Nem tudom eldönteni, hogy szeretnék-e gyermeket vállalni, az idő pedig csak telik...mit tanácsolnátok?
29 éves nő vagyok, 10 éve vagyok együtt a férjemmel, 1 éve vagyunk házasok. Ő 33 éves. Ha 20 évesen megkérdezték tőlem, mikor szeretnék majd gyermeket, rendszerint azt válaszoltam, hogy majd 27-28 évesen kb. Hát, az a nagy helyzet, hogy vártam a napot, amikor úgy ébredek fel, hogy "igen, most jött el a pillanat, hogy gyermeket szeretnék, vágjunk bele!", de ez azóta sem jött el.
Nem arról van szó, hogy nem szeretnék legalább egy közös gyermeket, mert ha abba gondolok bele, hogy nekünk sosem lesz gyerekünk, elszomorít a gondolat, hogy mi ezt nem tapasztaljuk meg. Mert csodálatos dolog lehet, rengeteg addig ismeretlen érzést él meg az ember, gyönyörű, életre szóló pillanatokat stb...Rengeteg pozitívumot tudnék mondani, hogy miért jó, ha az embernek gyermeke van. De egyszerűen félek.
Az egyik fő félelmem, hogy betegen születne a gyermekem. Ettől rettegek, bár nincs orvosilag indokolt okom rá. De hallani szomorú történeteket, hogy ennek ellenére valakinek mégis...
A másik pedig csak úgy általánosan, hogy féltem a kettőnk kis életét, jól megvagyunk ketten, mi lesz, ha utána, ha már itt van a gyermek, visszasírjuk a korábbi életünket? Van ilyen egyáltalán? Most nem 1-1 nehezebb napra gondolok, hanem hogy valaki teljesen megbánta, hogy gyermeket vállal. Mivel nem tudom pontosan, hogy mit vállalnék, nem tudok dönteni sem. Félelmetes, hogy "soha többé" nem leszünk ketten a férjemmel. Valahol érzem, hogy nem szeretném gyermek nélkül leélni az életem, szeretném megtapasztalni az anyaságot, de mégis bizonytalan vagyok. És így talán nem is szabad belevágni...csak ha az ember teljesen, tiszta szívéből akarja azt a gyereket. Az idő telik, lassan tényleg döntenem kell, ha nem döntök, az is egy döntés lesz előbb-utóbb...el tudom képzelni magam örömkönnyek között is a pozitív terhességi tesztet látva, de totál pánikban is...furcsán keverednek bennem a dolgok.
Plusz megrémít egy-egy anyuka beszámolója, aki úgy ír a gyerekes létről, mintha a pokol legmélyebb bugyrában élne nap, mint nap. (Pl "Vulgáris anya" a Facebook-on, de nem ő az egyetlen.) Értem én, hogy nem szabad tabuként kezelni a nehézségeket sem, de tényleg létezik, hogy valakinek ennyire szörnyű lesz az élete gyermekvállalás után? Ez megrémiszt.
Sok mindent tudnék még ezzel kapcsolatban írni, de nem szaporítom tovább a szót. Ha valaki járt már hasonló cipőben, annak örülnék, ha írna, hogy hogyan döntött végül, de bárki tanácsát szívesen fogadom. Természetesen nem a válaszok alapján fogok döntést hozni, csak jól esne egy kis eszmefuttatás a témával kapcsolatban.
válasza:2.vagyok
Igen arra sajnos még gondolni kell, hogy mi van ha nem sikerül. En 33 vagyok en is kb 29voltam mikor belevágtunk. Nekünk nem lehetett természetes úton,ami persze évek mire kiderul. Szerencsére azota mar van 2.
Szerintem várjatok még kicsit. A férjem évek ota akart, én is, de csak "majd valamikor ".
Amikor igazán akartam az teljesen mas érzés volt. En ugy éreztem hogy hiányzik valami az életemből, es eleg sok mindent feláldoztam értük. Szóval más érzés volt amikor akartam, mas amikor csak ugy gondoltam hogy igen majd persze.
válasza: válasza:29 voltam amikor szültem. 1.5 éves volt amikor már egyedül neveltem, mert sza.rul választottam apát.
Kamaszkorban 2 gyerek volt a vágyam, mert azt hittem de jó is ez. Jól benéztem.
Most 45 éves vagyok. Ha újra kezdhetném nem vàllalnék egyet sem, hiába szeretem a lányom.
1 éves koráig élveztem igazán a babázást. Ahogyan nőtt és egyre több helyre, mindenre járnom kellett miatta, egyre nagyobb teherré vált. Talán a bölcsi volt az egyetlen, ami nem volt rossz. A többi és velük együtt a szülői, különféle ünnepségek, rendezvények, pedagógusok marhára fárasztottak, ezeket már gyerekként is utàltam. Nem is értem, hogy gondoltam azt, hogy majd felnőttként tetszeni fog.És semmi életem nem volt, mert teljesen egyedül voltam vele. Nagyszülők nincsenek, apa minden csak nem apa.Testvérem távol él. Rájöttem, hogy nekem nem való az anya szerep. Tudom, előbb kellett volna. Ebből az egy gyerekemből levontam a tanulságokat, és nem vállaltam többet. Ezt mégegyszer képtelen lennék végigcsinálni.Őt felnevelem, mert nem tehet róla, hogy az anyja nem gondolkodott akkor normálisan, de az elmúlt 16 év egy kínlódás.
Soha sehol nem írtam még le ilyen őszintén, hogy mi zajlott le bennem az elmúlt években. Igen, van aki nem alkalmas anyának. Én sem. Ebben a kialakult véleményemben mennyire játszott szerepet az, hogy teljesen egyedül kellett helytállnom, nem tudom, de valószínűleg ez is csak fokozta. Összegezve, nekem embert próbáló hivatás ez.
válasza:Kedves 13-as válaszoló!
Köszönöm, hogy megtiszteltél az őszinteségeddel! Hát igen, az biztosan nem segített, hogy egyedül maradtál, sőt! Le a kalappal minden egyedülálló anya előtt, aki mindent egyedül intéz! Embert próbáló feladat lehet, az biztos. Pláne, hogy még más családtagok sem tudtak besegíteni neked.
A gyerekkel járó szociális feladatokat én is biztosan utálnám. Csak megtennék, amit kötelező megtenni, de ennyi, de rühellném, az tuti. Nálam introvertáltabb embert nehéz elképzelni. Az, hogy én kimenjek a játszótérre a gyerekkel és közben más anyukákkal csacsogjak...na nem. Max ha már mindenki hazament, kimehetünk. :D Jó, ez most így viccesen hangzik, de komolyan néha ettől is félek, hogy nem lennék jó anyja, mert a magam élete alapján talán a 4 fal között tartanám, többet, mint kellene...
válasza:Hát még és mennyi minden árnyoldala van a dolognak, amiket be kell vállalni pár cuki mosolyert cserébe, és még a házasságod is rámehet. Sok kapcsolatban a gyerek után a repedésekből hasadékok lesznek, és a kulonbsegek, problémák sokkal jobban előjönnek. És amúgy sok olyan dolog van a világon amit szeretne az ember, mert milyen jó, másoknak is van, de nem mindenkinek való. Én is szeretnek saját vállalkozást, a saját főnököm lenni, de a büdös életbe nem tudom megvalósítani. Vagy szeretnek nagyjából 4 különböző szamomra bakancslistas autót amik sosem lesznek az enyémek. Az egész világot sem fogom tudni valószínű bejárni, de attól ez meg egy boldog élet.
Ha a gyerekvállalás 80% púp a hatadon, kérdem én, mi van abba a maradék 20-ba ami elbizonytalanít?
Kedves 16. válaszoló!
A házasságomat nem féltem egyáltalán, 100%-ban stabil kapcsolatban élünk, immár 10 éve. Csak hogy kevesebb időnk lesz egymásra, megszűnűnk nőnek és férfinak lenni, és csak anya-apa leszünk, soha nem lesz már olyan, mint most. Persze idővel ezen lehet és kell is dolgozni, hogy ne így maradjon. Annyi minden megváltozik...és a változás ijesztő. Őszintén irigylem azt, akinek nem az.
A részem pedig, ami gyermeket szeretne, nem azért szeretné, mert másnak is van. Ez sosem helyezett rám nyomást, hogy már a szomszéd Julikának is van, magasról teszek rá. Én csak attól tartok, hogy a túlaggódásommal rontok el mindent, és annyira talán nem is félelmetes dolog ez az egész, mint rosszabb napjaimon képzelem. És a saját hülyeségem miatt nem leszek sosem édesanya.
válasza:"Hú, én 34 leszek, férjem 40 és még mindig nem döntöttünk"
De, ti már döntöttetek. Nem akartok. Az élet nem all meg. Férjed 60+ lenne mire érettségizik a gyerek!?
válasza:"Férjed 60+ lenne,mire érettségizik a gyerek?!"
Igen, és? Mióta kérnek érettségin személyit a szülőktől? Az én időmben meg csak a vizsgázóktól kértek.😂
(Nem én írtam azt a választ.)
Szerintem csak túl sokat voltatok kettesben, ezt szoktad meg. Ha nem tudod elképzelni,hogy ne legyen közös gyereketek, akkor nem érdemes várni.Én kicsit más helyzetben vagyok. Kamasz korom óta akarok gyereket,mindig akartam, de sajnos nem úgy alakult. Már az utolsó utáni pillanatban vagyok és ha lehetne attól, akitől szeretnék, akkor most kéne. Ezzel viszont el kéne dobnom annak a lehetőségét, hogy kettesben legyünk x évig, ezért eldobnám. Azt szoktam mondani, ha dönthetnék,biztos nem most akarnék, de erről már nem dönthetek, csak arról, hogy legyen, vagy ne. Próbáld meg te is így. Melyik lenne rosszabb, ha nem lesz soha, vagy, ha korábban lesz, mint szeretnéd?
válasza:34 évesen szültem, tökéletes időzítés volt. Van még időd.
Szerintem tök sokat voltatok már kettesben a férjeddel, sok szép dolgot megéltetek, biztosan nagyon boldogok lennétek egy csemetével. Valóban nem könnyű, de a legnagyobb nehézségek az első időkben várnak rátok, utána mindig egyre könnyebb lesz.
Várhattok még pár évet, hátha beérik a gondolat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!