Érezted már úgy, hogy nem kellett volna szülnöd, hogy alkalmatlan vagy Anyának?

Én is éreztem, hogy alkalmatlan vagyok anyának, de én nem az alvás, és az evés... nehézségei miatt, hanem mert nagyon beteg a kisfiam, nem sok esély van rá, hogy valaha is meggyógyul, és én semmit sem tehetek...

Rossz nézni, ahogy alig kap levegőt, vagy köhög és a tüdejéből vér jön fel. Csak ül az ölemben és együtt sírunk, de sehogy sem tudok neki segíteni...

Néha azt is érzem, hogy jobb lett volna, ha nem szülök, mert akkor nem kéne elveszítenem.

Jajj, ez borzasztó kedves utolsó válaszoló, kitartást Nektek!!!Kegyetlen, és igazságtalan az élet hogy kisgyermekeket büntet ilyen szörnyű betegséggel.Őszintén sajnálom!

A kérdésre a válaszom, az hogy azt nem bántam meg hogy megszültem, hisz mindennél jobban vártam Őt, de bizony nálam is el-el szakad a cérna, és gondoltam már párszor hogy borzasztó Anya vagyok, mert nincs türelmem hozzá.De ilyenkor eszembe jut hogy ember vagyok én is, nem egy robot, gép, és hát elfáradok, kimerülök, ilyenkor meg az ember feszültebb, ingerlékenyebb.Meg is bánom ezerszer ha türelmetlen vagyok.És ahogy a környezetemen látom, sok anykát "megvisel" a gyereknevelés, értem ezelatt hogy rentgeteg türelmet kívánnak ezek a kis apróságok, és nem mndig van annyi türelem.Kitartás!

"bizony nálam is el-el szakad a cérna, és gondoltam már párszor hogy borzasztó Anya vagyok, mert nincs türelmem hozzá"=> Erről van szó, és szerintem mindenkinél vannak ilyen pillanatok, nálam is. Aki azt mondja, nem, az hazudik.

Persze, jó lenne néha megszakítás nélkül végig aludni egy-egy éjszakát, de nem csinálnám vissza, és örülök, hogy van Ő nekünk.

12:34 Én is nagyon sajnálom, ezt nem lehet feldolgozni:-(

Mintha én írtam volna-bár nem olvastam végig a sok sok választ, csak pár kommented.

Már 16 éves korom óta meg vagyok őrülve a gyerekekért mindig azt hittem, sok gyerekem lesz.

29 évesen sikerült először szülnöm, már kettő van, de én is pont azt érzem, hogy nem lehet, hogy ez ennyire nem megy nekem, hisz mindig ezt akartam.

Türelmetlen vagyok és nem tudok rajta változtatni, zavar, hogy körülöttem totyognak és feltartanak, zavar, hogy nem úgy haladok a munkával itthon, ahogy szertnék, és én is most gondolodom azon, hogy visszamennék inkább dolgozni-de ezzel együtt mindjárt bűntudatom is van, hogy nem ezért szültem....

Egy térininget tudok ajánlani, ami segíthet, én most fogok menni januárban. HA érdekel, írj privit, mondom a részleteket.

Azt még nem gondoltam soha, hogy nem kellett volna szülnöm, és hogy alkalmatlan vagyok anyának, azt viszont szinte minden nap érzem, hogy nem vagyok elég jó anyja kislányomnak, hogy lehetnék sokkal, de sokkal jobb is. Persze, ez egyértelműen a betegesen maximalista természetemből fakad, és ezt hiába tudom, attól még rossz, és örökös lelkiismeretfurdalásom van, úgy érzem, kislányom jobb anyát érdemelne.

Nagyon sajnálom a beteg kisfiút, a szívem szakad meg! Ne add fel anyuci, ha egy kis esély is van, hogy meggyógyul a kisfiad, akkor meg is fog gyógyulni, biztosan!

Pont jókor olvastam ezt a kérdést, mert éppen idegbajt készülök kapni!

Amúgy én majdnem minden nap ezt érzem! Szerintem rettenetes anya vagyok, mert szinte minden nap felhúzom magam valamin és olyankor kiabálok velük. Tudom, hogy nem ezt érdemlik és hogy ezzel nem oldok meg semmit, sőt inkább rontok a helyzeten, de hiába próbálok türelmes lenni, egy ideig még megy, aztán elszakad a cérna.

Engem rettenetesen zavar az állandóan zajongás körülöttem, rendszeresen szükségem lenne egy kis csöndre, amikor senki sem szól hozzám és nem megy a tv sem, de ilyen szinte egyáltalán nincs és ettől kikészülök!

Ráadásul a párom sem érti meg, hogy miért szeretnék néha a gyerekek nélkül lenni egy kicsit, csak gúnyosan nevet, amikor szabadulni szeretnék és nincs rá lehetőség.