38 évesen első kisbabát vállalni késő?
Mostanában egyre többször kapom meg a fiatalabb, már elkelt barátaimtól, hogy kezdek "kifutni" az időből. 34 éves vagyok egyébként, fél éve szakítottam, most kezdek el újból ismerkedni, randikra járni. Egyrészt a pandémia miatt nem szívesen ismerkedtem, másrészt nem voltam kész a csalódás után rá.
Reális esetben, hacsak nem valami hatalmas csoda jön és felpörögnek a dolgok, szerintem nem fogok 37 - 38 éves korom előtt szülni. Vagyis, nem AKAROK ennél korábban, mert biztos hátteret akarok a gyerekemnek, normális apát, szeretetet. Alaposan meg akarom ismerni azt, akivel családot alapítok.
De amikor ezt kimondom, megkapom a kommenteket barátoktól, ismerősöktől, a "Társadalomról" nem is beszélve, hogy 35 után szülni szentségtörés, mert mekkora rizikó, különben is nénike leszek majd a gyerekem szalagavatóján, stb, és hogy be kell "gyorsítanom" a párkereséssel is, ha nem akarok "lemaradni".
Nekem sajnos ez így sikerült. Sok kudarc meg rosszul sikerült kapcsolat után újra kell kezdenem, és valóban, van bennem szorongás amiatt, hogy "elkéstem" a házassággal, gyerekvállalással.
Azt látom, hogy "itthon" tényleg valami istengyalázás, ha valaki a harmincas évei vége felé szül, de külföldön meg teljesen elfogadott, ha valakinek "így sikerül", vagy a karrierje miatt, vagy mert simán csak "később" találja meg az igazit.
Van olyan régi szaktársam, akinek 3 vetélés után 40 évesen sikerült, és van olyan is, aki 22 évesen szült,ők mindig azt mondják, az anyaság olyan szentség, amit nem szabadna életkorra ráhúzni. Én most mégis félelemmel vágok ebbe az egész társkeresésbe újra, ahelyett, hogy inkább izgatott lennék és örülnék, hogy még "csak" 35 leszek, nem 75.
Tényleg így lenne? Olyan nagy baj, ha valaki "később" találja meg élete párját és később szüli meg az első kisbabáját?
"És neked már a próbálkozásra sem lesz annyi időd, mint egy 30 évesnek."
- miért, akkor most fogjam az ásót és temessem is el magam, mert urambocsá 34 vagyok? :)
"Évről évre kisebb lesz a teherbe esés esélye" - ezzel nem értek egyet. Ha belegondolsz, 60-80-100 évvel ezelőtt a nőknek nem 1 meg 2, hanem 5-6 gyerekük volt,sokan még 50 fele is szültek.
Egyébként meg inkább kegyegjen az órám, semmint belevágni olyannal akár egy kapcsolatba, ne adj isten gyerekvállalásba, aki nem alkalmas rá.
A lepontozókat nem értem egyébként,mindenkinek lehet építő véleménye, a biológiával érvelőket nyilván értem, nem véletlenül lőttem be én is a 38-at lélektani határnak.
Goldmund73
Megint csak a kapa esett ki a szádból -férfiként-. Mindenki tudja, hogy szülhet 10 év múlva is, inkább a megfelelő férfi a kérdéses ehhez, ami sokkal nagyobb probléma szerintem.
---> "Évről évre kisebb lesz a teherbe esés esélye" - ezzel nem értek egyet. Ha belegondolsz, 60-80-100 évvel ezelőtt a nőknek nem 1 meg 2, hanem 5-6 gyerekük volt,sokan még 50 fele is szültek.
Kérdező, ez nem egyetértés kérdése, ez tudományos tény.
Sokan már kezelésre járnak évekig hogy legyen vmi de rengetegszer már túl késő.
Biologia az nem polkorrekt
24-es válaszoló. Belinkelheted a világ összes orvosi oldalát, mindig lesz egy marék sértett ember, aki ezt nem akarja majd elfogadni, pedig szerintem semmi bántót nem írsz, csak alátámasztod a véleményed.
De akiket ez ennyire rosszul érint, miért nem sétáltok be az első nőgyógyászhoz és kérdezitek meg tőle, hogy BIOLÓGIAILAG 28-30 vagy 38-40 évesen előnyösebb-e szülni. Erősen kétlem, hogy a 38-40-es korosztályra szavazna.
"de 8. ban lévő gyereknek ált 40 éves szülei vannak"
A nők átlagosan 30 évesen szülik az első gyereküket. És soknak van kettő, a 35 körüli terhesség igencsak gyakaroi manapság. Az a 2-3 év meg nem semmi, emiatt egy gyerek se fog furán nézni a suliban, leginkább észre sem veszik, hogy most 34 vagy 38.
Azzal szerintem eddig sem volt senkinek baja, vagy ellenvetése, hogy "ideálisabb" előbb szülni. Ezt én is tudom, és sokszor vagyok nagyon elkeseredve, hogy nekem nem sikerült előbb.
De szerintem orvosa válogatja, lesz olyan orvos, aki azt mondja, hát valóban nehezebb, és lesz, aki azt mondja, ha anyuka 37-38 évesen egészséges, erős, minden oké, akkor miért ne?
Látjátok, itt is van ellenpélda, akik említik, hogy jócskán negyven felé volt az édesanyjuk, amikor születtek, és rendben volt minden. Részemről, amikor eljutok oda, nyilván az lesz az első, hogy orvoshoz menjek, hogy lássam, alkalmas vagyok-e. Ez nem arról szól, hogy a másik tudomásul vesz-e tudományos tényeket, azt gondolom, elég érzékeny téma, és egy nő kicsit másféle oldalról közelíti meg. De tényleg köszönöm mindenkinek, érdekes olvasni a hozzászólásokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!