Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Falási rohamok. Miért?

Falási rohamok. Miért?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

16 éves lány vagyok, és thai boxolok. Ezért van egy bizonyos súlycsoport, amibe le kell fogyni. Augusztusban (tehát kb 7 hónapja) volt egy meccsem, amire 5 nap alatt 6 kilót fogytam. Ez eléggé megviselt, ezért elhatároztam, hogy lefogyok és tartom a súlyom. Akkor 60 kilóban indultam. Valamiért sosem sikerült 64 alá mennem, mindig rámjöttek a falási rohamok. Eleinte túl kevés kalóriát vittem be, és ezzel volt a probléma. De aztán mikor elkezdtem dietetikussal együtt dolgozni, és megfelelő volt minden, akkor sem múltak el, sőt. Elkezdtem hánytatni magam, ami tudom, hogy óriási butaság volt, de kétségbe voltam esve, és nagy volt a nyomás. De a meccsre sikerült a 60 kilóban benne lennem. Ott annyira megörültem, hogy sikerült, hogy nagyon durva rohamom volt, és annyira bezabáltam, hogy a meccsen moccanni nem bírtam. Így hát kikaptam. Ezután felhíztam kb 72 kilóra, ez volt január elején. Mivel februárban volt egy szintén fontos meccs, így elkezdtem fogyózni. Súlycsoportot kellett váltanom, 63,5ben indultam. Itt is elrontottam, most nem részletezném, hogyan. Ezek után a kudarcok után elhatároztam, hogy most tényleg megcsinálom, beállítom a súlyom 65re, és onnan fogyasztok be 63,5re. Minden nap írok egy tökéletes étrendet. Futok iskola előtt 5 kilométert, minden hétköznap. Tudom, nem sok, de ígyis 5kor kelek. Edzek szintén heti 5x esténként. Számolom a kalóriákat, a makrókat, mindent be is tartok. Egy ideig. Mert aztán az agyamban elkattan valami, és nem bírom tovább. Ma volt szerintem életem eddigi legrdurvább falási rohama. Ettem itthon is egy kicsivel többet, mint kellett volna, de aztán elmentem barátnőmmel, és ott.. Megettem egy óriási rántotthusos szendvicset, kettő szelez puncsos sütit, egy csokisat, egy kókuszgolyót, egy islert, és egy túróspitét. Egész héten gyönyörűen tartottam a diétát. A mérleg, és a tükör is ezt mutatta. Ezzel pedig elrontottam az egészet. Mit lehet ezzel kezdeni? Volt valaki hasonló cipőben? Bármit csinálok, nem megy. Pszichológusra nincs pénzem.

Köszönöm ha elolvastad, tudom, nagyon hosszú lett.


2022. márc. 27. 20:42
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:
100%

Hagyd abba a sportot, mert AZ tesz tönkre! Belefogyni? 60 kg alá, a te magasságoddal? Egy hülye thai box miatt...


177 centi magasként 64-65 kiló alá ne menj, és még az is éppen az alsó küszöb.

2022. márc. 28. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 anonim ***** válasza:
87%

Egyébként igen, sajnos vannak ilyen degenerált sportok (balett, szertorna stb), meg idióta edzők, akik belehajszolják az étkezési zavarba a sportolókat.


Pszichológust pedgi azonnal - nekem rengeteg évembe, és egy majdnem meghalásba (napjaim voltak hátra 35 kilósan) telt leküzdeni.

2022. márc. 28. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
75%
#21 nem, nem a sport teszi tönkre, ennek semmi köze a sporthoz..nehogy már a sportot hibáztassátok emiatt. Ennyi erővrl semmit ne csináljon, csak feküdjön egész nap mert más sportal is ez lesz..Itt a körülötte lévő emberekkek van a baj, akik miatt ilyen állaptoba került
2022. márc. 28. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 anonim ***** válasza:
100%
Semmi túlzás nincs a hasonlatodban, 19-es, ez egy az egyben szó szerint megegyezik a kérdező helyzetével, csak a két életkor különböző. Pont azt csinálja az anyja, mint amit leírtál. Hagyja az életveszélyben. Aztán ha baja lesz, akkor majd megint sír, hogy "Hát én nem tudtaaam ..."
2022. márc. 28. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 anonim ***** válasza:
100%

Hát itt az edzővel vannak a legnagyobb bajok, így lehet gyönyörűen étkezési zavarokat szerezni..bulémia,anorexia,túlevés, aztán a végén nemhogy thai boxolni, de az ágyból felkelni sem lesz erőd.

Így teszi tönkre a versenysport egy fiatal lány életét . Én megmondom mit tennék,átmennék másik egyesületbe,másik edzőhöz, vagy úgy ahogy van abbahagynám a versenyzést és csak a saját élvezetem/egészségem miatt boxolnék tovább.

Nem vagyok képben a küzdősportokkal,ha minden egyesületben,minden edzőnél ez megy, akkor hagynám abba a verseyzést. Nincsen a világon olyan érem,kupa,díjazás ami miatt megéri tönkretenni magadat.

2022. márc. 28. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 anonim ***** válasza:
50%
#25 ez így van. Setalast sem hagyod abba orokre azert mert eppen rossz uton mesz..(Ezt most nem neked irtam, hanem azoknak akik irtak, hogy fejezze be ezt a sportot)
2022. márc. 28. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 anonim ***** válasza:
A sportot, mint versenysportot kéne befejezni. Azt írtuk, hogy heti 3x edzéssel hobbi szinten ssmmi baj.
2022. márc. 28. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 A kérdező kommentje:

Figyeljetek. A súlycsoporttal nincsenek problémák. Egyáltalán nem vagyok sovány és nincsen tesképzavarom. Itt a fő probléma a fejemben van, amire segítséget kértem. És meg is kaptam. El fogok menni elsőkörben az iskolapszichológushoz, most ez a legkönnyebb. Aztán meglátjuk mi történik, egyelőre ez is óriási lépés. Remélem meg is tudom tenni ténylegesen.

A sportot nem fogom abbahagyni, a versenyzést sem. És súlycsoportot sem fogok váltani, mert úgy néznék ki, mint egy buldózer. Én pedig szeretem azt a testet, ami most van. Sajnos azzal nem oldódna meg a probléma, ha feljebb mennék, hiszen csak eltűnne az a minimális gát is, ami miatt nem híztam még fel 120 kgra.

Szóval köszönöm szépen azoknak, akik segítettek, mostmár felfogtam a helyzet súlyosságát.

2022. márc. 28. 22:26
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!