Hogyan fogyhatnék le? Kórósan elhízott vagyok.
"5 ora utän semmit ne egyél, még gyümit se. Naponta 4szer enni kell."
Ez itt azért egy kicsit ellentmondásos, ha utána számolsz és már bocsi, de orbitális marhaság, hogy x óra után nem lehet semmit sem enni.
A helyesebb megfogalmazás az lenen, hogy 2-4 óránként enni kell egy keveset, mivel a szervezet körülbelül ilyen intervallum alatt bontja le a táplálékot.
Éjszakára sem ért, ha nem teljesen üres az ember gyomra.
(Estére ált. valamilyen fehérjét szoktak javasolni, vagyis pont egy alma nem túl jő választás.)
Orvossal valóban kellene beszélni mindenképpen, mert ez tényleg már egy komoly gond és maga a fogyás is akár megterhelő lehet és okozhat gondokat. (Na meg az orvos jobban testre tudja szabni a diétát, mint így látatlanban bárki!)
Szóval összefoglalva: rendszeresen egyél, de mindig csak egy keveset, a koplalás nem jó, sőt!
Valamint mozogj amennyit csak tudsz. (Nagyon jól rá lehet szokni ám a mozgásra, ha egyszer rávetted magad. Pár hete kezdtem én is aktívabban mozogni. Most egy bringás baleset miatt nem nagyon tudok és majd megőrülök, hogy nem mehetek...)
Rossz a helyzet, mert szüleid nem értenek a dologhoz, orvos sem nagyon fog tudni segíteni (hiszen ők se sokat értenek hozzá).
Nyilván hormonális problémád van, de remélhetőleg ez is megoldható, gyógyszerek nélkül.
GABONA, TEJmentes táplálkozással, minimális szénhidrát bevitellel valószínűleg még egészséges lehetsz. Tehát fogyhatsz, hormonháztartásod is rendbe jöhet.
Ételek: Hús, zöldségek, gyümölcsök. Ezeket esszük, mindenki aki ad magára.
Nem eszed: cukor, kenyér, péksütemény, rizs, krumpli, kukorica, bab. Színezett, édesítőszeres üdítők, feldolgozott szemetek.
Elmentek a piacra, vesztek zöldségeket -saláta, paradicsom, paprika, uborka, tök, retek, karalábé, sárgarépa..- és húst. Nyerset és füstölt sonkát. A nyers húst elkészítitek a zöldségekkel, a füstölt sonkát eheted iskolában, zöldségekkel. És persze gyümölcsökkel.
Ezzel elég jó esélyeid vannak a gyógyulásra, de csak ha így teszel. Írják majd, hogy ez nem jó ezért meg azért, ha kell akkor alá fogom támasztani neked, vagy szüleidnek, hogy miért nincs igazuk, illetve nekem miért van igazam. Ha az kell a gyógyulásodhoz, léteznek ám orvosok akik tudják azt amit itt leírtam, ők is beszélhetnek szüleiddel, és segíthetnek.
Egy 11 éves gyereknek gabona és tejmentes táplálkozást javasolni... megáll az eszem!
Távgyógyító vagy talán?
Milyen alapon szaladsz ennyire előre?
Még hogy hormonális probléma!
Az is lehetne akár, de ezt nem lehet így kijelenteni...
A kislány össze-vissza eszik, éhezteti magát, majd esténként NEM éppen megfelelő táplálékból (édesség) bezabál.
Ehhez pedig az iskolai kötelező tornaórákon kívül semmit nem mozog (a heti 3 "sport" valószínűleg erre utal).
Nem kell ehhez semmilyen hormonális probléma, bárki elhízna ilyen életmód mellett.
Napi 4-5 étkezés egyenlően elosztva, kis adagokkal egészséges forrásból.
Nem kell kiiktatni semmit, csak bizonyos ételek fogyasztását minimálisra csökkenteni.
Egy fejlődésben lévő gyerekről beszélünk.
Kell a tápanyag!
A fent már belinkelt forrás nagyon jól leírja, hogy lehetőleg hogyan kell felépíteni egy egészséges étrendet, mik azok az ételek, amelyekkel óvatosabban kell bánni.
shapeshifter.blog.hu/2012/02/27/kal
Mondjuk ekkor túlsúlynál ilyen fiatalon nem tudom jó ötlet-e endokrinológiai vizsgálat nélkül elkezdeni bármilyen étrendet.
Én mindenképp azt javasolnám, hogy egy teljes vérképet nézess, és utána menj el dietetikushoz, aki segít összerakni egy étrendet.
Könnyen lehet, hogy valamilyen hiánybetegség okoz például az indokoltnál nagyobb éhségérzetet, vagy valamilyen hormonális probléma.
Egybként annak, ha egész nap alig eszel, teljesen logikus és szükségszerű következménye, hogy utána este meg bezabálsz. Meg kellene fordítani a dolgot.
Naponta 5-ször, vagy 6-szor egyél úgy sokkal könnyebb lesz, és lehetőleg minden étkezésben legyen valamilyen állati eredetű fehérje, illetve zöldség.
Pl. reggel egy teljes kiörlésű szendvics sok csirkemellsonkával és egy salátával. Tízóraira egy joghurtba belevagdosol ey almát, és megszórod kis fahéjjal. Ebédre valamilyen hús+rizs, és párolt zöldség, vagy saláta. Uzsonnára ha édesre vágysz még elfér egy műzli szelet, meg mondjuk egy kis light mozarella paradicsommal, vacsira lehetőleg már csak fehérje, pl. túró vagy tojás.
És iktass be valami ki mozgást. Semmiképp se futást, vagy egyéb olyan sportot, ami terheli az izületeket, inkább 1 óra gyaloglás, vagy bringázás.
Első körben meg kellene szokni, hogy így táplálkozol, hagyd ki a tartósítószeres, meg ízfokozós kajákat, ha tudod. Ha már megy ez a fajta étkezés, de a súlyod nem csökken, akkor el kell kezdeni számolni pontosan a mennyiségekkel. De először szokd meg, hogy ötször eszel egészséges kajákat, de azokkal lakj mindig jól. Ha már megszoktad az új ízvilágot, akkor ráérsz foglalkozni a mennyiségekkel.
Néhány érdekes bejegyzés még:
És ne ess kétségbe, még éppen időben kaptál észbe! Ha most elkezdesz odafigyelni, akkor felnőtt korodra nagyon szép lehetsz, még előtted van az a korszak, amikor a csajok megnyúlnak, nőiesednek. Az biztos, hogy segítség lesz neked is! Ha most rendbehozod a táplálkozásod, és rászoksz a mozgásra még simán lehetsz akár fitness modell is :)
Minden embernek gabona és tejmentesen kéne ennie, egy BETEG elhízott kislánynak különösképpen!
Ez nem elég ok, hogy ezt tanácsolom neki? Egyébként miért zavar, elméletileg ha fél millió évet (vagy csak 10-15 ezret) visszautazol a történelembe, egy gyerek sem evett tejet vagy gabonát. És? Majd elvonási tünete lesz? Igen, de minden drog után van, majd elmúlik.
És gondolkozz, 11 éves és 80 kiló? Én életemben alig ha fogom elérni a 80 kilót, bár nem kizárt. De férfiként, és nem pár éven belül.
Persze hogy hormonális problémái vannak, amit legtöbbször a gabona-tej okoz. Most ezt nem kezdem el magyarázni. Elmegy majd endokrinológiára, megállapítják az alacsony tiroxint, és kap gyógyszert. Majd felnőtt fejjel 20-60 éves kora között rájön, hogy bakker nem kéne tejet, gabonát za.bálni, és akkor nem kellene egész életében gyógyszert szednie. Addigra ez már az orvosi ajánlásokban is benne lesz valószínűleg.
Vagy most keresnek egy paleo szemléletű orvost, aki most is tud segíteni neki. Mert én ajánlottam, tehát napi jócselekedet tagadhatatlanul megvolt ;)
Egyébként ezzel azért lehet vitatkozni, mert nem mindegy, hogy a világ mely pontját nézed. Mondjuk a kaukázusban nem nagyon volt fehérjeforrás a tejen kívül, ott nyilván fogyasztottak tejet régen is. Gabonát ugye egyiptomban, meg mezopotámiában is fogyasztottak, mert ott meg a zöldségtermesztéshez volt kevés víz.
Szóval Szendi Gábornak - aki a közhiedelemmel ellentétben nem dietetikus, hanem pszichológus - sem kell elhinni minden szavát.
De az alaptézis, hogy a legfőbb és legfontosabb tápanyag a hús és a zöldség, az nehezen megkérdőjelezhető, minden normális diéta alapját ezek képezik.
"Minden embernek gabona és tejmentesen kéne ennie"
Már bocs, de ezt a baromságot honnan veszed?
Több kérdés van, sorban haladok:
Szendi Gábor, ő ki? Tudom hogy pszichológus, de milyen közhiedelem? A köz azt hiszi, hogy mozgással fogyni fog, esetleg flabélossal (egy gép mozgat) vagy ha szaunába megy, akkor fogy. A közhiedelem nagyon irreleváns ha komolyan vesszük a beszélgetést.
Kaukázus - igen, néhány évezrede fogyasztanak tejet. És ott is élnek sokáig - akárcsak Magyarországon.
Viszont a sokáig élő, mozgásképtelen magyar nagymamákat megkérdezve, kevés mondta hogy ilyen beteg sorsot szeretne az unokáinak. Vagy akkor kérdezzük meg most, bárki a cukorbeteg, ízületi beteg, szívbeteg rokonait mennyire ajánlják ezt.
Gabona és tejmentes. Aki most kelt fel délben, idekukkolt, és életében először hallja, hogy az emberi szervezet milyen rosszul tolerálja a sok szénhidrátot, gabona és tej fehérjéket, az kérem szépen ne várja el most tőlem, hogy felvilágosítsam. Ugyan ezen az interneten ahol most írunk bőven van fenn több 1000 oldal vizsgálat, eredmény, eredmények kitárgyalása, tanulmány a tej és gabonák összetevőiről, hatásukról stb. stb.
Tényleg, most hogy mondod! Valóban mennyi beteg és elhízott ember él Ázsiában is, ahol nem múlhat el étkezés rizs nélkül (ami ugyebár gabona)...
Ott van ugye Japán is... Most mondd meg, hát nem ők a legelhízottabb emberek a Földön a maguk átlagos 40 kiló vasággyal termetükkel?!
Valamint Dél-Korea (még a reggeli is rizzsel indul!), Tajvan, Kína is a kövér emberekről híres, ugye?
:D
Te egyébként komolyan elhiszed azt a butaságot, amit hirdetsz? 0_0
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!