Úgy érzem, mióta megszületett a lányom, Őt jobban szeretem, mint a kisfiamat, érzett valaki hasonlót?
Nagyon szégyellem magam, és természetesen eszem ágában sincs ezt kimutatni a kisfiam irányában, de valami nagyon furcsa érzés kerített hatalmába, amióta világrajott a kislányom, aki már 3 hónapos is elmúlt...
Amikre gondoltam, mint lehetséges okok:
1. A kislányomat születése óta TUDOM SZOPTATNI, míg a fiamat sohasem tudtam, Ő sajnos tápszeres volt.
2. A kislányom a nap 24 órájában velem van (talán főleg a szoptatás miatt is), hordozom magamon, míg a nagyobb gyerekem, aki már másfél éves, nagyon sokat van távol tőlünk, mert annak idején családi okok miatt inkabb nagyszülők vigyáztak rá, most meg már bölcsődébe jár.
3. A kisfiam most lépett nem olyan régen a dackorszakba, ami tudom, hogy teljesen normális majdnem 2 éves kisgyereknel, tehát akaratoskodik néha, hisztizik, és féltékeny a kishúgára.
A lányom teljes mértékben az én feladatom, Vele vagyok egész nap, mióta csak a világon van, és imádom szinte rajongásig, mellettem alszik az ágyban egy kis babaöbölben.
Úgy érzem, Őt a szívem mélyén, kimondatlanul sokkal jobban szeretem, mint a nagyobbik gyerekemet.
Érzett valaki hasonlót? El fog ez múlni?
Természetesen a fiamat is imádtam mindig, de valahogy az van bennem, hogy elképzelni se tudtam korábban, hogy egy pici babát ennyire nagyon is lehet szeretni, mint a kislányomat... Tőle elválaszthatatlan vagyok, mindent együtt csinálunk, alig teszem le, és kimondom: azt érzem, hogy Ő tett engem igazán Anyává...
válasza:Én picit hasonlót éreztem. A kisfiam születésére már a válaszkész nevelést megismertem, miatta nem aggódtam, hogy ó nem alszik ágyban, ó túl gyakran szopizik (a lányomnal ez par hét volt, mire eljutottam ide), és valahogy gondtalanabb volt vele az újszülött időszak, atadtam magam a boldogságnak.
A lanyom durván testverfèltékeny dackorszakos volt.
Én is megvádoltam magam a jobbanszeretéssel, de valahogy mindig elvetem. Inkább ez van, hogy ami vele kimaradt, azt is a másikkal éltem ki, illetve neki egy ilyen vadóc természete van, őt valahogy ilyen szenvedélyesebben szerettem, lelkesebben-haragosabban-tanácstalanabban-megbocsátobban, mint a pici kisfiamat, aki csak bújt az emberhez és imádja ha simogatják, miközben a lanyomat anno szorakoztatni, lengetni, kacagtatni stb kellett és sose szerette ha ölelest kezdeményeznek nála, őt csak akkor lehet ölelni ha ő jön (mondjuk 3 évesen meg szopizik, egy hónappal ezelőttig velem aludt).
Szóval szerintem nálatok is talán nem mennyiségi különbseg van a szeretetben, hanem a körülmények masok.
A testvéres könyvben azt javasolják amúgy hogy ha ilyet érzel, akkor szandèkosan figyelj a masik gyerekre. Mindig érintsd meg, szólítsd meg őt is.
Illetve a testvérféltékenység meg a dackorszak szerepére is gondolj. Meg hogy bűntudatos vagy vele és ez is tavolít.
Engedd el a rágódást, szeresd tudatosan, keresd vele a kapcsolatot. Az erősségeit. Idézz fel szép emlékeket vele. Mutass neki régi fotókat hogy lássa, ő is ilyen baba volt (a lányom ezt imadja). Mosolyogj. Tudomanyos tény hogy az akaratlagos mosoly is aktiválja az örömért felelős agyi területeket.
És szerintem tök normális mindem amit érzel.
#19-es nagyon sajnálom, tényleg. Nézd, őszintén fogalmam sincs, mennyi köze lehet a kettőnek egymáshoz, DE.. 19-22 éves koromig volt egy időszakom (még BŐVEN a gyerekeim születése előtt, mert mostanra már 27 elmúltam),amikor nekem is szakemberhez kellett járnom, aki gyógyszerekkel kezelt. Ezen kívül, megállapította, hogy az érzelmileg labilis, borderline személyiségzavar által érintett vagyok.
Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent, hiszen suliba jártam, mellette dolgoztam néhány napot egy héten. Nem néztem utána, mi is ez pontosan.
De ha már megemlítetted, hogy édesanyukád valószínűleg az volt, most felidézted bennem, hogy 6 éve rólam is állított ilyet egy "szakember".
Ettől függetlenül nem érzem magam 'betegnek', se személyiségzavarosnak.
Inkább csak összezavarnak a furcsa, nem tudom hova tenni érzéseim. Jegyzem meg, azóta semmilyen gyógyszeres kezelés alatt nem álltam, az egy sötét időszaka volt az életemnek.
A fiam egyébként koránál jóval érettebb. Akármilyen dacos, hisztis is tud lenni, ha valami nem úgy alakul, ahogy őfelsége szeretné, végülis egy okos, értelmes kisfiú, aki tud alkalmazkodni, más gyerekkel, felnőttekkel kijönni.
Én egy picit attól is tartok, hogy esetleg pont a kislányom lesz Nála jóval nehezebben kezelhető, ha nem fogadja el momentán az apukáját, és csak rajtam/mellettem tud nyugodtan aludni, megmaradni.
Köszönök szépen minden ítélkezésmentes választ, én felismertem, hogy ez probléma, és változtatni próbálnék rajta, de nem úgy, hogy a gyereket kiveszem a közösségből. Nagyon jót tesz neki a gyerektársasag, a napi rutin, a szabályok.
válasza:Még annyi, hogy az emlékezet torzít. A hormonok meg a nemalvás miatt én alig emlékstem az első hónapokra. Volt olyan, hogy a kisfiammal játszottam, és elfogott a fájdalom, hogy ó a lányommal mért nem tudtam még ilyen jól foglalkozni. Aztán amikor rendeztem a videókat, találtam egy csomó olyat, ahol pont ugyanúgy és pont olyan hallható örömmel játszom vele.
Amikor ez volt, utána direkt kerestem az emlekeket, es szinte mindenre találtam párhuzamosat.
válasza:A sógornőm egy az egyben ugyanezt élte át, mint te, de őbenne nem volt ilyen hajlam a valtoztatásra. Ott az történt, hogy óriási illúziókkal vágott bele a gyerekvállalásba, az elsőszülöttjétől azt várta, hogy dicsőséget hoz neki, egy kis zseni lesz, problémamentes stb. Ez olyannyira nem így lett, hogy az amúgy teljesen normális gyerek a nyomás hatására mindenféle tüneteket kezdett produkálni, akkor meg rohangált vele orvoshoz, hogy biztos autista - mindegy, csak ki ne kelljen mondani, hogy ő maga, az anyuka a probléma. Na, és amikor ez a kisfiú 2 éves volt, megszületett a kislány. Duplán előnyben, mert egyrészt a sógornőm addigra megszabadult az illúziók jó részétől és tudta, mit várhat egy babától (ez már sajnos a nagyobbik gyereken nem segített), másrészt önmagát látta a kislányban, és hát mindig is volt benne testvérféltékenység a bátyja iránt, és ezért önkéntelenül kezdte "megbosszulni" azt - kihansúlyozta folyamatosan, hogy a kislány mennyivel kedvesebb, jobb, ügyesebb, mint a kisfiú. Ma 8 és 6 évesek a gyerekek, nem változott semmi sajnos. A kislány a kedvenc, aki már profin hízeleg és manipulál. A fiú mindig szomorú, és folyamatosan liheg a figyelemért, amitől irritáló lesz, és hát ez nem segít rajta. Lett még egy kistesó, ő teljesen oké, neki már nem jutott ebből a hülyeségből.
Szerintem ha a sógornőm hajlandó lett volna az önkritikára, mint te, akkor nem jutott volna idáig a helyzet. Szerintem te jó úton jársz. Lehet, hogy érdemes lenne szakemberrel beszélni erről, mert az valóban logikus, hogy a saját anyaságod sikerét szereted a kislányban, és nem magát a kislányt. Ez nem egészséges.
válasza: válasza:Nem, nem a lányod tett anyává. A nagyfiad tett anyává. Csak te valamiért nem voltál akkor hajlandó ezt elfogadni.
Magadban keresd a megoldást mindenképpen.
válasza: válasza:Én nem támadlak le 27-es, mert sajnos igazad van abban,hogy az érzéseknek nem lehet parancsolni.
Én is idősebb gyerek vagyok, szintén nem én voltam a "kiskedvenc" gyerekkoromban, hanem a húgom. Most viszont mégis elég jó a viszonyom édesanyámmal, mi több, nagyon sok mindenben segít engem, mióta anya lettem.
Én most jelenleg ezt érzem, amit. Tudatosan próbálok rajta változtatni. Annak szintén elég nyomós oka volt, hogy a fiamra főleg nagyszülők vigyáztak annak idején, nem azért lett "lepasszolva", mert teher volt.
válasza:Azert szerintem ne aggód túl. 3 hónappal a szülée után még a természet bölcsessége révén egy anya világa közepén a csecsemő van. Ilyenkor kezd oszlani a köd, nem vèletlen, hogy most tér vissza a figyelmed a nagyra.
Ő is teljes figyelmet kapott amikor újszülött volt.
Általában az 1.,2. Sokadik gyereket picit másként nevelik (születesi sorsrend).
A dackorszak meg jó esetben kapcsolati krízis is. Az az egyik lényege.
Figyelj oda, de sztem nem a szeretetlen, elutasító anyatípus vagy.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!