Hogy altassam így a 16 hós kisfiam? Ti mennyire hagyjátok kimerülni a kisgyereketeket?
Ma megcsinálta, hogy hiába volt álmos, mindent kitalált, hogy ne kelljen elaludnia. Pattant fel, amint tudott. De ahogy autóba került, szóval nem tudott kipattanni, ezt-azt kitalálni, azonnal elaludt.
Hasonló habitusú babák anyukái, nálatok hogy van a nappali alvás? Éjjel csak 10 órát alszik, szóval kell neki a nappali alvás is. Ma még a babakocsiban sem volt hajlandó elaludni.
Figyi, most hiába adnék neki tejitalt, vagy mire gondolsz? Sőt elég rossz evő is, ebéd után tutira nem kérne már semmit sem.
Minden trükköt kitalál, mutogat, sír , tekergeti magát, ha felveszem. Ha melléfekszem felpattan, átmászik rajtam, ha nem engedem üvölt, hogy menni akar. Ha az ágyába teszem, szintén üvölt. A figyelme ezer felé van, nincs ideje aludni, úgy van vele. Csak nem fogom hagyni, hogy ne aludjon, mert ahogy írtam, amint nem tud trükközni, elalszik azonnal, ez ma az autóban volt, szóval álmos tutira. Jó lenne itthonra is valamit kitalálni, ami ilyen hatással van rá, mint az autó (ami nem mindennapos). Sírni hagyni meg nem fogom, az is biztos. Ha nincs senkinek hasonló tapasztalata, akkor ennyi.
Szerintem már írtam, nálunk ez a kiságyban elalvás már az elejétől nem működött. Párszor próbáltuk, de nem lehetett megnyugtatni, így ráhagytuk, nem fogom sírni hagyni.
Azzal, ha valakinek olyan a gyereke, hogy éjjel alszik minimum 12 órát és nappal is beteszi az ágyába és alszik 2-3 órát, azzal nem vagyok előrébb, már bocsi.
én is azt gondolom, hogy felesleges volt feltenned a kérdést mert te nem akarsz megfogadni tanácsot.
16 hónapos a gyereked. nem kisbaba, itt az ideje, hogy megtanuljon egyedül segítség nélkül elaludni. olvass utána szakértőktől vagy használd a suttogót.
az egy dolog, hogy te ki fogsz készülni de ha nem tanítod meg a babádnak minél előbb az egyedül elalvást, egész életében rossz alvó lehet.
amúgy én is ajánlom, hogy elalvás előtt adj neki egy kis langyos tejet, nagyon sokat segít!!!
Na ebben a témában nem értek egyet. Én a kisfiamat 16 hónapos koráig kézben altattam, én soha nem hagytam sírni.
Most 2 éves és soha nincs vele semmi gond amikor aludni kell.
Saját maga leszokott egyik napról a másikra hogy ő már nem akarja hogy fogjam.
Azóta leesésgátlós ágyon alszik és 5 perc alatt bealszik és nem kell semmi trükköt bevetnem.
Szia, A fiam ennyi idősen úgy aludt el (már nem volt kiságya, hanem körbetámlás gyerekheverő) hogy melléfeküdtem, le fogtam (nem durván) hogy ne pattanjon fel azonnal és énekeltem neki, amikor már egy órája ezt csinálta és közben mindig felpattant akkor ráhagytam, és kb. egy-két órával később már hulla volt ,akkor megint mellé feküdtem és már elaludt. Kb. 1-2 hónap volt ilyen gáz, de a melléfekvés a mai napig megmaradt, bár ha nem érek rá azért elalszik nélkülem is, és most már ő maga megy egyedül ebéd után az ágyba. 2,5 éves
A 9 hónaposom csak babakocsiban alszik, este csak cicin.
Mindkét gyerekem olyasmi minta a Te Babád, ha ráhagynám ordítani, szinte megfulladnának.
Valaki írta neked hogy elrontottad, ez szerintem hülyeség. A kislányommal az elejétől azt csináltuk, hogy evett letettem, aludt. Ez kb. 2 hónapig ment, majd jött a sírdogálás. na sebaj, ráhagytuk kb. 4-5 hós koráig 5-10 perc sírás után mindig bealudt az ágyába, de azóta hogy elkezdődött a mozgásfejlődés, addig ordít, amíg ott van hagyva. De a babakocsiban, ahol le van korlátozova, kb. 5 perc alatt bealszik.
Kitartás!
A fiam kb. 2 éves korára érett meg az alvásra, addig tiszta macera volt, Akkortájt értette meg hogy az alvás nem rossz dolog, kipiheni magát és lehet újra pörögni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!