Anyósra bíznátok a babát ezek után?
8 hetes volt a kislányom, amikor először elmentünk volna vásárolni kettesben párommal. Szerencsére otthon hagytuk a pénztárcát, így hamarabb hazaértünk: anyós épp sukorral és citrommal ízesített, felnőtteknek való koffeines teát adott a babának. Csak anyatejes, és 1000x megbeszéltük, hogy nem! Indulás előtt adtam neki enni. Mindketten kiakadtunk párommal, ő közel 2 hétig szóba sem állt az anyjával, csak az öccsével üzente, hogy nézegesse a baba képeit mert élőben nem látja egy ideig. Aztán lecsillapodtak a kedélyek, heti 1-2 alkalommal találkozunk.
Most 6 hónapos, mi 2 hét múlva leszünk együtt 5 éve. Szeretne elvinni moziba meg étterembe, nagyon édes, küldött nekem egy saját maga által szerkesztett meghívót postán és nagyon lelkes. Csak hát anyós vigyázna a babára. Ti beleegyeznétek?
13-as vagyok.
Persze, előbb-utóbb kell engedni, de szerintem 6 hónapos még nagyon kicsi ahhoz, hogy egész estét olyan valakivel töltsön, akiben nem bíztok. Nyugodtan átmehetne, unokázhatna, és ha nagyobb lesz, mikor már a csülkös bablevest is kaphatja :D, akár ott is aludhat. Persze idővel mindig kicsit többet engedni, de 6 hónaposan még nagyon sok minden van, amit nem kaphat, nem ihat-ehet, nem kellene engedni neki. És 6 hónaposnak nem tudod elmagyarázni, hogy pl. mama megengedte ezt, de többet ilyen nem lesz.
Te tudod, ha úgy gondolod, a történtek után te jól éreznéd magad, menj. Én biztos, hogy stresszelnék egész este.
Elolvastam a belinkeltet.
Arra tudok gondolni, hogy neked anyukád volt, nekem anyós; ő pedig "közellenség"
Nalunk az volt a helyzet, hogy az elso alkalommal, amikor a ferjem Edesanyja vigyazott a babankra, akkor kiboritotta a babakocsibol.
Kb 2 orara mentem el otthonrol, eleve izgultam, mert ez volt az elso alkalom. Ketszer megbeszeltuk, hogy aznap mar ketszer voltunk vele setalni, nem kell vinni, igy nem is mutattam meg, hogy hogyan kell a babakocsit osszerakni.
Hat, mondanom sem kell, hogy kb amint en elhagytam a keruletet, abban a pillanatban megprobaltak osszerakni a babakocsit (termeszetesen nem jol sikerult), elindult vele setalni, csak a kornyeken, viszont az elso padkanal leesett a mozes resz a vazrol, mert nem volt rendesen raillesztve.
Pipa voltam, hogyne lettem volna az, pont a feje utodott a gyereknek, szerencsere nem volt gond, kozben meg magamat vadoltam, hogy miert mentem el es miert nem mutattam meg megis a babakocsi osszerakast.
De lattam Anyosomon, hogy O szazszor rosszabbul erzi magat, nagyon-nagyon sajnalta, sirt, felt tolunk, minden baja volt. Nem csinaltunk belole balhet, lenyugodtunk, hala Istennek a gyereknek tenyleg nem lett baja, a Nagyi pedig egy eletre megtanulta, hogyha kerunk valamit, vagy javaslunk valamit a babaval kapcsolatban, akkor azt okkal tesszuk es nem veletlenul.
Ez evekkel ezelott volt, utana egy pici piheno utan ismet vigyazott a babankra, azota a masodik gyerekre is, de soha, soha egyetlen egy gond nem volt, orultunk, hogy szorult helyzetben vigyaznak rajuk, raadasul orommel teszik es a gyermekeink is nagyon szeretik oket.
En ugy gondolom, hogy egy tevedese mindenkinek lehet.
Viszont meg van 2 hetetek az alkalomig, en a helyedben addig inkabb egy oracskara kernek pesztralast, lehetne ez a proba. Ha aznap este lesz a kovetkezo alkalom, amikor szorakozni mentek, akkor vegig fogod aggodni. Szoval en inkabb csinalnek egy probat.
Én még anyumra sem bíztam ennyi idősen, pedig ő aztán mindent száz százalékik betart, amit mondok a gyerekekkel kapcsolatban és úgy vigyáz rájuk, mint a szeme világára.
Anyósomra még a háromévesemet sem bíztam egy percre sem, még abból mindig baj volt, ha csak pillanatokra is kettesben maradtak... :-(
Én a helyedben nem bíznám anyósra, de te tudod, neked mi fér bele.
Vacsorázni ilyen picivel is el lehet menni, a mieink jókat aludtak a babakocsiban az ilyen programok alatt. :-)
Köszönöm mindenkinek a választ.
Tartunk egy próbaestét és ha minden rendben lesz, akkor mehet az ünneplés is.
Szép estét nektek :-)
szia.nem akarom az észt osztani,mert nem szoktam,csak leírnám a tapasztalatomat.aztán vagy végig gondolod,vagy nem.Először is természetes,hogy ideges lettél,de nem hiszem,hogy nagyon ivott volna a teából,ha egyébként nem szokott anyatejen kívűl kapni mást!az meg hogy ezt meg azt mond,hogy ő már miket adott,hát nem kis túlzás van benne,én 2 év múltán nem emlékszem rá,hogy miket adtam már ennyi idősen az első babámnak,úgyhogy most is ugyan úgy nézegetem a táblázatot a másodiknál!Szerintem ő is tanult az esetből és még egyszer nem hiszem,hogy a szavatok ellen tenne.Pláne hogy a férjed(fia) is kiállt melletted.én ugyanezt eljátszottam anyóssal,szemben laknak.ezek miatt nem volt túl jó a kapcsolatunk.aztán terhes lettem a második babánkkal,rengeteget segített,meg már én se fogtam fel olyan tragikusan mindent!Meg egyszer megjegyezte az orra alatt,hogy ő csak akkor jó,ha segítség kell!Nem így volt!!,de elgondolkodtam rajta,hogy ő miért érzi így!És hát valóban túlnyomó részt csak akkor hagytuk náluk a kisfiunkat,ha nekünk olyan dolgunk volt,hogy nem vihettük magunkkal!ezen felül persze heti többször találkozott vele,de mi is ott voltunk.Belegondoltam,hogy ha én nagy szülő leszek,és az unokám csak akkor lehetne velem egyedül,ha a gyerekem nem tud vele lenni ,hát biztos rosszul esne,és szóvá tenném!
azóta nagyon jó a kapcsolatunk,én sem csak az én szemszögemből nézek mindent, sokat vigyáz a picire is,meg a nagyobbra is.Nagy segítség.
Szóval a lényeg,hogy beszéljétek meg a dolgokat,és egyértelműen fektessétek le a szabályokat(de ezt a férjed tegye inkább,persze te is legyél ott,de ő a fia ,tőled másként venné),magyarázzátok el mit miért kértek,persze normális hangnemben.Hogy a ti gyereketek,úgy nevelitek,ahogy ti szeretnétek,és hogy a magatok hibáiból akartok tanulni,és akkor csak magatokat hibáztathatjátok,nem őt,stb...persze meghallgatjátok a tanácsait,de majd eldöntitek,hogy úgy csináljátok vagy nem.Persze ő már egy más korosztály,ezt vegyétek figyelembe,de az alapokból ne engedjetek!!
Nálunk ez bevált és azóta rendben minden,nem okoskodik bele a dolgunkba!:)viszont mindig számíthatunk rá!!
Lehet a te anyósodnál nem válik be,de egy próbát megér,jobb békességben élni.a nagy nap előtt többször is add oda 1-2 órára és ne mond meg mikor mész pontosan,így váratlanul éri az érkezésed,és láthatod mit csinál.de ha minden rendben,akkor akkor is add oda egy órára a babát,ha semmi dolgod!
Remélem eltudtok menni kettesben és te is teljesen kitudsz kapcsolódni!Tudom első gyerkőcnél ez nem könnyű,nekünk is meg kell tanulni ezt,és nem könnyű!!Remélem anyósod meg a jobbik fajtából való és belátja,hogy a ti gyereketek,ti életetek!!
29-es, köszönöm :-)
Elolvastam és sok mindennel egyetértek. Azóta többször beszéltünk vele erről, azt mondja, soha többet nem csinál ilyet.
Olyan volt már, hogy átjött, kiderült hogy nincs itthon valami és lefutottam a boltba.
Ezt a "hagyjuk ott akkor is, ha nincs dolgunk" részt nem nagyon értem.... Mi pedig jöjjünk haza vagy csak sétálgassunk, mozizzunk? Ilyet csinálunk anyukáméknál. Anyóssal is terveztük, csak hát....
Amúgy amíg ilyen kicsi, nem szeretném "csak úgy" leadni. Sokat változik, fejlődik és minden fontos pillanatnál ott szeretnék lenni :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!