Mi a baj velem? Nem vagyok anyának való?
Nem tudom,hogy miért érzem így,de valamiért bennem van ez a tudat.
Most 2 hónapos a babám,a terhességem alatt úgy voltam vele,hogy nem fogok szoptatni,mert undorítónak találtam(bocsánat,lehet,hogy ezzel pár embert megsértek,de tényleg így gondoltam).A kórházban mégis próbálkoztam vele,de alig volt tejem,szóval áttértünk a tápszerre.
Külön szobája van,de mindenki mondta,hogy majd úgyis ott lesz mellettem minden éjszaka,mert nem lesz szívem otthagyni a szobájában egyedül,stb.De sosem aludt velünk,van légzésfigyelője és bébiőrzője,szóval halljuk,ha bármi gond lenne,de nem éreztem,hogy nem tudnék aludni,mert nincs mellettem.Éjszaka a párom kel fel hozzá,bár ő vállalta,mondta,hogy pihenjem ki magam nyugodtan.
Szeretem a kislányunkat,imádok vele lenni,van életkedvem,mindennap kimozdulunk,találkozunk a kisgyerekes/babás barátnőimmel,szóval nem vagyok depressziós.A szülés sem viselt meg,mert császáros voltam és hamar felépültem.Szinte sosem sír a pici,szóval nem a gyereksírás miatt vagyok így,de ha nyöszörög is,azonnal felveszem,mindent megteszek,hogy jól érezze magát.
Mondták a rokonaim,hogy majd a takarítónőt is lefogom mondani,mert nem fogom tudni elviselni a tudatot,hogy más pakolgatja a lányom holmijait és a mieinket és hogy természetesnek fogom venni,hogy ez is a feladataim közé tartozik,mert anya lettem és rendben kell tartanom a házunkat,megtanulok majd főzni,mert főznöm is kell.Ehhez képest semmi ilyet nem éreztem,ugyanúgy jár a bejárónő,mint a kislányunk születése előtt,mert a pici mellett nincs sem időm,sem kedvem takarítgatni.A főzéssel ugyanez a helyzet,szóval vagy étteremben eszünk vagy rendelünk és itthon esszük meg.
Azt is mondták,hogy majd nem fogom másra hagyni,de már párszor rábíztam bébiszitterre és nem éreztem,hogy annyira aggódnék(jó,bár azért aggódtam,de nem annyira,hogy 5 percenként telefonálgassak,hogy mi van vele,mit csinál,stb),de lehet,hogy ez azért van,mert olyan nénire bíztam,akit nagyon régóta ismerünk és bízunk benne.
A terhességem alatt is rengeteget jártunk a párommal vendégségbe vagy hozzánk jöttek mindig vagy elmentünk ide-oda és én is rengeteget voltam a barátnőimmel.Anya mondta,hogy majd ez megfog változni,mert anya leszek és a családom lesz az első.De nem változott semmi,csak annyi,hogy most már a baba is jön velem/velünk.
Szerintetek mi a baj velem?Normális ez az érzés?Mit tegyek,hogy változzon?
Nem elviselhetetlen és nem is 0-24-ig agyalok ezen,de néha belém hasít a gondolat és olyankor rosszul érzem magam.
válasza:Szerintem itt már rég nem a kérdésre válaszoltok,csak ócsáróljátok azt aki fogad segítséget.Egyik véglet sem jó sem az ha valaki mártírkodik,hogy mindent egyedül csinál,és az sem hogy valaki helyett mindent megcsinálnak. A kérdező egy percig sem mondta,hogy nem csinál semmit,és nem foglalkozik a gyerekkel. Van segítsége ennyi.Ezért nem kell bántani,itt sok anyukának dagad a melle,hogy hú egésznap robotolok meg sem állok,én kelek fel mindig,csak én vagyok a gyerekkel,de szuper vagyok,a másik akinek van segítsége hú de rossz.De ugyanúgy nem jó hogy hű nekem a legjobb semmit sem csinálok,mindent helyettem csinálok aki azért csinál is valamit otthon robot. Értelmes felnőtt emberek vagytok elvileg mégis úgy veszekedtek és olyan mocskos szavakkal dobálóztok,hogy kételyeim támadtak.
A kérdező nem azért írt ide,hogy eldicsekedjen,nem is azért,hogy lehordják a sárga földig,elbizonytalanodott pont amiatt mert sokan azt hangsúlyozzák,hogy az a jó anya aki mártír aki robot aki 24 órában a gyerekkel van csinálja a házimunkát. Mindenkinek más élete van igazán be lehetne már fejezni egymás leszólását,sehova sem vezet.
válasza: válasza:Kedves 61-es!
Valóban elszaladt egyesekkel a ló. Nem is csoda, mert a 46-os válaszadó igencsak bicskanyitogató stílusban írogatott. És sajnos néhány válaszadó elkezdte 46-ost és a Kérdezőt egy kalap alá venni, pedig két különböző személy.
Viszont a többség egy szóval sem írta, hogy rossz anya lenne a kérdező, pusztán furcsálltuk a helyzetet. Mert itt nem arról van igazán szó, hogy segítsége van, azt tényleg sokan szívesen fogadnánk. Hanem elhatárolódás érezhető a soraiból. Nem változtat semmin, nem aggódik a gyerekért, ha másra hagyja, nem zavarja, hogy nem tudta szoptatni, stb.. Ez a része gáz egy kicsit, és a kérdése alapján ezt Ő is érzi.
Az ubiszezont író válaszadónak csak annyit szeretnék írni, hogy szerintem sajnos nem kitaláció ez a kérdés. Nekem is van olyan ismerősöm, aki hasonlóan él. Gyereket akart, mert hozzátartozott ahhoz a képhez, amit kialakított magában a tökéletes életről, de a meglevő életén nem állt szándékában változtatni. Most már ovis a fia. Amíg pici volt, és ott maradt, ahová letette, hurcolta magával. Aztán amikor már mászott, pakolt, utána kellett menni, leszokott erről is, mert kényelmetlen volt. Most már leginkább a bentlakós bébiszitter neveli, anyuka csak reprezentál vele. Szóval van ilyen is.
válasza:Benéztem ide, hol tartanak a dolgok...Hát elég gáz. Mintha nem lenne átmenet a karikás szemű robot és a csak a sminkjével foglalkozó, a férje által eltartott nő között...
Ez a mondat viszont nagyon tetszett:
"Kérlek szépen titeket, jobban kellett volna férjhez menni"
Ha legalább a saját arra a pénzre lenne büszke, amit saját maga keres meg!
válasza: válasza:Mindan férfinek ilyen asszony kellene! Akkor tán jobban tudnák értékelni azokat akik olyan anyatigris tipusok. Mondjuk én nem panaszkodhatom, az én férjem nagyon rendes velem. A gyereket is imádja. Én is igyekszem ugy csinálni, hogy mindenkinek jó legyen, és egyálltalán nem esik nehezemre a házimunka és a gyerek nevelés sem. És ez melett magamra is tudok időt szánni. Ahoz, hogy valaki ápolt legyen nem kell állandóan szépségszalonban ülni.
De ha az apukámnak lett volna ilyen felesége, azt hiszem már nem élne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!