Úgy érzem, mióta megszületett a lányom, Őt jobban szeretem, mint a kisfiamat, érzett valaki hasonlót?

Várjál, ezek szerint te a kicsit is leginkább azért szereted, mert önmagad sikerét látod benne. Az érzéseinkről nem tehetünk, ezért én nem akarlak megkövezni, de ezzel az úttal nagyon vigyázz, mert ez egyenesen ahhoz vezet, hogy a gyerekek közül mindig az lesz a sztár, akivel lehet önmagad fényezni... Később az óvodában, iskolában, felnőtt életben.

A gyerekeket önmagukért kell szeretni, nem azért mert tudom szoptatni vagy nyolchónaposan már szavalja a himnuszt. Fogadd el a nagyot is, nem voltál sz..rabb anya, mert nem tudtad szoptatni, és semmivel sem vagy attól jobb, hogy most a társadalmi tradícióknak megfelelőbben tudsz "teljesíteni" a kicsivel.

Talán, ha nem a nagyszülőknél lett volna kisbaba korában (nem ítélkezés, millió oka lehet), meg nem lenne berakva bölcsibe úgy, hogy amúgy is otthon vagy a kicsivel, nem lenne ez!

11-esnek igazat adok, szerintem is tudat alatt valami ilyesmi van a dologban. Kicsit “engedd el” a kisebbik kezét, ahogy a leírtak alapján a naggyal is tetted anno!

"A kisfiam egyébként szeret bölcsibe járni, 2 nagyon jó kis barátja is van, egyikül egy kislány.. imádják egymást a 'hármas banda tagjai'."

Ez pozitívan hangzik. Ez esetben talán tényleg jobb ott neki.

Viszont akkor törekedj arra, hogy délután foglalkozz vele is, ill. legyen olyan idő (pl. amikor a kicsi alszik, vagy férjed hazaért), amikor CSAK a fiaddal foglalkozol. Vele játszol, hancúrozol kettesben. Legalább napi fél órát.

Ez sokkal fontosabb, mint hogy ha rámutat valamire, rögtön megkapja. Sőt, ez hosszú távon problémát is okozna.

"Nincs vele kiszúrva, sőt, nagyon is el van kényeztetve: elég, ha valamire rámutat, megkapja."

Szegényke épp csak az anyjára hiába mutat rá...

Ugye azt nem hiszed komolyan, hogy attól lesz boldog és kiegyensúlyozott, hogy az ezredik fröccsöntött bizbaszt is megveszitek neki? És hogy ez pótolni tudná az anyai törődést?!

Nálunk is hasonló probléma van a családban, én a kisfiad érzéseit tudom átérezni ebben a szituációban, ugyanis nálunk anyukám a bátyámat szerette mindig jobban nálam. Sose vallotta volna be, de ezt egy gyerek érzi, ezt nem lehet palástolni sajnos. Bennem nagyon sokáig volt tüske emiatt anyukám felé.

Nagyon érdekes amit a 11es írt, belegondolva az én anyukámnál is az volt a gond, hogy mindig a saját sikerélményét szerette és nem kifejezetten minket, a gyerekeit, mint individuális személyiségeket. Nálunk fordult a kocka, a bátyám 27 évesen coming out-olt, Németországba költözött és mostmár van egy férje, akivel nagyon szeretik egymást. Azonban anyukám ezt a mai napig nem tudja 100%ig elfogadni, leginkább azt hogy nem villoghat tovább a batyammal, mostmár a szakmai csúcsot elérte, minden ismerős a családja felől érdeklődik: mikor lesz feleség és gyerek?! Anya arcára ilyenkor kiül a "szégyen", elvörösödik, nem meri elmondani senkinek hogy a fia egy férfival el együtt, titkoljan pedig mar azóta a bátyám 35 éves és az egész családunk tudja hogy meleg, ismeri mindenki a férjét és még a legidősebbek is elfogadták és szeretik őket ... és sajnálatos módon amióta ezt anyukám megtudta, érezhetően engem "szeret jobban". Az én férjemet imádja, az első unokáját várjuk. Nem haragszom rá, és a bátyám sem, helyén tudjuk mostmár kezelni ezt a helyzetet. Mi a bátyámmal nagyon jó kapcsolatot ápolunk, sokat beszélgetünk anyáról és hogy miért olyan amilyen. Anyukánknak valószínűleg van valami szemelyisegzavara, amit ő sosem ismerne el és soha nem lenne hajlandó szakembert keresni, pedig ha gyerekkorunkban sem tagadta volna hogy problémái vannak, és nem lett volna túl büszke ahhoz hogy segítséget kérjen, akkor lehet az egész vele való viszonyunk és az életünk másképp alakult volna.

Kérdező: én így annyit tudok neked tanácsolni, amit már előttem is leírtak mások; keress fel egy szakembert a gyermekeid érdekében! Az érzéseidről nem tehetsz és nem tudod őket befolyásolni de meg kell találni a probléma gyökerét, mert a gyermekeidnek ezzel bizony biztos hogy sérüléseket fogsz okozni, amiket felnőttként már nagyon nagyon nehéz kezelni és helyrehozni. Már az is nagy lépés hogy hajlandó vagy bevallani magadnak hogy ez egy létező probléma, és nem sepred a szőnyeg alá.