Mindenféle veszekedés nélkül, így miért?

Mivel a válaszaid nem 95%-ban hasznosak, így nem csak én pontozlak lefelé.

Ha autószerelő lesz, akkor meg a műhely árába fogok besegíteni. Ha pék akar lenni, akkor a pékséghez fogok támogatást nyújtani, vagy abba, hogy egy jobb országban lehesen pék. Már többször elképzeltem, ami mindig ugyanaz, az az, hogy én maximálisan mellette fogok állni.

20-as szívemből szóltál 👏 22 éves korom óta folyamatosan dolgoztam, munka mellett megszereztem a sokadik diplomámat, majd elérkezettnek láttam az időt,hogy babánk legyen (2-3 majd meglátjuk) aztán ugyanúgy dolgozni szeretnék.

Egyébként itt sokan félre értették a kérdezőt, nem azokról van szó akik 1-2 évesen beadják a gyereket bölcsibe, hanem azokra vonatkozott a kérdés, akik néhány hónappal a baba születése után már szabadulnának a gyerektől.Az én hozzászólásaim is azokra vonatkoznak, ezeket a nőket nem tudjuk megérteni.

Igen, a #20-as nekem is tetszik. A mindent akarás. A mai kapitalizmus eleve erre nevel, hogy legyen minden. És amúgy egyáltalán nem lehetetlen, még tanulni is lehet levelezőn gyerek és munka mellett, mint ahogy anya is csinálta.

Most lehet itt veszekedni, hogy miért megy vissza hamarabb valaki doglozni, de tegyük fel, hogy nem bolti eladó volt, hanem pl. tervező mérnök. Nem mindegy, hogy havi 500-at visz haza, vagy csak a gyed-et kapja. Több fizetéssel jobb bölcsibe, jobb oviba mehet, ovisként már járhat úszni, lovagol, amit csak akar. Otthon pedig minden hétköznap délután/este már ott a család, ahol elmesélheti, milyen király is volt a lovaglás. Mert sokan nem tehetik meg, de mi igen. És király élmény. És mellette mindig meghallgatjuk, figyelünk rá, a minőségi idő a lényeg, nem az idő mennyisége, hogy 0-24-ben ott legyél mellette.

,,A válaszaidból az jön le, hogy te vagy az a tipikus szülő, aki a gyereke feneke alá tolja majd a legújabb bmw-t, majd elrendezi szépen a sorsát, hogy annak a gyereknek ne kelljen semmiért megküzdenie, ne kelljen felemelnie a kis popóját."

Attól még, hogy sok mindene meglesz, még nagyon is becsülheti. Az, hogy mekkora lelke lesz, milyen személyisége, az nevelés és igazából az ő vele született lelkének is a függvénye. Ha csak attól fogja becsülni, amije van, hogy ő dolgozott meg érte, meg hitelt kellett felvennie (mert bizony nagyon nagyon sok évig kell azért dolgozni) a tanulás rovásáram, akkor ott már baj van.

Sokszor inkább csak irigykednek azokra, akiknek már egyetemistaként házat vettek a szüleik. Sokkal jobb egy albérletet fizetni? Ha összeadod, azt a sok évet, ami alatt albérleti díjat fizetsz Pesten, már majdnem mindegy, ha egy házat veszel, csak nagyon sokan ezt nem tehetik meg, így könnyebb arra fogni, hogy ,,sose tanulja meg akkor értékelni, amije van". A dolgok értékelésének magtanítása rajtad múlik.

Nagyon nagyon sarkított a gondolkodásod, mondhatni fekete-fehér.

Én is jártma diákmunkára, voltam passzív féléven is, akkor végig dolgoztam mint kis eladó, havi 80 ezer forintért, rengeteg kifizetetlen túlórával. Na azt az ember nem becsüli, hanem szívéből gyűlöli, meg az összes embert is vele együtt. Az a pénz a semmi kategória, és ott fogadtam meg, hogy soha de soha de soha többet. Addig tanulok, amíg ennek a többszörösét nem tudom majd megkeresni. De az a munka megalázó. Ebből mégis mit tanul egy gyerek? Amúgy meg ha elég jól neveled és sokat tanul, nagyon jó diplomája lesz, akkor már meg is teremti magának az anyagi feltételeket, nem is kell majd annyi segítség, max egy kis löket.

A tesóm volt barátjáék elég gazdagok voltak. Mire egyetemista lett, vettek neki egy 35 milliós lakást és kapott új autót is. Legjobb PC, mindenféle drága játék, stb. De az apja le is vitte magával dolgozni az étkezdébe, hogy belelásson, átélje, mi mindent meg kell tenni egy ott dolgozó szakmunkásnak azért a kevés bérért. És értékelte.

Az apukájának meg is volt a véleménye erről: a szülő addig támogassa a gyerekét, ameddig teheti. Aki meg nem teheti, az sajnálatos. Sokan, akik nem tehetik, azok meg csak irigységből mondják, hogy minek is lakást venni nekik...