Nem tudom eldönteni, hogy szeretnék-e gyermeket vállalni, az idő pedig csak telik...mit tanácsolnátok?

29 éves nő vagyok, 10 éve vagyok együtt a férjemmel, 1 éve vagyunk házasok. Ő 33 éves. Ha 20 évesen megkérdezték tőlem, mikor szeretnék majd gyermeket, rendszerint azt válaszoltam, hogy majd 27-28 évesen kb. Hát, az a nagy helyzet, hogy vártam a napot, amikor úgy ébredek fel, hogy "igen, most jött el a pillanat, hogy gyermeket szeretnék, vágjunk bele!", de ez azóta sem jött el.

Nem arról van szó, hogy nem szeretnék legalább egy közös gyermeket, mert ha abba gondolok bele, hogy nekünk sosem lesz gyerekünk, elszomorít a gondolat, hogy mi ezt nem tapasztaljuk meg. Mert csodálatos dolog lehet, rengeteg addig ismeretlen érzést él meg az ember, gyönyörű, életre szóló pillanatokat stb...Rengeteg pozitívumot tudnék mondani, hogy miért jó, ha az embernek gyermeke van. De egyszerűen félek.

Az egyik fő félelmem, hogy betegen születne a gyermekem. Ettől rettegek, bár nincs orvosilag indokolt okom rá. De hallani szomorú történeteket, hogy ennek ellenére valakinek mégis...

A másik pedig csak úgy általánosan, hogy féltem a kettőnk kis életét, jól megvagyunk ketten, mi lesz, ha utána, ha már itt van a gyermek, visszasírjuk a korábbi életünket? Van ilyen egyáltalán? Most nem 1-1 nehezebb napra gondolok, hanem hogy valaki teljesen megbánta, hogy gyermeket vállal. Mivel nem tudom pontosan, hogy mit vállalnék, nem tudok dönteni sem. Félelmetes, hogy "soha többé" nem leszünk ketten a férjemmel. Valahol érzem, hogy nem szeretném gyermek nélkül leélni az életem, szeretném megtapasztalni az anyaságot, de mégis bizonytalan vagyok. És így talán nem is szabad belevágni...csak ha az ember teljesen, tiszta szívéből akarja azt a gyereket. Az idő telik, lassan tényleg döntenem kell, ha nem döntök, az is egy döntés lesz előbb-utóbb...el tudom képzelni magam örömkönnyek között is a pozitív terhességi tesztet látva, de totál pánikban is...furcsán keverednek bennem a dolgok.

Plusz megrémít egy-egy anyuka beszámolója, aki úgy ír a gyerekes létről, mintha a pokol legmélyebb bugyrában élne nap, mint nap. (Pl "Vulgáris anya" a Facebook-on, de nem ő az egyetlen.) Értem én, hogy nem szabad tabuként kezelni a nehézségeket sem, de tényleg létezik, hogy valakinek ennyire szörnyű lesz az élete gyermekvállalás után? Ez megrémiszt.

Sok mindent tudnék még ezzel kapcsolatban írni, de nem szaporítom tovább a szót. Ha valaki járt már hasonló cipőben, annak örülnék, ha írna, hogy hogyan döntött végül, de bárki tanácsát szívesen fogadom. Természetesen nem a válaszok alapján fogok döntést hozni, csak jól esne egy kis eszmefuttatás a témával kapcsolatban.