenben azokat a csajokat az első meghokkenes után támogatták, és még mindig együtt vannak családként majdnem 10 év után. Van amelyik konkrétan előrébb jár a karrierben mint én, mert ő a gyerek óta folyamatosan dolgozik, én meg 3 év után eljöttem szülni, és meg itthon vagyok.

Szóval ez nagyon a fiatalok és a környezetük hozzáállásán múlik. És az életben nem a valamire vinni a legfontosabb mérőszám, erre sokszor későn jövünk rá.

Ez nagyon szép, 21-es, de nem gondolsz arra, hogy esetleg nem a kérdező szeretné finanszírozni és nevelni a gyereket, míg a fiatalok önmegvalósítanak?

Lehet, hogy nincs is pénze még egy gyereket eltartani.

Igen, valóban szar a hozzáállás, mégpedig az éppen érettségiző és csupasz hátsóra szülni készülő fél részéről. Egy gyerek óriási felelősség, értelmes ember pedig magának szül és nem a szüleinek. Szükségeltetik többek között stabil párkapcsolat, biztos anyagi bevétel, munka, albérlet/saját ház stb. Na már itt egyik sem adott, akkor miről is beszélünk? Nem másokat kell hibáztatni, hogy pff gonosz szülők meg szar a hozzáállásuk, hanem magába kéne néznie. Ha nem tudom megteremteni a gyerekhez szükséges feltételeket, akkor nem szülök, ez ilyen egyszerű. Én is sok mindent véghez tudnék vinni, ha valaki pénzelne közben és helyettem teremtené meg azt, amit nekem kéne, de az élet messze nem így működik.

Senki nem kényszerít senkit, pusztán ha egyedül döntenek arról, hogy megtartják a terhességet egy ilyen abszurd helyzetben, akkor oldják is meg saját maguk.

Én első körben megpróbálnám megérteni az ő érzéseit, gondolkodását. Pontosan miért akarja megtartani a babát? Szerelemből? Örül neki igazából, mert imádja a gyerekeket? Fél az abortusztól? Stb.

Nem ismerjük a lányodat, azt sem tudjuk, milyen típusú személyiség, így nehéz bármi konkrétat mondani. Az is lehet, hogy dacból, csakazértis akarja megtartani, mert te annyira le akarod beszélni.

26. Szerintem egész más ha ott van már az embrió.

Nem vagyok kategorikusan abortusz ellenes, de nem tartom kezdemenynek vagy sejtcsomónak. Lezajlott osztódással már egyedi génállománnyal rendelkezik. Én ilyenkor a gyerekemkènt gondolnak arra az embrióra ha az enyém lenne, és ha a lányom a saját méhében növekvő embriót a saját gyerekként érzékeli és fogadja el, akkor úgy gondolnàm, hogy ez egy adott helyzet amiből a lehető legjobbat kell kihozni.

Emellett nem csupasz fenékre szülne, hisz van egy házunk, aminek ő is a tulajdonosa, és elfér benne még egy férj meg egy baba. Ugyanolyan joga van itt lakni ès idehozni a kisbabáját, mint amilyen jogom nekem van ott èlni.

Fönt is írták pozitív sztorikat, ha a (nagy)szülő úgy áll hozzá, mindent is ki lehet még hozni abból az èletből, tanulás és karrier szintjén is.

Azt, hogy ki mivel "szúrja el az életét" nem lehet kívülről előre megítélni...

Én tudjátok mivel szúrtam el az életem? Azzal, hogy elvégeztem Magyarország egyik legnevesebb egyetemét egyenesben.

És miért? Azért, mert az egyetem alatzi es az egyetemi utáni első munkahelyemen a stresszel kinyírtam a szervezetemet, aminek köszönhetően lehet hogy soha nem lesz gyerekem.

Közben volt egy szaktársam, aki ugyanígy, ahogy a kérdésben lévő lány érettségi után közvetlenül szült egy gyereket, egy évvel később kezdte az egyetemet, egy évet csúszott is, együtt vettük át a diplománkat. A kettőnk között annyi volt a különbség, hogy ő 2 évvel idősebb volt egy 6 éves gyerekkel.

Azóta nem beszéltem vele, de biztos vagyok benne, hogy boldogabb, mint én, és ő nem érzi azt hogy "elszúrta" volna az életét, miközben én, aki pontosan azt tettem, ami minden szülő "álma", érettségiztem, egyetemet végeztem, férjhez mentem, lakását vettem, jó állásom van mégis "elcseszettnek" érzem.

Ha ezek mellé még a szüleim elvetettek volna velem egy gyereket 19 éves koromban lehet már öngyilkos lettem volna. De a szüleimmel biztos nem tartanám a kapcsolatot semmilyen formában.