Nem tudom eldönteni, hogy szeretnék-e gyermeket vállalni, az idő pedig csak telik...mit tanácsolnátok?
29 éves nő vagyok, 10 éve vagyok együtt a férjemmel, 1 éve vagyunk házasok. Ő 33 éves. Ha 20 évesen megkérdezték tőlem, mikor szeretnék majd gyermeket, rendszerint azt válaszoltam, hogy majd 27-28 évesen kb. Hát, az a nagy helyzet, hogy vártam a napot, amikor úgy ébredek fel, hogy "igen, most jött el a pillanat, hogy gyermeket szeretnék, vágjunk bele!", de ez azóta sem jött el.
Nem arról van szó, hogy nem szeretnék legalább egy közös gyermeket, mert ha abba gondolok bele, hogy nekünk sosem lesz gyerekünk, elszomorít a gondolat, hogy mi ezt nem tapasztaljuk meg. Mert csodálatos dolog lehet, rengeteg addig ismeretlen érzést él meg az ember, gyönyörű, életre szóló pillanatokat stb...Rengeteg pozitívumot tudnék mondani, hogy miért jó, ha az embernek gyermeke van. De egyszerűen félek.
Az egyik fő félelmem, hogy betegen születne a gyermekem. Ettől rettegek, bár nincs orvosilag indokolt okom rá. De hallani szomorú történeteket, hogy ennek ellenére valakinek mégis...
A másik pedig csak úgy általánosan, hogy féltem a kettőnk kis életét, jól megvagyunk ketten, mi lesz, ha utána, ha már itt van a gyermek, visszasírjuk a korábbi életünket? Van ilyen egyáltalán? Most nem 1-1 nehezebb napra gondolok, hanem hogy valaki teljesen megbánta, hogy gyermeket vállal. Mivel nem tudom pontosan, hogy mit vállalnék, nem tudok dönteni sem. Félelmetes, hogy "soha többé" nem leszünk ketten a férjemmel. Valahol érzem, hogy nem szeretném gyermek nélkül leélni az életem, szeretném megtapasztalni az anyaságot, de mégis bizonytalan vagyok. És így talán nem is szabad belevágni...csak ha az ember teljesen, tiszta szívéből akarja azt a gyereket. Az idő telik, lassan tényleg döntenem kell, ha nem döntök, az is egy döntés lesz előbb-utóbb...el tudom képzelni magam örömkönnyek között is a pozitív terhességi tesztet látva, de totál pánikban is...furcsán keverednek bennem a dolgok.
Plusz megrémít egy-egy anyuka beszámolója, aki úgy ír a gyerekes létről, mintha a pokol legmélyebb bugyrában élne nap, mint nap. (Pl "Vulgáris anya" a Facebook-on, de nem ő az egyetlen.) Értem én, hogy nem szabad tabuként kezelni a nehézségeket sem, de tényleg létezik, hogy valakinek ennyire szörnyű lesz az élete gyermekvállalás után? Ez megrémiszt.
Sok mindent tudnék még ezzel kapcsolatban írni, de nem szaporítom tovább a szót. Ha valaki járt már hasonló cipőben, annak örülnék, ha írna, hogy hogyan döntött végül, de bárki tanácsát szívesen fogadom. Természetesen nem a válaszok alapján fogok döntést hozni, csak jól esne egy kis eszmefuttatás a témával kapcsolatban.
válasza:Ő valahogy közömbös a téma iránt. Azt mondja, ő meglenne gyerek nélkül, de ha én szeretnék, akkor nem áll útjába úgymond a dolognak... Mert hogy tudja, hogy ez az élet rendje és hogy vele van a baj, hogy ő közömbös. Csak valahogy nincsenek meg benne azok az ösztönök, hogy ő márpedig édesapa akar lenni, inkább azt látom rajta is, hogy fél a felelősségtől és az életünk teljes megváltozásától. Mondhatni csak a gondot és a nyűgöt tudja most csak elképzelni, ami egy gyerekkel jár, a jó dolgokat kevésbé tudja átérezni így előre...de tudom, hogy jó apa lenne belőle, ebben biztos vagyok. Gondoskodó, szerető férj, imádja a két macskákat...tudom, hogy jó édesapa lenne, attól nem félek, hogy nem. És nem mondta még azt sosem, hogy nem akar gyereket.
Szóval a teljes felelősség az enyém, hogy mikor lesz és lesz-e egyáltalán... neki így is, úgy is jó. Nyilván fél ő is a rengeteg változástól, ami egy gyermekkel jár...de mindent megtett értem eddig is az elmúlt 10 évben, nála jobb férjet nem kívánhatnék. És tudom, hogy ha lenne gyermeke, őérte is mindent megtenne és ő lenne az élete értelme...de akkor miért vagyunk mégis bizonytalanok?!
válasza:
válasza:Én 28 vagyok, 12 éve a férjemmel, aki 37. Egyelőre nálunk sincs, és nem is tudom hogy lesz e.
Azt érzem, amit te. Egyszer azt egyszer ezt. Egyszer azt gondolom, hogy nagyszerűen megvagyunk mi így kettesben, és egyik porcikám sem kívánja, hogy itt legyen egy gyerek. Mindenféle ügyet intézni útálok, el nem tudom képzelni, hogy én a gyereket orvoshoz vigyem, mikor én is csak akkor megyek dokihoz, ha már kb. a halálomon vagyok, vagy szülőire menjek, vagy hogy csacsogjak a többi anyukával a játszótéren. A macskámra őrült mérges vagyok, amikor éjszaka felébreszt, akkor mit csinálnék, ha a gyerekhez kéne kelni?
Lusta vagyok, ha tehetem akkor délig fekszem, és ki sem mozdulok a szobából. Egyszóval lusta, kényelmes életem van, amibe úgy érzem, nem fér bele egy gyerek.
Aztán azon kapom magam, hogy már megint itt olvasgatok a tesztes kérdések között...
Kedves 64-es válaszoló!
Jó tudni, hogy más is pont így érez, ahogyan én, köszönöm, hogy leírtad!
A nagy kérdés továbbra is fennáll...mi lesz velünk így...lesz-e valaha gyermekünk, ha nem, nem-e fogjuk később megbánni... legszívesebben két életet is leélnék, az egyiket gyerekkel, a másikat gyerek nélkül...hogy mindkettőt megtapasztaljam. De sajnos ezt nem lehet.
De annyi mindent figyelembe kell venni egy gyermek tervezése előtt!
- Vajon megfelelő szülő leszek?
- Meg tudom adni azt egy gyermeknek, hogy később azt tudja mondani, hogy szép gyerekkora volt?
- Nem sebzem majd meg a saját traumáim miatt a lelkét?
- Nem akarnám akaratlanul is a saját képemre formálni? (Ami szerintem nem a legjobb, eléggé zárkózott, magamnak való, "remete típus" vagyok. Mondjuk a férjem is.) El tudnám fogadni, ha neki más/több igényei lennének?
- Olyan bizonytalannak érzem az egész világot...most itt ez a vírus, ki tudja mi jön még, mikor jön egy 3. világháború vagy bármi más, amitől nem tudom megvédeni... jó, ez most lehet, hogy túlzás, de értitek...tudom, hogy régen is születtek gyerekek, miközben konkrét háborúk zajlottak, de biztos jó volt ez akkor nekik?
- Ha beteg lesz, lesz majd akkor vajon Magyarországon megfelelő orvosi ellátás, vagy az lesz, mint ami most is van és a helyzet csak egyre rosszabb lesz, hogy akinek nincs pénze magándokihoz menni, az fél éveket várhat egy időpontra?
- Aztán pedig, ha majd felnő, szenvedjen ő is, mint mi a férjemmel, a sok buta, tahó, unintelligens embertől, mert ő nem így lett nevelve?
- A klímaválságról már nem is beszélve.
Nem tudom, hogy érdemes-e ebbe a világba gyereket szülni. Ha csak őt nézem, nem tudom neki megígéri, hogy egy jó világba születik, mert nem. Még ha egyértelműen akarnék is gyereket, ezek a kérdések akkor is itt lennének. Vajon jót teszek-e neki azzal, hogy ,,életre kényszerítem"?
Vagy ezekkel a dolgokkal nem kellene ennyire foglalkozni? Eltúlzom a dolgokat? Néha már magam sem tudom...
válasza: válasza:Amiket felsoroltal azok nem "kerdesek, amiket fel kell tenni elobb", hanem a halogatas igazolasara szuletett bullshit.
Azt mondod pl "ebbe a vilagba erdemes-e szulni". Nos a valosag az h SOHA nem elt meg olyan jol az emberiseg mint ma. Szoval ha ebbe nem erdemes, akkor neked se szabadott volna megszuletned egy ennel nyilvanvaloan rosszabb vilagba.
válasza: válasza:Nem kell most azonnal döntenetek... adjatok magatoknak 1 évet, addig éljetek ahogy tetszik. Legrosszabb esetben az 1 év leteltével adtok magatoknak még 1 évet, vagy akárhányat.
Értem a kérdéseid, de ha nagyon szeretnél gyereket, ezek nem lesznek visszatartó erők. Például mindenki gyarló ember, senki se egy szent. A gyereket nem fogod tökéletesen nevelni (senki se tudja), de törekedni kell arra, hogy tudásod szerint a legjobban neveld.
Az orvosi ellátás része inkább pénzkérdés. Megfelelő pézntartalék nélkül (potenciális fejlesztések, gyógyszerek, stb) szerintem nem érdemes belevágni, de ez az én véleményem.
Hogy szenved-e a többi tahó stb. embertől.... nézd, valahogy mindenki szenved, és ezt nem fogod tudni a gyerekben megakadályozni. Onnantól meg értékrend és látásmód kérdése, hogy valaki miért állítja be katasztrófának, hogy sok az olyan ember, akikkel nem egyezik az értékrendje/intelligenciája.
Szerintem ritkán van olyan, hogy az ember TÉNYLEG hosszú távon megbánja, hogy megszületett. Ha vannak is, ott drogos szülők, nyomor, állandó problémák, esetleg komoly testi/lelki betegség, rendezetlen viszonyok állnak a háttérben. Érezheti mindenki úgy néha, "minek is élek", de ez az élet velejárója, és a legtöbben megtaláljuk benne a jót, a csodát, az örömöt.
Ez nem rábeszélő szentbeszéd Kérdező, érződik ám hogy nagyon viaskodsz s ennek az az oka hogy nem állsz még készen. Ami tök oké! Ne érezd úgy hogy pld. 30 vagy és akkor most vagy soha. Ez nem így működik.
Kicsit vonatkoztassatok el a témától, éljetek. Most is a Covid ellenére tudtok menni pld kirándulni a természetbe, de akár otthon is csináljátok azt ami tetszik, új hobbik, együtt főzés, stb.
Utána meglátjátok, hogy éreztek.
Köszönöm szépen a válaszokat mindenkinek!
Egy ideig most azt hiszem lekattanok a témáról, aztán meglátjuk, mit hoz majd a jövő.
Köszi még egyszer, legyen szép napotok! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!