Egyedül hagynád pár hónapos babádat, amíg átmész a 2 házzal odébb lévő kisboltba? Kb.10 perc.
Nem, semmiképp! Nálunk a ház aljában van a kisbolt, de még sose jutott eszembe, hogy lemenjek vásárolni, amíg alszik. Pedig jártam már úgy, hogy főzés közben jöttem rá, hogy valamit nem vettem meg, így félbehagytam a főzést, ébredés után lementem a kislányommal vásárolni.
Ennek ellenére pár hete egyszer magára hagytam akkor 9 hónapos kislányomat néhány percre. Egyedül nevelem, és van egy kutyánk. Éjfél körül, már ágyban voltam, amikor a kutya elkezdett fel-alá szaladgálni, rájött a szapora. Már napközben is gyomorrontása volt. Választhattam, hogy a kutya vagy összecsinálja a lakást, vagy felkeltem és felöltöztetem a kislányomat, és együtt lemegyünk, vagy leszaladok a kutyával elintézni a dolgát. Mivel a kislányom éjjel nagyon ritkán ébred, az utóbbit választottam. 6-7 percet lehettünk lent, a kutya hamar végzett, de én tiszta ideg voltam, hogy tuti most az egyszer fog történni valami baj, meg már felébredt és üvölt utánam. Persze semmi baj nem volt, úgy aludt, ahogy hagytam, de nagyon rosszul éreztem magam a történtek után.
Nekem 8 hónapos a kislányom, a földön játszottunk kb 1 hónapja (akkor még nem mászott csak ült egy helyben) hozták a megrendelt csomagot, kifutottam a kapuba aláírtam kifizettem, átvettem a csomit kb másfél perc volt (a mosdóba is többet tartózkodom) de én ez alatt olyan rosszul voltam, hogy nem hallom, nem látom. Már biztos sír, gondoltam magamba, persze ő csak játszott soha nem hagynám magára, nem lennék képes még ha alszik sem. Felébred nem talál, mekkora trauma az neki, hogy nincs ott az anyukája. Ezeknek a piciknek a szeparációs korszakuk is erről szól. Attól félnek hogy elmegyünk és többet nem jövünk vissza.
Biztos nem tenném ki ennek a lányomat, még ha nem történik nagyobb baj akkor sem. Nem bírnék elszámolni a lelkiismeretemmel.
Ha épp lefektetem, nekem fél óráig tuti hogy nem ébred fel.
Ha van bébiőrződ magaddal viszed, és tényleg 2 házzal arrébb van a bolt (nem pár utcával arrébb), és csak pár dolgot vennél, szerintem nincs benne semmi különös, ha átugrasz.
Ennyi erővel a kertbe se menj ki olyankor, mert alszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!