18 évesen hogy készülhetek fel arra, hogy kisbabám lesz?

Jól van, nagyon ügyes vagy!

Hová küldhetjük a díjadat érte?

( Bár gyanítom ilyen természet mellett sok akciótól nem kell tartanod, nem tűnsz túl kellemes embernek. :) )

Ne haragudj, de ha neked ilyen a gyereknevelés, valamit nagyon elcse..sztél... Bár akkor nem csodálom, hogy ilyen megkeseredett vagy.

Kialvatlanság: szerencsére ketten vagyunk a párommal, plusz itt vannak a szüleink, nagyszüleink is. De valószínűleg ha elkezdem az egyetemet, bébiszitterünk lesz, mert nem szeretnénk senki jóindulatával sem visszaélni, vagy hogy úgy érezzék, "muszáj" babázni, unokázni. Örülünk, ha szeretnének majd a babával, velünk lenni, de nem is akarjuk, hogy ez nekik kényszer legyen.

Állandó sz.rszag (de szép megfogalmazás...): Lehet, újdonság, de pelenkát kell adni a babákra! Majd pedig azt cserélni sem árt. A használt pelusokhoz pedig vannak pelenkakukák, ha szeretnéd, átküldöm, én melyiket néztem ki.

Pénzügyi problémák: Ugyan miért lennének? Nem értem. Hogyha valaki nehezen él megy egyedül is, akkor nem vállal gyereket.

Szerintem te és én máshogy gondolkozunk az anyaságról. Ki mit látott eddigi életében. :)

Nem baj, lehet én is ennyire megkeseredett lennék, ha csak a sz.ros pelenka és az egyedüllét jutna eszembe arról, hogy kisbabám lesz.

Nem magamról írtam, hanem általánosságban.

Hogy valószínűleg a pénzügyi problémák nem egy kisbaba érkezésétől jelennek meg. Hanem korábban is megvoltak. Akinek pedig még úgy is pénzügyi problémái vannak, hogy nincs gyereke, az valószínűleg nem vállal még egy problémaforrást a nyakába.

Tudom, hogy sajnos magyar népbetegség az irigység, meg hogy haljon meg az, akinek kettővel is több van. Ezért nem is nagyon szerettem volna részletezni a vagyoni helyzetünket, vagy hogy nem éppen átlag középosztálybeli családokból származunk. Sem a párom, sem én. Mert nem akartam, hogy mocskolódásba átmenjen az egész.

Nyilván falun te azt látod, hogy a fiatal anyák kuncsorognak az ingyen ruhákért, meg a létező összes kedvezményt igénybe veszik. Nem haragszom emiatt, neked ez a természetes, nekünk pedig más. Csak kérlek, legközelebb mielőtt kommentelsz, gondolkodj kicsit és próbáld látni azt, hogy nem mindenki úgy él, ahogyan te vagy a környezeted.

46-os, nem. Sajnos tévedsz. Ismét.

47-es, nem igazán írtam semmit az életünkről.

Igen, én még itthon élek, az érettségiig.

A párom, mint írtam, idősebb. Nem, nem öreg, szimplán csak most lesz 23. Már dolgozik az édesapja cégénél, amit később át fog venni (apukája 60+ már). Rengeteg tervünk és célunk van. Pl. miután végeztem az írásbelikkel, átköltözünk. Én a szüleimtől, párom a mostani lakásából. Egy nagyobb, tágasabb lakásba, ami lokációját tekintve is kényelmesebb (közelebb van a családunk, nem kell egész Budán átautóznunk majd).

De szerintem ezek nem idegen emberekre tartoznak, főleg amíg ilyen stílusban is nyilvánulnak meg páran... Nektek van, ami elképzelhetetlen. Nekünk az a természetes. Kár erről vitatkozni, mert nem érzitek át az én helyzetemet, én pedig nem értem, hogy mitől lenne húzós egy bébiszitter tarifa, vagy hogy miért csak az első héten lehetne velünk a párom, meg miért este járna haza... Más világ vagyunk, kár magyarázni. Ez már azon is megmutatkozik, hogy számotokra hatalmas sértés az, hogy a szüleim engem támogatnak, számunkra meg ez a természetes és ők is így nőttek fel.

El kéne végre fogadni, hogy nem mindenki él ugyanúgy, ugyanolyan körülmények között. Mint írtam, rendhagyó a helyzetünk. És én ezt nem is úgy fogom fel, hogy " a szüleim nyakára szülnék", mert ez rettentően primitív kifejezés. Mikor kiderült ez az egész, akkor leültünk 6-an, megbeszéltük, hogy ki mit szeretne, hogy képzeli el a jövőt, kinek mi férne bele. Majd pedig kitaláltuk, hogy legyenek a következő évek. Normáliséknál így megy, más meg az utcára tenné a gyerekét, amiért terhes lett (itt olvastam ilyet). Szóval mi nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen szüleink, családunk van és hálás vagyok értük minden egyes nap!