Mindkét szülő lemondana a betegen született gyermekről?

Az a baj, hogy ha annyira súlyos, örökbe se fogják fogadni. Ha lemondanak, nem egy jobb, hanem egy rosszabb helyre kerül.

Más ez, mint a "jót akarok neki, ezért lemondok róla".

Persze, hogy joga van a saját életét élni a szülőnek. A saját szemszögéből ez nem elítélendő.

A baba szemszögéből viszont igenis elítélendő a döntés.

Gyerekvállalásnál ez benne van a pakliban. Szülés közben is megsérülhet súlyosan úgy,hogy testi és szellemi fogyatékos lesz.

Aki ezt nem tudja bevállalni,az szerintem NE vállaljon gyereket. A baba szemszögéből nézve.

Mert a gyerek nem egy tárgy,amit visszaviszünk a boltba,ha hibás!

Eleve nem értem azokat a szülőket,akik csak a tökéletes gyereket tudják elfogadni.

Ellenkező esetben:

Vajon mit gondolna az a gyerek,ha a szülők elmondanák neki őszintén, hogy CSAK azért tartottunk meg,mert egészséges vagy? Ha valami bajod lett volna születés után, akkor otthagytunk volna a kórházban? Hm??

Te elmondanád ezt a gyerekednek?

Ez a kérdés is elméleti természetesen! De érted...

Akkor az a gyerek rettegne,hogyha valami hibát vét,már nem fogják szeretni.

Ezért írtam,hogy akinek ilyen felfogása van,az NE vállaljon gyereket!!!

Megkönnyítenék a saját életüket, de nagyon aljas lépés lenne. Amelyik fogyatékosság annyira durva, hogy már születéskor látszik, avval szinte eselytelen a gyerek arra, hogy örökbefogadják.

SNI-s gyerekem van, nagyon nehéz vele. A világ minden kincséért oda nem adnám, mert senki másnak nem érdeke annyira a gyerekem jólléte, mint nekem. Meg azért sem adnám, mert szeretem.

Egyáltalán nem elítélendő. Senkinek semmi köze más magánéletéhez.

Nekem az egyik unokatesóm súlyosan down-kóros. Egy karikát nem képes rajzolni. Tönkretette az egész családját. Se dolgozni nem lehet ilyen gyerek mellett, sem élni rendesen. Még harmincas korában is ki kell törölni a seggét. Az egészséges testvérre szinte semmi idő nem jutott. Teljesen lefoglalta mindig is a család kapacitását ez az agyilag 3 éves, munkaképtelen, életképtelen egyed. Majdnem elváltak a szülők is.

Olyat láttam, ahol a második gyerek lett beteg, súlyos autista, őt lepasszolták a nagymamának. Utána még két gyerekük született és nevelték a három egészséges gyereket, míg az autistát látogatták. Akkor vették újra magukhoz felnőttként, amikor a nagymama meghalt és muszáj volt. Az autista gyerekük szemszögéből nézve volt egy ember, aki szerette és éjjel-nappal vele volt, tanította, védte. Majd mikor ő meghalt, egy idegen lakásba költöztették, ahol nem volt helye, de máshová nem mehet. Ennél jobb lett volna, ha olyan helyen él, ahol állandóság van és ha fizetésért, de ugyanúgy törődik vele minden gondozó.

Nekem ételallergiás gyerekem van, vele is nagyon másképp kell szervezni az életet, mint egy átlagos gyerekkel, de beletanultunk. Nem tudom, mit tettem volna, ha a kórházban közölték volna, hogy csak vegetálni fog élete végéig és nekem 7/24-ben gondoznom kell, mert magától képtelen lesz rá. Se munka, se szabadnap, se nyaralás, nulla sikerélmény, csak a szintentartás jutna. Nagyon nem tudom, feláldoznám-e magam mindezért, ha a gyerek fel se fogná, ki van mellette.

Én speciális intézetbe adnám és járnék látogatni

Nem dobnam el magamtól de nem is lennék képes gondoskodni egy beteg gyerekről, nem vagyok hozzá elég erős.