Az nem durva, hogy sehogy nem segítem a babát elaludni? Csak leteszem?
mivel eddig semmi nem vált be a babakocsin kívül, meg a ráetetésen kívül, amiket most megvontam, mert nem állapot.
bebugyolálás, ringatás, cumi, babazene, éneklés, csend- én már feladtam mindent.
kétszer sírva, végkimerülésben aludt el a saját ágyában, de most már csak néha nyafog, idegeskedik, néha másodperces sírások, de nézelődik, elvan, igaz nem alszik,de legalább nem sír egyhuztomban órákig.
szóval egy babának nem durva, hogy csak kiságy, meg nézelődés és más semmi?
nem merek oda sem közelíteni, mert akkor rázendít követelőzni babakocsira, ha mégis betakarom, azt hang nélkül és nem nézek a szemébe.
Kérdező, szerintem neked segítségre van szükséged.
Amikor az én babám ilyen kicsi volt, reggel eljött anyukám és ő babakocsizott vele. Az enyém is akkor aludt ha tolták, de én a szülés után egy ideig járni alig tudtam.
A babádnak rád van szüksége, a te érzéseidből nyugszik meg ő is. Az enyém bölcsőben aludt. A helyedben én vennék, vagy bérelnék olyat ami magát ringatja. Esetleg kölcsönözz kipróbálásra, ha nincs segítséged. Egy idő után ha a babakocsiban elalszik, elég kényelmes megoldás, abban altatni. 4 hónaposan már bent a lakásban széken ülve tologattam kicsit, elaludt és nem ébredt fel.
A te pici babád nem hisztizik, csak nem találjátok a közös hangot.
DE, DURVA... és nem vagyok hajlandó még csak végig se olvasni....
És nem hiszem, hogy semmivel sem lehet megnyugtatni. Pontozz le de minek vállaltad...ettől sokkal több is lesz még. Magára hagyni egy ilyen kisbabát....
Csak beleolvastam. Hogy képzeled hogy hisztizik egy 1,5 hónapos baba??? Ajánlom Vekerdy Tamás illetve Ranschburg Jenő könyveit, vagy youtube-os videoit. Hátha ők segítenek.
Nagyon éretlen és felelőtlen vagy...Soha sem tudtam volna így írni, még csak gondolni sem a gyermekemről.
Mindent próbáltál, de feladtad? 6 hét után te észlény??? Gondolom fáj a hasa, megnyugtatásra vágyik, ringatásra, és mivel tőled nem kapja meg, a babakocsiban nyugszik meg? Amúgy meg ez miért gond? Egy hat hetes baba még annyit fog változni!!
Komolyan pszichológiai teszthez kötném a gyerekvállalást.
kedves kérdező, egy ilyen kis babának még nem olyan fejlett az agya, hogy képes legyen olyan dolgokra amiket te feltételezel róla (pl. hiszti). ilyen korban még csak az alapvető szükségleteit tudja jelezni, mivel nem tud beszélni, találd ki hogyan: sírva. még nem képes a szeretetét kimutatni, ezért érezheted úgy, hogy te nem is számítasz neki, csak a kaja meg a babakocsi. de ez nem így van. csak abban a helyzetben egy másik szükséglete/problémája nagyobb (pl fáj a hasa, nem jön ki a kaki stb.).
ez a korral változni fog, de 6 hetesen ne várj csodát, hogy tegyük fel gázok bántják a beleit, és majd a te puszidtól megnyugszik úgy hogy a gázok továbbra is bántják... az én babám 5 hetes és ő is nagyon sokat sír, mert hasfájós, ő meg csak akkor nyugszik el ha sétálok fel alá vele a lakásban. eszembe sem jutna berakni az ágyba és sírni hagyni, még akkor sem ha már majd le szakad a karom meg a hátam.. mert őt ez nyugtatja meg, és egy pár hetes babát még barbárság rendszabályozni... egy babapszichológus írta:
"Ez a baba teljesen el van kapatva. Nézd meg, már most uralkodik rajtatok."
Nem MÁR MOST. Hanem: MOST MÉG.
Most még az ő ösztönös igényei a legfontosabbak, mert kicsi.
Aztán majd megtanul várni, türelmesnek lenni, engedni, de nem azért, mert erőltettük, hanem azért, mert kezdetben megkapta, amit kért és már bízik bennünk annyira, hogy ha nem ordít, akkor is megkapja."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!