Mindenkinek ennyire kegyetlen a negyedik trimeszter, vagy csak én vagyok ennyire rottyon?

Én is csak túléltem. Nagyon nyügi babám volt. 6 hónap után kezdett nálunk jobb lenni.

Most 9 hónapos, egészen kezdem élvezni. Pár hónappal ezelőtt ezt nem hittem volna el :)

Ugyanígy vagyok, mint az utolsó, 9 hónapos, és fél éves korától fokozatosan egyre jobb lett, és egyre jobban és jobban élvezhető. Persze most szeparacios szorongás van, csungene rajtam legtöbbször egész nap, de össze nem lehet hasonlítani az első hónapokkal. Fél éve én se hittem volna, hogy fogok még második gyereket akarni, pedig az első előtt 2tot terveztünk. Most meg már teszünk érte, hogy legyen második.

Annak ellenére volt nagyon nehéz, hogy vágyott baba volt, és nem volt hasfájós, refluxos, órákat vegigüvöltős baba...

Első fele szuper volt (hajtott az adrenalin), 6. Héttől maga a pokol (későn jövő kólika, nyűgösség).

Rottyra tett, de 3 hónaposanmár jobb volt. Aztán jött az igazán durva időszak, 6-8 hó közt, állandó nyűglődés, szepa, alvásborulás, se nappalom, se éjszakám nem volt (plusz nyár, dög hőség). Az volt eddig a legdurvább, szinte PTSDm lett.

14 es ha kozben van egy teso aki igenyli az anyjat?lokje el az anya mert babusgatni kell minden percben a kicsit?mit fog erezni a nagy?raadasul ha a ferj nincs otthon,valakinek meg kell csinalni a főzést,hiszen a csalad tobbi tagja sem maradhat ehes..van ahol a nagyszulok ,vagy barmilyen mas rokon nem opcio,sem az,hogy minden nap tendeljek a kaját.

Van amikor igenis tul kell elni.nincs ezzel baj..hamar elrepul az az ido,es eljon amikor mar tenyleg lehet elvezni az anyasagot.

Az első 4 hónapban én is túléltem. Szorongtam minden pillanatban amikor kettesben maradtuk és csak végeztem a dolgomat, mint valami gép. Számomra a legnagyobb segítség az volt, hogy beszélgettem ŐSZINTÉN kisbabás anyukákkal. Nem olyanokkal, akik cukormázaztak, hogy "ez életed legszebb időszaka, élvezd ki" "örülj amíg ilyen pici", stb., hanem akik szintén borzasztó durván élték meg. Tartotta bennem a lelket, hogy nem én vagyok hulladék, ez tényleg nagyon nagyon nehéz és sokan átmennek ugyanezen.

A mantrám pedig az volt, hogy "változni fog". Mert ott hormonoktól elborult aggyal, fáradtan, hajlamos voltam azt vízionálni, hogy ez mostantól örök. Nem az. Ezt tudatosítsd. Eltelt 3 év, semmilyen hiszti nem ér fel részemről azzal az időszakkal.

14es, én zöldet nyomtam neked, bár nem értek minden szavaddal egyet. Az elgondolás szép, a hozzaallas szimpatikus, de a valóságban nagyon nehéz "megelni" a tuleles helyett. Lehet, hogy neked szuper volt, és sikerült, mert olyan volt a babád s a körülmények... De fogadd el, hogy másnak nem.

Én is szerettem volna szépen megelni, így is terveztem, aztán sajnos egyáltalán nem sikerült. Amikor valaki arról beszél, hogy traumatikus élmény volt neki a szülés, én mindig arra gondolok, hogy kB ugyanazt erezhette, mint én az első hetekben.

Hiába akarsz te egész napokat az ágyban osszebujni a babával, aki csak szopik és edesdeden szendereg, és elégedetlen nézni a szuszogasat. Az én fiam pl 2 hétig nem tudott jól szopni, 1-1,5 órát szoptattam ülve, mert fekve egyszerűen nem ment, így pihenésnek azt nem lehetett nevezni, ráadásul az egyik kezemmel a fejét szorítottam a mellemhez, hogy rendesen bekapja, a másikkal a mellemet nyomtam, hogy igyon. Aztán maradt fel órám tejet fejni, hogy pótlást kapjon, enni, inni, wcre menni, és kezdhettem elölről. Éjjel-nappal. Persze enni, de mit? Arra sem volt időm, hogy megkenjek egy vajaskenyeret.

Ez a menj ki, sétálj, ülj be kávéra is marha jó tanács... Van akinek spriccel a melleből a tej, szetazik mindene, a gyerek meg lehet olyan, hogy állandóan ordít, ha nincs cici a szájában.

Mellette ott van a házimunka, idősebb gyermek... Apuka meg sok helyen estig dolgozik.