Ti egyből felveszitek/felvettétek a babátokat a kiságyból mikor sírt?

Az ősbizalom kérdése egyébként érdekes perspektíva a témában, és örülök, hogy felhoztad.

Ahhoz, hogy ez kialakuljon, alapfeltétel az anya és a gyermek egymásra találása. És azt hiszem itt össze is ér a mondandónk: ha egy anya figyeli a gyermekét, és megtanulja, hogy milyen jelzésére hogyan reagáljon, akkor nem lesz gond akkor sem, ha mindig felveszi (létezik anyásabb temperamentumú, bújós baba), és akkor sem, ha néha hagyja a kiságyban, amikor a legtisztább, legjobb indulatú anyai megérzés ezt sugallja. Azt hiszem, ez lehet az arany középút, és ezt is igyekszem sugallni minden anyukának, aki hozzám fordul.

(Érdekesség: Fontos tudni egyébként, hogy vannak magukat sírással altató gyermekek, akiknél komoly alvászavart okozhat, amikor ezt a fázisukat megzavarva kikapkodják őket a kiságyból. Ez főleg a korai csecsemőkorra jellemző, amelyben minden inger hatalmas krízisként éri az addig nyugalomban, csendben létező újszülöttet. A sírás ilyenkor amolyan feszültséglevezetés. Ha az anyuka tisztában van ezzel, és tudja, hogy itt most nem kell új pelenka, nem vagyunk éhesek, hogy ez a gyermek bizony 3 perc sírás után alszik, mint a bunda - akkor ez az ő anyai megérzése, az ő sajátja. Az indulatos, "beb.szom az ágyba" kommenteket ilyen anyuka is olvashatja, és komoly disszonancia teremtődhet benne ezek hallatán.)

Tehát a lényeg: nincs séma, nincsenek irányzatok. Újszülött és anyuka van, ketten együtt. És ha figyeli anyuka a babát (azzal a szeretettel, amivel csak egy anya tudja, aki mindig jót akar, akkor igenis tudni fogja, hogy mikor kell felvenni, és mikor nem.

A pszichológus anyuka, aki örül annak, hogy bár úgy tűnt, hogy tökéletesen ellentétesek a gondolataink, kiderült, hogy mégsem. :)

21-es vagyok.

Azért sírni hagyás és sírni hagyás között is van különbség. Amikor azt mondtam, nem hagyom sírni, ezzel nem azt szeretném állítani, hogy ettől aztán sose sír. Szokott. A vécéből nem ugrom ki ezért, a zuhany alól szintén nem, a tesóját is el kell látni, és ha ezalatt kezd sírni, akkor pár percig muszáj hagyni. Viszont nem állok neki főzni, telefonálni, vécét pucolni, és soha nem próbálom meg aludni tanítani úgy, hogy a szobája mellett zokogok, esetleg bedugom a fülem, ő meg hadd ordítson órákig.

Nem hiszem el, hogy fel lehet nevelni egy csecsemőt sírás nélkül, aki ezt állítja, az hazudik. Az viszont hiszem, hogy nem vezet jóra, ha pusztán a jelleme fejlesztése céljából hagyjuk sírni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felfogja, hiába sír, nem kap rá választ.

Ezek szerint mindenki egyetért mindenben. Szuper.

Mondjuk pont nem ezt látni, de jó tudni, hogy mégis valahol a felszín alatt mindenki hasonlóképp gondolkozik...

Én is örülök, hogy tisztáztuk a dolgokat és nem beszélünk el egymás mellett:)!

Én is pont ezt akartam még írni, hogy azért fontos az odafigyelés és az egymásra hangolódás mert akkor fogja tudni az anyuka, hogy mikor sír azért a babája mert szüksége van valamire, legyen az akár "csak" a testközelség és mikor sír azért mert neki ez a napi feszültségének/ dühének a levezetése. És igen, ezt a sírást valóban nem szabad elnyomni, én is bokán tudnám rúgni azt, aki csitítgatni próbál mikor arra lenne szükségem, hogy jól "kitomboljam" magam:).

E mellett azt is gondolom, hogy épp eleget sírdogál amúgyis egy kicsi(hasfájás, rántásodanemégetés akármi miatt), nem szabadna tetézni _direkt_ sírni hagyással, bagatellizálva a baba esetleges problémáit.

Én hordozom/ tam a lányom, mégis sírt és bizony volt, hogy tehetetlenül álltam a sjrás oka előtt, viszont az volt az első, hogy felvettem(persze nem kaki- pisi meleg- hideg esetén) és ha ez nem volt elég, akkor próbálgattam végig az egyéb megoldásokat. Tehát nem oda akarok kilyukadni, hogy csak az csinálja jól, akin tök kussban egész nap rajta van a baba:). Hanem én is azt hangsúlyozom, hogy az egyéni megoldások visznek általában a legtöbbre, azok, amik az anyukának és a babának is a legjobbak. És azt gondolom, hogy a babának nem jó a szándékos bőgetés egy majdani, távoli cél(egydül elalvás) elérése érdekében sem. Hiszen ezek a célok olyanok, amik az emberi természet miatt akkor is elérkeznek ha nem erőltetjük rá idejekorán a gyerekre. Kicsit esetleg több türelem kell hozzá de megéri, hiszen az a 3 év mondjuk, amíg megérik a gyerek pszichéje/ agya az egyedül való elalvásra(ez csak egy példa), hangya.ing ahhoz képest, amíg a gyerekünknek szüksége van ránk és amennyi időt életünkben együtt töltünk.