Más is vállalt úgy gyereket, hogy igazából nem szerette volna? Hogy viseli az anyaságot? Átértékelődött ez a későbbiekben?

Én csak azért féltem a kérdezőt meg a gyereket is,mert én anno nagyon akartam a lányomat,és vártam,szerettem már mikor megfogant.Aztán megszületett,és engem arcul csapott a valóság,miszerint nagyritkán aludt, ha fent volt üvöltött,állandóan cicit akart,másnak se éreztem magam mint egy tejelő tehénnek,aki ráadásul dögfáradt. Nem voltam depressziós,de 2-3 hétig keményen nyomtam a babybluest.Pedig akartam.vártam,és nagyon szerettem,de hirtelen nem tudtam mit kezdeni azzal,hogy soha nem lehetek már egyedül,és féltem,hogy ez már mindig így lesz.És utólag sok mindenkivel beszélgetve,sokan vannak,voltak így.

Na akkor most hogy fog hatni a kérdezőre,egy egyébként nem akart gyerek? Mert lehet megszüli,és csoda lesz,és majd olyanokat fog sztorizni,hogy onnantól megváltozott minden és szerelem első látásra,de mi van ha nem? Mi van ha tönkremegy bele,és viszi magával a gyereket? Mi szülők azt hisszük,az anyagiak meg a jó suli meg stb a legfontosabbak,de igazság szerint a gyereknek a legfontosabb a stabil,szerető szülő,akire bármikor számíthat.

A lemondás de, kihat. Én pl. sosem fogok így olyan pozícióba kerülni, mint gyerek nélkül. Nálunk életre szóló verseny van a munkahelyen és minden év számít, illetve külföldi utak hetekre-hónapokra, ingyen munkával töltött hétvégék, tanulással töltött esték stb.

Gyerekkel nem lehet annyit és kész. Ha így 40 évesen leszek adjunktus, akkor gyerek nélkúl 35 évesen lettem volna. Ha így 5 cikket írok 10 év alatt, akkor gyerek nélkül 10-et írnék. Ha 50 évesen egy közkórházban osztályvezető leszek, akkor gyerek nélkúl még jobb lenne.

Persze több dolog árnyalja a képet, és nem biztos hogy megéri babapuszik helyett 20-szal magasabb impakt faktor. Pont ezeket kell végiggondolni és eldönteni.

A másik, hogy hobbyk szintjén is lemondás. Én rongyosra tanultam a senekem és a kiégésig és teljes kimerülésig dolgoztam 32 éves koromig. Nem jutott külföldi nyaralás, kalandos túrák, az orszáhlg bejárása biciklivel. Nem tudtam gyönyörűvé dolgozni a kertet. Nem tudtam kutyás sportot kezdeni, hímezni, kötni, horgolni tanulni, baráti társaságot kiépiteni. Nem fog ezután sem, csak a pici mása, ami megy kisgyerekekkel.

Én ezt elfogadtam, de nem hazudom azt magamnak, hogy nem mondtam le semmiről.

Amúgy semmi értelme előre paráztatni a kérdezőt, hogy hogy fogja tönkremetenni a gyerekét. Fontos, hpgy tudja, hogy mindenkinek vannak krízisei, annak is, aki akarta a gyereket.

Másrészt egy 38 hetes terhesről beszèlünk. A terhesség elmebetegség közeli állapot a saját tapasztalataim szerint. Főleg a vége, amikor már minden fáj és minden szar. Első gyerek, tehát a várhatót el sem tudja képzelni.

Ez most olyan fázis, amikor tényleg csak a rossz van, nem reális a kép.

Azért nagyon más, ha ott a kisbaba, a puga bőrével, nagy szemével és szereti az embert a maga módján. Mire kiveszik a varratokat, újra eléri az ember a saját lábát. Jön a tavasz, süt a nap.

Nem akarok bagatellizálni, de türelem szerintem, egyelőre az sem biztos, hogy van probléma és ha lesz, sok a lehetőség a segítségre.

Hát figyelj, a te férjed az, aki nem tiszteli a szavad, annak ellenére, hogy épelméjű felnőtt ember vagy, aki képes dönteni az életéről, és akit elvileg szeret. Én sem akarok gyereket és aki nem tiszteli a döntésem az nem szeret igazán és mehet a pcsába. De biztos én látom rosszul. :)

Azt viszont még mindig nem tudom, hogy ha apuka annyira akarta, akkor miért nem vállal be minden a szülésen kívül? 2019 van, nem a középkor, simán megteheti. Ha én olyan kérnék valakitől, ami számára nehéz és áldozat, a kezemlábam kitörtém igyekezemben, hogy levegyem a terhet a válláról. A viccesen kimenőt adni nyárra nem ez a kategória. Szerintem a te problémádra is részben megoldás lenne.

Sajnállak, hogy ilyen helyzetbe kerültél kérdező :(

Én soha nem engedtem volna magamat rábeszélni a gyerekre, tisztáztuk a kapcsolat elején, hogy nem lesz és ha valamelyikünk nem tartja a szavát, akkor mehet a francba. Nálunk szerencsére nem volt ebből gond, de biztos kiadtam volna az útját a férjemnek, ha benyögi, h ő mégis akar és szüljek neki. Szeretem őt nagyon, de inkább elváltam volna. Ez óriási, életed végéig szóló áldozat és felelősség, ennyit senki nem ér, ha egyszer neked erről fix elképzeléseid voltak. Már arról, hogy nem lesz gyereked.

Nem lett volna szabad hagynod magad rábeszélni, de most már próbálj pozitívan gondolkodni, ez a gyerek nemsoká megszületik, gondoskodni kell róla.

Egyébként, ha a párod erőszakolta rád a gyerekszülést, akkor a minimum lenne, hogy ő marad otthon vele évekig, ő esik ki a munkából, ő látja el egész nap a gyereket és a háztartást is! Magától kellett volna felajánlja ezeket, ha te az ő boldogságáért feláldoztad a tested, kiesve a munkából + az egészségedet kockáztattad érte. Az, hogy "kimenőt" kaptál a nyárra, hát nagyon nem ez a kategória. Gondolom mennyit fog majd segíteni, ha már most így áll a témához..

De akkor mi a gond kérdező?! Ha bárki kicsit is negatívan ír a férjedről, aki veled egyetértésben azt mondta NEM akar gyereket soha, majd magasról lekakilva ezt mégis rászedett, hogy szülj, amit az írásodból kiszedve már most bánsz, máris támadsz, hogy de egyébként így-úgy-amúgy, ilyen jó férj, meg olyan jó férj. Hát rendben, akkor nincs semmi gond, ő nem hibás semmiben, gond megoldva. Kívánom nektek, hogy legyetek boldogok a babátokkal, őszintén!

De ettől független tartom azt, hogy megígérni, letisztázni, megbeszélni és megállapodni egy ilyen nagy horderejű dologban, majd mindezt félredobva mégis csak az ellenkezőjét akarni, számomra nagy "árulás". Te magad írtad, hogy nem akartál soha gyereket, semlegesen érzel a dolog iránt és ha lehetne inkább visszatekernéd az időt és nem vállalnád, pedig még meg sem született a gyerek, a neheze ezután jön. Ha a férjed nem vágja sutba, mindazt amit megbeszéltetek, akkor most nem tartanál itt, hogy bevállaltál egy olyan dolgot, amit egyébként soha nem akartál és valószínűleg nem is jutott volna eszedbe magadtól csak úgy, hogy szülj..