Úgy érzem, mióta megszületett a lányom, Őt jobban szeretem, mint a kisfiamat, érzett valaki hasonlót?

Bocsánat, hogy most tudok csak válaszolni.

#51 és #53 én értékelem, hogy végre valaki rálát erre a problémára is! Igen, kialakulhat kötődési hiány a rengeteg, szinte már megszámlálhatatlan kudarc, szomorúság, traumatikus élmény miatt, ami sajnos pont a fiamhoz köthető, nem máshoz. És ezalatt nem kizárólag a szoptatás meghiúsulását ragoznám, hanem úgy unblock mindent is: a megbetegedésemet, a komplikációkat, amik utána jelentkeztek, nem tudtam őt jóllakatni úgy, ahogyan azt mindenki sulykolta és elvárta: anyatejjel!

A lányommal minden másként alakult... személyiségre sem olyan, mint a fiam.

És azt a tévhitet is eloszlatnám, hogy a saját sikereim miatt szeretem a gyerekem, mert ez nem igaz! Az életemet elképzelni sem tudnám nélkülük, ezt a nyomorult kérdést is MIATTUK írtam ki! A kisfiam miatt! Hogy Rajta segíthessek azáltal, hogy megpróbálom megérteni elsősorban önmagamat. Majd ezt követően tudok Rá koncentrálni, ennek megfelelően helyretenni azt, amit eddig elszúrtam.

Kikérem magamnak, hogy ne szeretném a gyerekeimet! Ha nem szeretném őket ,ez a kérdés meg sem született volna! Ölnék értük!

54, 56, ment a zöld kéz, meg mindenkinek, aki normális hangvételű, ítélkezésmentes választ, tanácsot írt, és nem csak annyit böfögött oda, hogy "sajnálom a fiadat". Ezzel ugyanis senki sem lenne előrébb, és bármikor kerülhetsz Te is ilyen helyzetbe, hiszen az érzéseknek lehetetlen parancsolni!

Köszönöm szépen a normális válaszokat, Nektek köszönhetoen kicsit világosabban látom magam kívülről, mint eddig... még az is lehet, hogy tudat alatt (?!) az is zavar, hogy az első gyermekem fiú lett (világ életemben kislányt akartam, olyannyira, hogy el se tudtam képzelni korábban, hogy fiam legyen).