Más is vállalt úgy gyereket, hogy igazából nem szerette volna? Hogy viseli az anyaságot? Átértékelődött ez a későbbiekben?

30 éves vagyok, férjemmel két éve vagyunk házasok. Megismerkedésünk és a kapcsolatunk maga volt megvalósult álom. De! Mikor a férjemet megismertem, nagyjából hasonlóképpen gondolkodott a családalapításról, mint én. Gyerekvállalás? Soha!!!!!! Aztán valamiért mégis csak elkezdte mondogatni az esküvőnk után, hogy azért legalább egy gyereket mindenképpen szeretne. Addig, addig míg nem végül bele mentem és kompromisszumot kötöttük, hogy kizárólag egy gyereket hajlandó vagyok szülni annak érdekében, hogy ne kelljen erről lemondania mellettem. 38 hetes vagyok és két hét múlva szülök. A terhességem maga volt a rémálom, egy pillanat erejéig sem éltem meg pozitívumként. A gyerekre a hasamban egyenlőre nem tudok szeretettel gondolni, igazából semleges. Félek tőle és igazából nem is akarom, de már itt van. Nincs mit tenni, megfog születni és nekem el kell látnom őt. Nagyon aggódom ezek miatt az érzések miatt, hogy ez változni fog e valaha? Én magamtól soha nem vállaltam volna gyereket, igazából nem is nagyon kedvelem őket. Mindig is kényelmes életet szerettem és tudom, hogy ez gyerek mellet már nem így lesz. Hihetetlen, hogy nem tudok semmilyen pozitívumot felhozni mellette. Most már inkább úgy gondolom bárcsak vissza tekerhetném az időt a teherbeesésem előtti napra. Soha többé nem engedném magam rábeszélni. Még akkor sem, ha ez miatt később el kellett volna válnunk.