Hogy altassam így a 16 hós kisfiam? Ti mennyire hagyjátok kimerülni a kisgyereketeket?
Ma megcsinálta, hogy hiába volt álmos, mindent kitalált, hogy ne kelljen elaludnia. Pattant fel, amint tudott. De ahogy autóba került, szóval nem tudott kipattanni, ezt-azt kitalálni, azonnal elaludt.
Hasonló habitusú babák anyukái, nálatok hogy van a nappali alvás? Éjjel csak 10 órát alszik, szóval kell neki a nappali alvás is. Ma még a babakocsiban sem volt hajlandó elaludni.
Hát igen, akinek nem ilyen a kisgyereke, nem is érti. Van természetesen napirendünk, nem is értem miről ír, aki ezt írta. Minden este szinte percre pontosan 8-kor alszik el és reggel 6-kor ébred, ez 90%-ban így megy. Az más kérdés, hogy nem akar nappal aludni, a kettőnek semmi köze egymáshoz. A másik, hogy ők is nőnek és folyamatosan felülírják a napi szokásaikat.
Az igaz, hogy most úgy csinálja, mintha rossz lenne aludni, már én is azt várom, hogy mikor gondolja ezt máshogy. Barátnőm mesélte, hogy neki a húga volt ilyen (nagy a korkülönbség, emlékszik még) sokszor ő sem tudott aludni, mert sírt a húga, hogy nem akart aludni, aztán egyszer megváltozott és ma 18 évesen viszont bepótolja kamatostól az alvást.
Ezt a melléfekvőset kellene próbálni akkor nappal is, már este nagyon szépen elalszik úgy, de nappal eddig annyira tiltakozott, hogy ráhagytam inkább. Köszi a hasznos hozzászólásokat!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!