Nem tudom eldönteni, hogy szeretnék-e gyermeket vállalni, az idő pedig csak telik...mit tanácsolnátok?

#39

Te egy beteg ember vagy!

29 évesen már legalább az első gyerek meg kéne legyen, de legalább próbálkozás vagy ha még az sem akkor legalább egy terv, hogy még 1-2 év kell valamire gyerek előtt aztán 31 évesen szülni akarok.

Ha ennyire tervben sincs akkor te nem akarsz gyereket. Se most se soha. Amikor majd akarsz akkor biológia majd azt mondja ez a hajó már elment.

Az ember 2 dolgot tud biztosan. Hogy 1000% nem akar gyereket, vagy azt hogy 1000% akar gyereket.

Én mióta az eszemet tudom, tudtam hogy soha nem akarok gyereket. A férjemnél kb az volt, hogy neki mindegy, egyáltalán nem teper érte. Megbeszéltük, nem szeretnénk. Együtt vagyunk több mint 10 éve, mi így vagyunk boldogok kettesben, szabadon, 1 kutyával akit közösen fogadtunk örökbe. Nem hiányzik egy plusz teher ami legalább 18 évig a nyakunkon marad. Visszacsinálni nem lehet!!! Nem kell a kialvatlanság, a nonstop üvöltés, szaros pelenkák, dackorszak, hisztik, gyerekkel kapcsolatos ügyek, rendezvények, játszótér, iskolai dolgok, kamaszkor stb stb. Az anyagi terhekről nem is beszélve. Hatalmas macera az egész, alig jutna idő egymásra, önmagunkra, nekünk nem éri meg ez a kínlódás.

A te eseted szerintem más. Az írásodból úgy érzem szeretnél gyereket, de még nem most. Ajánlatos lenne várnod vele, amíg határozottabban nem érzed azt, hogy igazán szeretnéd.

Sokan nem gondolják át eléggé a dolgot, beleugranak és utólag megbánják.

Egyik ismerősömmel sajnos ez a helyzet, 3 éves a kislánya, neki meg már többször megfordult a fejében az öngyilkosság. A gyerek nagyon sírós, alig alszik , válogatós, mindenért üvöltve hisztizik, sehogy nem bír vele. Az anyja hulla fáradt, a férje eleinte még próbálkozott a gyereknél, de feladta, ő sem tud vele bánni, inkább elmegy otthonról, szép lassan alkoholista lett. A kapcsolatuk a válás szélén van, a szülés óta nem szexeltek. Ismerősöm azt mondta ha tudta volna, hogy ez ilyen pokoli lesz, sose vállalt volna gyereket. Sajnos túlságosan befolyásolta a család, hogy gyerek az így kell, úgy kell, milyen csodálatos vattacukorfelhő. ( Persze nem nekik kell felnevelni). Hát marhára nem az a habos babos idill a gyerekvállalás mint azt a média kívülről mutatni próbálja. Az egy hazugság. Hamar tönkrement egy amúgy boldog 8 éves kapcsolat.

Egyébként több barátnőmnek is van már gyereke. Ketten örülnek és boldogok, 4 megbánta a dolgot, el is váltak 1-2 évvel a gyerek születése után. 6 lányból az említett 4 biztosan nem akar több gyereket, a meglévőt egyedül nevelik már évek óta. Persze mondják a szokásos dolgokat, semmi életük, sok a stressz, hónapról hónapra vegetálnak, semmi magánélet, komoly párkapcsolatot nem találnak stb

Egyébként a távolabbi ismerőseim közt is nagyon sok gyerekes pár ment szét még mielőtt oviba, iskolába ment volna a gyerek.

Ez egy olyan döntés amit nagyon nagyon érdemes átgondolni, mert ha már ott van a pici baba aki rád van utalva, rajtad múlik az élete, onnan nincs visszaút. Ez a döntéssel pedig vagy kiteljesedik az életed, vagy elcseszed azt. Ha gyereked van és megbánod akkor pedig az övét is, és esêlyesen a párodét is. Mert az ellenérzések mindenre rá fogják nyomni a bélyeget.

#44: hány évesen állítod, hogy nem akarsz sose, saját gyereket?

"nonstop üvöltés"

Ez egy picike szelete az életnek, abszolút nem ez a jellemző, pláne nem nonstop. A dac korszak kell a fejlődéshez.

"nonstop üvöltés"

Ez egy picike szelete az életnek, abszolút nem ez a jellemző, pláne nem nonstop. A dac korszak kell a fejlődéshez."

Nem mindenkinek van kedve, ereje, kitartása ehhez a rövid ideig tartó korszakhoz sem. Szóval nem kell erőltetni, ha valaki nem akarja kipróbálni. Egyszer én is végig csináltam a sajátommal, többet nem is vállalkoztam rá. Kemény lemondásokkal, kitartással, felelősséggel jár egy gyerek is, az anyagiakat inkább nem is említem. És végiggondolva az egészet, ha újra kezdhetném ezt az egyet sem vállalnám, akármennyire is szeretem. Lehet felháborodni, de ez az őszinte véleményem a saját tapasztalatom alapján.

Aki ennyire szenved a gyerekektől, hogy inkább öngyilkos lenne vagy a kis gyerek képébe vágja, hogy bár meg se születtél volna, az persze sose adná örökbe egy meddő párnak az egyébként még aprócska gyereket, amikor még simán lenne esélye. Inkább szenvednek együtt.

Én meg ezt nem tudom felfogni. Jajj nem lehet visszacsinálni, minden rossz, mindenki dögöljön meg, mindenki szenvedjen úgy, ahogy én szenvedek, de véletlenül sem oldom meg a problémát sehogy.

Komolyan ha valakinek ennyire tönkre tudja tenni az egész életét egy pár hónapos baba akkor fogja magát és adja örökbe. Mások majd örülnek neki ő meg élheti tovább az életét.

45.

Nem mindegy? Egyébként 34 elmúltam. Kb 15 éves korom óta tudom, hogy nem akarok, mikor a barátnőmnek testvére született és a szülei állandóan rátukmálták a gyereket. Akkor mondta, hogy reméli a saját gyereke nyugisabb lesz. Az öccse nagyon sírós- hisztis baba volt, akkoriban alig aludtak, a barátnőmnek kellett vigyázni rá, pelenkázni, ő vitte oviba stb. Ez kapcsán kérdezte hogy én mikor szeretnék, és egyből mondtam hogy én nem akarok egyáltalán. Akkor tudatosodott bennem, de idővel persze jobban átgondoltam mivel is járna egy gyerek, és ahogy teltek az évek, egyre biztosabb lettem benne, hogy nekem ez nem kell. Én nem ilyen életet akarok.

47.

Ismerősömnek eszébe jutott az örökbe adás is, a férje hallani se akar róla, és kb mindketten arra jutottak, hogy az egész család szétszedné őket egy ilyen után és kötelességből igyekeznek végigcsinálni.

Én se értem miért voltak ennyire befolyásolhatóak, hogy bevállalták a kicsit, és beszélgettem az ismerősömmel erről is. Nem tudott konkrét indokot mondani, csak hogy már elege volt belőle, hogy minden családi összejövetelen csesztették őket a gyerektémával. Sajnos nem voltak határozottak.

Amúgy minket is szoktak fárasztani ezzel, hogy kell a gyerek, de egyre ritkábban, mert rövid úton lezárjuk a vitát egy határozott nemmel. És azzal, hogy ez a mi magánéletünk, ne szóljanak bele. Volt, hogy megkérdeztem a sógornőmet, mert egyfolytában nyomta a sódert, hogy mégis mi köze van neki ehhez? Felneveli helyettünk? Ad pénzt hogy minden költségét fizessük? Vigyàz majd rá hogy férj és feleség is lehessünk ne csak nap nap után robotoló szülők? Ha már így beleugat. Erre nem tudott mit mondani.

Volt olyan is, hogy x ideig nem mentünk mert elegünk lett a gyerek kell dumából. Most már ritkább szerencsére, de azért még előfordul a dolog. Anyósom párja is sokszor játssza az értetlent. Kezd nagyon érni a következő látogatási szünet.

48, De pont ez a lényeg. Ezeknek az embereknek nem a gyerek cseszi tönkre az életét, hanem a kényszeres megfelelni akarás olyan külső személyek felé, akik valószínűleg nem is törődnek velük igazán.

Mert jajj nem adom örökbe a gyereket, mert majd RÓLAM mit fognak gondolni. Csak az én én én. Valószínűleg ha lenne egy cseppnyi akarat erejük, már a gyereket is rég a helyén tudták volna kezelni/nevelni, de jajj hát na. Barátnőm simán pofán vágta a saját gyerekét mindenki előtt, rögtön ment a véranya had, hogy nem is ember. Egyrészt elegánsan beintett nekik, másrészt azt már nem is tudta senki, hogy a gyerek a sok szépen kérés és beszélgetés ellenére is harapdált más gyerekeket, és akármilyen modern módszerrel próbálkoztak a nevelést illetően az kudarcba fulladt. Az ominózus pofon után meg valahogy felfogta a gyerek hogy nem kéne harapni más gyerekeket.

Egyébként tök normális emberek, de ha ő most azon izgult volna, hogy jajj mit gondolnak mások, a gyereke még sokáig harapdált volna. Ez a legnehezebb szerintem az anyaságban, hogy vastag pofával telibe kell fosni, hogy MINDENKI bele akar pofázni az életedbe, mert mindenki azt képzeli, hogy jobban tudja nálad. Ergo, ha nem bírod kezelni a gyerek okozta stresszt, de mégis összehoztál egyet, hát akkor add örökbe és tűrd el, hogy mások majd önkényesen itelkeznek rólad. De a gyereknek és az alkalmatlan szülőnek is jobb megoldás lenne.

"De a gyereknek és az alkalmatlan szülőnek is jobb megoldás lenne."

Az égvilágon semmi nem garantálja, hogy az örökbefogadó szülő bármivel alkalmasabb lenne szülőnek :) Persze értjük, te gyereket szeretnél örökbefogadni. Te ezt szeretnéd. Mert te azt gondolod magadról, hogy te alkalmas vagy rá, sokkal alkalmasabb, mint akiket látsz a gyerekükkel szenvedni. Te, te, te, te, csak te, mindig te :)