Akik fiatalon (20-22) évesen vállalnak/vállaltak gyereket ők hogy álltak rá készen ilyen fiatalon anyagilag, meg lelkileg?
Olyanokra gondolok akik tervezték is nem csak összejött. Ennyi idősen hogy van meg nekik hozzá minden feltétel: anyagi biztonság, lelki érettség, megbízható pár?
Én annyi idősen sem lelkileg sem anyagilag nem voltam rá készen, most 25 vagyok de még mindig korainak érezném.
Pl kozmetikus vállalkozóként elég jó pénzt lehet keresni. Szakmunkás iskola 3 év, 17-18 éves korban végez.
2-3 év alatt keres, kiépíti a vendégkörét. Gyerek mellett simán bevállal 1-2 kuncsaftot kiegészítésként, de ezek mellet számos szakma van még, amihez nem kell általános iskola után még 5-8 évet tanulni.
Én bár szakmunkás vagyok, 20 éves koromra már 3 éve aktiv munkavállaló voltam. Az ismerőseim között több az, aki érettségi után egyből dolgozott, vagy már 17 éves korában, a végzettségtől függetlenül gyárban, vagy kereskedelemben elhelyezkedett.
Mennyi különbség van aközött, ha egy nő 20 évesen megszül, majd 24-25 évesen munkába akar állni, és aközött, hogy valaki 22-26 évesen kijön az egyetemről? Utóbbinál szvsz egy munkáltató részéről sokkal nagyobb a kockázat; mert bőven benne van, hogy 1-1.5 éven belül elmegy szülni az illető.
Lehetséges, hogy ritka, nekem kevésbé, bár ez nagy eséllyel azért van, mert mindenki más társaságokban mozog.
Szerintem pedig egyre inkább hajlanak arra az emberek, hogy saját vállalkozást, céget indítsanak, mert az információ áradat azt is eredményezi, hogy egyre inkább szemelé kerül, hogy mennyire kizsákmányolják az embereket a munkaadók. 18-19 éves emberek vezetnek már milliókat érő cégeket, mert rájöttek, hogy nem kapnak segítséget senkitől, és a saját lábukra kell állniuk. Két kattintás és mindenki megtalálja azt a szektort, amiben szívesen elhelyezkedne, és én látok egy olyan összetartást a fiatalokban, hogy ahelyett, hogy mocskolnák a kollégáikat, vetélytársaikat, inkább segítenek egymásnak.
Bocsi!
Én egy buta proli gyerek vagyok, valaki diplomás, pláne pénzügyes, elmagyarázná nekem, de mint apa a hülye gyerekének, hogy miért jó a hitelre lakást venni?
Hiteles lakásban lakni = egy banknál lakni albérletben.
Tudom, ilyen kor jönnek, hogy de ők a párjukkal, a fix állásukkal simán kifizetik. Ja. De a párod nem lép le, vagy nem halhat meg? TUDOM! A tiéd nem olyan, persze. Fix állás? A Covid kezdetekor 10+ mérnököt, meg IT-s rúgtunk ki.
És ugye te sem robbanhatsz le/kerülhetsz sittre, és bukhatod a diplomád és a melód?
Valahogy nagyon nem egy moziban ülünk, de elfogadom.
31 évesen lettem anya.
Számomra alap volt, hogy élhető helyen éljünk. Ha munkahelyet akarok váltani, ne legyek meglőve. A szüleim ezzel sokat küzdöttek, így az az opció eleve nem volt járható, hogy a nyakukon maradok vidéken.
Számomra fontos volt, hogy anyagilag független legyek mindenkitől gyerekvállalás előtt és véletlenül se kelljen majd egy osztálykirándulásra nemet mondanom bárhogy is alakuljon. Ez 30 éves koromra jött össze, bár ellensúlyoznám a véleményem.
20 évesen sokkal felelőtlenebb voltam, könnyebbnek tűnt az egész gyerekvállalósdi. Ahogy haladtam a korban, úgy beleestem abba, hogy ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam, egyre több minden kell, szóval nálunk biztosan túlbiztosítás állt be, de nem bánom. Ideálisabb lett volna fizikai szempontból 5-6 évvel korábban szülni, viszont most harmincpár évesen elmondhatjuk, hogy megvan mindenünk, nem kell semmin aggódnunk, görcsölnünk, csak nyugalomban felnevelnünk a gyerekeinket. Nem tudom melyik a jobb, én úgy érzem a helyemen vagyok, máshogy ez az anyagi és érzelmi biztonság nem jött volna össze.
A környezetemben, aki ilyen fiatalon szült, annak zömében becsúszott és "majd valahogy meholdják". Vagy egy esetben a srác szülei voltak olyan helyzetben, hogy mindent a gyerekek alá toljanak, ha már így alakult.
Azt is meg kell jegyeznem, hogy fentiek okán a legkevésbé sem tudom megsajnálni azokat az anyukákat, akik napi szinten árasztják el segítségkérő posztokkal a facebook csoportokat, mert idióta férfinek szültek, mert nincs mit enni adni a gyereknek, mert drága a pelenka/tápszer, mert nem tud ajándékot venni a gyerekének, stb. És nem, nem segítek, a legkevésbé sem éri el az ingerküszöbömet, mert ő tehet róla, mindenki a saját sorsa kovácsa. Azt sajnálom, ahol baba mellett meghal az egyik fél, vagy beteg a gyerkőc, vagy ilyesmi miatt kerülnek szorult helyzetbe. Ezzel az ember nem feltétlenül tud kalkulálni, vagy ha kalkulál is akkora pofon, hogy hirtelen azt sem tudja merre van arccal előre.
"elmagyarázná nekem, de mint apa a hülye gyerekének, hogy miért jó a hitelre lakást venni?"
Elmagyarázom akkor egyszerűen, jó?
1.) Amikor albérletben laksz, akkor havi 100-120 ezer forintot kvázi kidobsz az ablakon, szépen mondva másnak adsz. Azt a pénzt nem látod viszont.
Ha hiteles lakásban élsz, akkor mondjuk abból az összegből, amit addig bérleti díjra fizettél, mondjuk 100 ezret, abból 30 ezret lehet, hogy odaadsz a banknak a kamat díjakra, de a maradék 70 ezerrel minden hónapban a saját vagyonod növeled, mert annyival több lesz a tiéd a lakásból végleg.
2.) Ha nem váltok el, akkor egy nap, mondjuk 10-20 év múlva lejár a hitel és onnantól ingyenes a lakhatásotok. Pénzzé is tehetitek, ha akarjátok, és az sok pénzpénz, még beugróra is futja az idősek otthonába, ha nincs aki gondoskodjon rólatok.
Ha nem váltok el, az albérletet akkor is fizetnetek kell életetek végéig, az soha nem jár le. Nem lesz mit pénzzé tenni, és a nyugdíjból nemigen telik majd albérletbe, akkor éhen haltok?
3.) Tegyük fel, hogy elváltok. A gond ott kezdődik, hogy ha albérletben laktatok, akkor nincs ingatlanvagyon, amin osztozni lehet, mindenki mehet, ahova akar. Akinél marad a gyerek, az meg van lőve, mert valószínűleg nem lesz pénze egyedülálló szülőként albérletre, sőt senkinek nem is kell egyedülálló szülő albérlőnek, nem is fogja senki kiadni neki a lakását.
3/B pont: látod, a lényeget ki is hagytam: nemhogy egyedülálló anyákat, hanem úgy egyáltalán gyereket senki nem akar beengedni a lakásába, ezért nem is lesz hova manapság gyereket vállalni, ha nincs saját lakás. Ha netalántán valaki mégis kiadja, akkor nemigen fogjátok tudni fizetni mondjuk két gyerek eltartása mellett a havi 120 ezres bérleti díjat, ja és akkor azt tegyük hozzá, akkora lakást, ahol mindenkinek van saját szobája, na azt pláne nem fogtok fizetni.
4.) Ha munkanélküli leszel, a bérleti díjat akkor is fizetni kell, talán jófej a tulaj és elenged egy hónapot, de ennyi.
A hitelt jobban ki lehet játszani, ott kérhetsz ideiglenes fizetéshalasztást, és ha nem fizeted, akkor is 3 hónap, mire egyáltalán felszólítanak és ha akkor sem fizetsz, baromi sok idő, mire kilakoltatnak, akár 1-2 év is, addig simán találsz munkát és helyrejössz. Ha nem tudsz annyit fizetni, mint korábban, kérheted, hogy hosszabbítsák meg a futamidőt, és kevesebbet fizess. Albérletben ezeket az opciókat szerinted ki tudod használni?
38.
- De akkor mi ez a sok bebukott, sipítozó lakáshiteles?
- Meg albiból lehet olcsóbba menni, akár szobába, akár haza anyuhoz.
39-es, azok a devizahitelesek voltak, nem a mostani hitelesek.
Albérletbe meg hova mész kisebbe? 🤣🤣 Feltételezem, a többség így is a legkisebbet-legolcsóbbat választja, mert nem telik havonta 200 ezres bérleti díjra, már nincs hova kisebbe menni, mert egy garzon indul 90-100 ezernél.
Ja, meg szobába hogy mész lakni gyerekekkel? Ki adja ki azt neked?
Egyébként, válás után is lehet menni haza anyuhoz, csak akkor ha eladjátok a házat, legalább a hit kifizetése után is marad pár millió mindkét félnek, a bérleti díjról mi marad😙
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!