Ha biztosan tudnád a terhesség felénél, hogy Down-os a Pici, megtartanád?

Gabka77: valóban más napi x órában együtt dolgozni velük, és más együtt élni velük és megint más ha a gyermeked az. Sajnos a súlyossági fokát a betegségnek nem tudhatod. A férjemnek volt down-kóros testvére, 3 évet élt. Folyamatosan hordták a Heim Pál kórházba, élete utolsó 2,5 hónapját a kórházban töltötte. Nagyon sokat gyötörték, nagyon sokat szenvdett. Aki nem volt ilyen helyzetben, az el sem tudja képzelni, hogy milyne szívszaggató érzés a saját pici babádat látni, ahogy műtétről műtétre viszik, és nem élheti azt a babakort, amit kellene. És te mint szülő nem tehetsz az égvilágon semmit, amivel segíthetnél rajta.

Mindenki saját belátása alapján dönti el, hogy melyik opciót választaná, de mérlegelni kell azt is, hogy vannak helyzetek, amikor a saját önzőségünkön felül kell emelkednünk. Ahogy én nem kívánnék ilyen életet magamnak, nem tennék ilyet mással sem. És itt nem az a kérdés, hogy mennyi szeretetet tudnak adni, mert egyértelmű, hogy ugyanolyan hálás és szeretnivaló emberek, mint bármelyikünk.

34. Válaszoló, az epilepsziás gyerek épen születik, és ha szerencséje van, az is marad - ha sikerül jól kezelni az epilepsziáját. De sajnos ez nem minden esetben van így ... Én láttam rengeteg ilyen esetet.

Gabka, Neked pedig köszönöm, amit írtál, jól esik, hogy egy "kívülálló" is azt gondolja, amit egy "családtag". Arra pedig büszke lehetsz, hogy a gyerekedet integrált oviba hordod, nem kezdem el kifejteni, hogy miért és hogy mennyi pluszt kaptok ott, szeintem Te úgyis tudod, aki pedig nem akarja, az úgysem fogja megérteni ...

(Downos Fiúcska testvére ...)

Kedves 43-as!

Én nagyon örülök annak, hogy ennyire szeretitek a testvéredet. Ennek mindig így kellene lennie.

Mi itt néhányan arra próbáltuk felhívni a figyelmet, hogy a Down kóros gyereknek sem fenékig tejfel az élete, ahogyan a családjának sem.

Az integrációról meg csak annyit, hogy nagyon sok intézmény pusztán a megemelt fejkvóta miatt vállalja az integrált csoportok létrehozását. És nem mindig van mögötte tartalom, elfogadás, empátia, sokszor még annyi sem, hogy ezeket a gyerekeket, szülőket megvédjék a többi szülő támadásaitól. És hidd el, nem jó ám űzött vadként élni.

Kedves 44-es, Neked is igazad van. Ahogy írtam valamelyik korábbi hozzászólásomban, én is úgy érzem, egy gyerek nem érdemel annyi szenvedést, mint amin már az Öcsém is átment. De ebben is megmutatkozik az Ő különlegességük, hogy akkor is mindenkit szeretnek, mindenkiben bíznak és mindig vidámak.

Azt sem akarom sugalmazni, hogy meg KELL tartani a Downos babát, csak azt írom, hogy én megtartanám, persze remélve, hogy sosem kerülök ilyen választás elé.

(43.)

34. válaszoló vagyok. Köszönöm a hozzáfűzésed, de epilepsziával kapcsolatban (többszörös érintettség, különböző súlyossági fok) nem kell nekem magyarázni semmit. A hátam beleborzong az okfejtésed nyomán, mármint, hogy ők ne lennének.

Gyakoribb betegség ez, mint ahogy elsőre laikusok gondolnák, csak (érthető okokból) nem reklámozza az aki bármilyen fokban is szenved ettől.

Valamennyire értem én a párhuzamot, de mégse kéne együtt emlegetni a kettőt.