Régen hogy tudtak felnevelni akár 8-10 gyereket, és ma miért olyan nehéz egy gyerekkel az élet? (Nincs gyerekem)

Régen nem volt elvárás, hogy vidd ilyen-olyan baba-mama programokra. Nem kellett mindenféle fejlesztésre rohanni, mert később pukizott, mint az átlag.

Ott a nagytesó nem járt délután külön órákra, tudott segíteni. A nagyszülők már nem dolgoztak, vagy egyáltalán nem.dolgoztak, szintén segítettek.

Most a védőnő már azon a szívéhez kap, ha nem igény szerint szoptatsz stb.

Nyilván túloztam, de lényeg remélem átment.

Mert nem problémáztak annyit, mindenre azt mondták, hogy jó' van az úgy.

Egy évesen már szobatiszták voltak a gyerekek, 2-3 évesen már vigyáztak a kisebbekre, 3-4 éves lányok már főzésben, mosásban, takarításban segítkeztek, 3-4 éves fiúk már szántóföldeken dolgoztak.

Ha egy gyerek nehézkesen olvasott, jól megverték, ha hisztizett, jól megverték, ha bepisilt, jól megverték, ha visszabeszélt, jól megverték.

Nem foglalkoztak azzal, hogy egy nő szeretne élni, bulizni, új dolgokat kipróbálni, a nőknek nem létezett a kertkapun túl élet, max kimentek a kapu elé a szomszédasszonyok pletykálni, oszt cső.

Plusz ugye az egész falu nevelte a gyereket, mindenki rászólt mindenki gyerekére, akár még le is kevert neki egyet, ha olyan volt.

Ráadásul nem problémáztak annyit, simán átmentek egymáshoz a gyerekek játszani, nem problémáztak annyit azon, hogy azt a kisgyereket, akinél volt a minap a gyerek, azt meg kell hívni magukhoz.

Azért nem mindenki többgenerációs házban élt, például az én nagyanyámék se éltek úgy (1950-70-es évek).

Ettől függetlenül mindenki is nevelte a gyereket, a postástól kezdve a szomszédasszonyon át a tanárig. Nem féltették ennyire a gyerekeket.

Meg pl ma minden szülői felelősség, ha a 17 éves belefullad a Balatonba, ha a 2 éves kicsi beleesik az anyja orra előtt az emésztőbe udvartakarítás közben stb.

Régen ha a falu határán felöklelte a bika mert odakódorgott, az is csak baleset volt.

Ha jött a difteria epp, kihalt a fél család. Anyukam emlekszik rá, hogy szamárköhögése volt, a nagymamàm meg mesélte hogy vmi vérhas szerű baja volt gyerekkorában és ott halódott a napon a szántóföldön. Szülők szappant vagy mit etettek vele kínjukban, de közbeb amúgy kapàltak, dolgoztak, hogy a többi gyerek ne dögöljön szegények éhen.

Úgy, hogy durván el van túlozva az a munka.

Régen volt egy konyha, egy szoba, egy vendégszoba meg egy fürdőszoba. Az egész volt vagy 40 négyzetméter. Alig volt a házban szőnyeg, így elég volt csak felseperni, meg felmosni. A 8-10 gyerek közül max az első kettőt nevelték, utána már a gyerek nevelt gyereket.

A többgenerációs együttélést már leírták előttem.

Anyósom életéről és az ő szüleiről tudok mesélni, mindannyian orvosok, Erdélyből települtek át. Akkoriban egy kisbaba igényei voltak a családban a legutolsók, már az első perctől kezdve igyekeztek a felnőttek életéhez igazítani az újszülöttét is: éjszaka nem etették meg, hanem teáztatták, hogy minél hamarabb leszokjon az éjszaka ébredésekről. Persze ennek következményeként mindenkinek iszonyú hamar elapadt a teje, de mindemellett pl anyósom anyukája már 2 hónap (!) után visszament dolgozni, tehát lehetőség sem volt szoptatni a babát. Nyilván volt valami kétes eredetű tápszer, de leginkább a hozzátáplálást kezdték meg minél hamarabb, rizsnyákot adtak a gyereknek, vagy olyan dolgokat, amelyek amúgy is voltak a háznál és esetleg megmaradt ebédfőzés közben. Nem volt külön menü, tömték szegény babát azzal, ami volt. Ideológiát is gyártottak hozzá. Csóri öregek jó nagyokat pislognak, amikor én szintúgy orvosként visszakérdezek, hogy milyen élettan volt az 50-es években, amikor azért elég régóta ismert dolog, hogy az olyan üres folyadékok, mint a víz vagy tea 20 mp alatt ürülnek az üres gyomorból, tehát ez a teáztatás egyenértékű volt az éheztetéssel, hiszen az is ismert dolog, hogy az anyatej nem egy laktató valami, bármelyikünk megéhezne 2-3 óránként, ha csak egy nagy bögre zsíros tejet fogyasztanánk. Aztán a gyerek minél korábbi mozgásfejlesztése. A kedves nagymama pl állandóan cseszeget minket hol ezért, hol azért, most éppen azon pörög, hogy miért nem ültetjük a fél évesünket, miközben köztudott tény még itt gyakorin is, hogy nem ültetünk babát, ha ő magától nem csinálja. Anyósom is a 4 hónapos gyerekét az első szembejövő öregasszonynak passzolta le és rohant vissza dolgozni, de mivel teljes állása volt, nem volt neki sem kedve sem ereje éjszaka kelni a baba mellé, így ha fel is sírt szegény, hagyta úgy, ahogy volt.

Ennél is korábban ugye a tény, hogy nem volt fogamzásgátlás, minden b@szás potenciális terhességgel járt, nyilván nem volt mind a 10 gyerek vágyott, de megkockáztatom, hogy jóval több családban születtek olyan gyerekek, akiket egyáltalán nem akart senki sem, mint manapság, amikor ugye a tudatos gyerekvállalás egyenértékű azzal, hogy vágyom rá és ebből adódóan foglalkozom is vele és nem teszek úgy, mint anyósomék és dobom oda az első szembe jövő dologtalan asszonyságnak a néhány hónapost. Könnyű úgy "nevelni" n+1 gyereket, ha végeredményben nem foglalkozol vele úgy, mint ahogy manapság tesszük.

Meg hát az olyan apróságok, hogy nyilván nem volt ennyi ruhája az embernek. Pörgünk azon, hogy nem volt mosógép és mennyivel nehezebb volt, de könyörgöm, nem is mostak mindennap, de minden héten sem, hát volt vagy 2 váltás ruhájuk, meg egy ünnepi azt csókolom. Nem beszélve, hogy esetlegesen volt egy iskola a falu végén, ahova egyedül elment ap purdé. Most nekem munka előtt be kell dobnom a gyereket bölcsibe, abba meg nem vagyok biztos, hogy az első szembe jövő iskolába akarom majd íratni, mert nálunk fontos a tanulás és hogy az jó minőségű legyen, lehet megkövezni, az én gyerekem ne járjon putris cigányokkal egy helyre, nyilván ez is idő és szervezés még egyszer, munka mellett, ami nem vár meg, míg a főzés meg a porszívózás igen.

Olvass néha szépirodalmat, brutál volt régen egy ilyen sokgyerekes családban lakni.

Most hogy mondjak egy nagyon ismert példát, a Büszkeség és balítéletben 5 lánygyermek van és anyuka próbálja valamelyiket mindenképp hozzáadni az idióta rokonhoz, aki az akkori törvények alapján a házat fogja örökölni, ha apuka meghal. A gyerekeknek nem tudtak félretenni pénzt, max. anyuka testvéréhez mehetnének, neki kellene őket befogadni, hogy ne utcára kerüljenek. Pedig itt még egy jól szituált családról beszélünk.

Na, most képzelj el egy szegény rendbeli családot. Olvasd el például Steinbecktől az Érik a gyümölcsöt, ott szószerint éhen halnak az emberek, nem is tudják ellátni a gyerekeiket, enni adni nekik. Hàt, így éltek régen.

Ha nem annyira régen gondolsz, akkor meg más volt az igényszint úgymond. Pl. az én anyámék is 4-en vannak testvérek, 3-an laktak egy szobában, meg is házasodott mindegyik 20 évesen, gondolom mehetnékjük volt már, hisz semmi privát szféra nem jutott.

Nsgymamamek pelfaul 7en voltak, igazaboo 8an de az elsö gyerek meg halt, a többi egeszsegesen született es eltek nagyon sokaig, nagymama meg mindig el.

Mindegyiknek hazat tudtak epiteni, pedig nem gazdag csalad volt, es nem eheztek soha. De dolgos emberek voltak!