Szar anyának érzem magam, ez normális?

Kedves Kérdező. Én örülök, hogy meg tudtátok beszélni és ez egy jó tanulás a következőkre, hogy igen, a kommunikáció nagyon fontos! A férfiak sajnos lassabban jönnek bele a szülő szerepbe. Van, aki még az átlagnál is lassabban. Nekik nem volt a pocakjukban 9 hónapig. Nekik egyszer csak beleszületett az életükbe és mellé kaptak egy hormon borulásos friss anyukát is, akikről annyi rosszat olvasni a neten, hogy szerencsétlenek azt se tudják merjenek e hozzászólni vagy hogyan kezeljék.. Kommunikálni kell elmondani miben tud segíteni, hogyan….stb sokan tényleg azt gondolják hogy az elején ez még belefér mert ők úgyse tudnak segíteni. Na ilyenkor egy jó kapcsolatban megbeszélik, hogy nem és hogyan tovább, egy rosszban meg (vagy ha anya depressziós) egyből átharapják a torkát meg leírják meg nekiesnek a férfinak. Én jobban sajnálom azt a gyereket akinek utálkoznak a szülei a feje felett, mint azt, akinek lassan tanulnak és hibáznak, de dolgoznak rajta.

Sajnos ebben a kategóriában sokan rettentően tudják támadni a férfiakat és elfelejtik, hogy ők is emberek.. azt meg el nem tudják képzelni, hogy házas emberek, családdal még szeretik egymást, akkor is, ha vannak nehezebb napok.. ez azért szomorú..

Nem feltétlenül látszik valakin, hogy teljesen kivan.

Én egy nagyon pozitív, életigenlő személyiség vagyok, ezért nem látszott rajtam, hogy meg vagyok borulva. Én nem tudtam h a férjem nem tudja 🤷‍♀️

Nálunk én vagyok a bulizós, nálunk engem kell elengedni bulizni :D úgyhogy én amellett vagyok h nem szabad senkit 100%-ig befékezni.

De mindenképp oda-vissza meg kell adni egymásnak az énidőt.

Én nagyon örültem, amikor olvastam, hogy a kérdező úgy érzi, hogy előre lépett a kommunikációban és a férj negatív színben való feltüntetése inkább csak kirohanás volt egy gyenge pillanatban (nálam is volt ilyen).

Szia! :) Nem vagy te rossz anyuka, csak az életed vett egy hatalmas fordulatot, mindemellett javarészt te kell helytállj ebben az új helyzetben. Nagyon ismerős mindaz, amit leírtál. Mi úgyszintén terveztük a babát, hatalmas örömmel nyugtáztuk, hogy gyakorlatilag az első próbálkozás után két csík köszönt vissza a teszten. Vártuk, terveztünk, álmodoztunk. Amikor megszületett a kisfiunk, hirtelen én is inkompetensnek éreztem magam, gyakran hiányoltam a régi életem. A férjem pedig hasonlóan állt hozzá, mint a te férjed. Korábban hatalmas volt köztünk az összhang, mindenben számíthattam rá, a gyerek előtt is rengeteget segített háztartásban, mindenben. De valamiért a fiunk születése után nem éreztem jó partnernek. Ő is folyton ment volna (és ment is) valahova, nem mondott le semmiről, élte az életét, miközben én a négy fal között tűnődtem azon, hogy még várnunk kellett volna a gyerekvállalással, és hogy vajon elég jó anyukaja vagyok-e a gyerekemnek. Rengeteg vitát szült köztünk ez az egész. Mikor elmagyaráztam neki, hogy én gyakorlatilag 0-24-ben a kisbabaval vagyok, ő meg összefut barátokkal, elmegy kirándulni, edzeni, akkor ahogyan te is mondtad, egy ideig javult a helyzet, majd ismét visszaállt minden. Szerintem ekkor sem azért mondott le programokat, mert belátta, hogy nekem ez milyen iszonyú nehéz, és mert felcsillant benne az empátia parányi szikrája, hanem hogy ne „balhézzak”…

Eltelt néhány hónap, és kezdtük belátni a hibáinkat. Én rájöttem, hogy teljesen befagyasztottam otthon a légkört, mert mindent túlaggódtam (abnormálisan).. Ő meg egyre jobban kezdte megtalálni a „hangot” a kisfiúnkkal, egyre szívesebben maradt velünk otthon. Ekkor jött el az a pont, hogy azt láttam, hogy nem az én nyomásomra nem megy ki péntek este, hanem mert szívesebben babázik, és mert altatás után szívesebben beszélget velem egy kellemeset. Nem felmenteni akarom, de így utólag visszagondolva/visszatekintve neki több idő kellett, hogy ráhangolódjon az apaságra, viszont most a legjobb apuka, és a legjobb társ. Minden feladatot megosztunk egymás között. :) Illetve, ami mèg fontos… nekem sincsenek a közelben barátaim, de rájöttem, hogy ettől függetlenül nagyon fontos, hogy legyen magamra időm. Én is elkezdtem edzeni, vagy csak egyet sétáltam, vásároltam, vettem magamnak valami szépet… de kellett az, hogy időnként kicsit kiszabaduljak otthonról. Én bízom benne, hogy a ti esetetekben is pozitív irányba változik majd minden. Ahogy te is mondod, a kommunikáció a kulcsa mindennek 💕 a legjobbakat kívánom, és kitartást!