Ez így marad? (fotó van)
Edzettem, edzek rendszeresen most is, nem csak fogyás alatt. Mégis szottyadt lettem. Borzalmasan néz ki, és emiatt párkapcsolatom sem lehet, mert konkrétan szégyellem magam mutogatni. Sajnos, eléggé kiszúrtam magammal, pedig rengeteget edzettem, és már úgy vagyok vele, hogy belefáradtam, mert ezzel nem tudok mit kezdeni. Aki járt már így, az mit tett? Kénytelen volt elfogadni magát így? Szottyadt, megereszkedett bőrrel? Gyűlölöm magam, amiért lefogytam. Igaz, úgy is szörnyen néztem ki, de ez mindent visz.
Röhögjetek csak nyugodtan, van mit. Legalább szórakoztató. Hát, elmegyek pszichológúshoz, ha visszafeszesíti a bőrt, meg rendbe hozza az eldeformálódott alakomat. Ha erre nem képes, akkor nem vesztegetem rá az időmet, helyette inkább edzek továbbra is, még ha nem ér semmit.
Nincsenek elcsúszva a kockák, az így normális. Majd ha a tiéd is ilyen lesz, akkor írkálgass.
Amúgy meg marha sok dolga lehet manapság a pszichológusoknak, mert mindenhol, mindenkinek ezt írkáljátok, de a kérdésre nem, vagy alig tudtok válaszolni. De legalább felvállaltam azt, hogy ocsmány vagyok.
Aki a GYK-n kér tanácsokat, annak sok esetben valóban pszichológusra van szüksége. Nem reprezentatív a minta. A lelki problémákon még a testieknél is nehezebb dolgozni.
Hiába gondoltad szarkasztikusnak a megjegyzésed (elmegyek pszichológúshoz, ha visszafeszesíti a bőrt, meg rendbe hozza az eldeformálódott alakomat), ez az igazság. Vissza tudja valamelyest feszesíteni, meg rendbe tudja hozni, méghozzá azáltal, hogy leszoktat az önpusztító, önsorsrontó viselkedésről, és normalizálja a bioritmusod.
"helyette inkább edzek továbbra is, még ha nem ér semmit" - ha csak ennyi lenne, nem is lenne gond. De nem csak, hogy nem ér semmit, de inkább árt. Azért nézel ki így, mert egyik vegletből nem is a másikba, de még azon is túl lendültél. Vissza kéne fordulni, az megoldaná a legtöbb gondod, de nem, ehelyett te csak menni akarsz tovább előre, a saját fejed után.
Ha ezt akarod, és nem fogadod el a jó tanácsokat, akkor nem lehet mit tenni, de számíts rá, hogy nem lesz jó vége!
A lehető legrosszabb módon fogytál le, és most nem a kinézetedre gondolok.
1000 kalória naponta? Ez még egy gyereknek is kevés, nem hogy egy felnőttnek.
Átestél a ló túlsó oldalára, ha választanom kellene, akkor inkább leszek túlsúlyos, minthogy 1000 kalórián éljek minden egyes nap.
De, igazából kik vagyunk mi itt hogy megmondjuk neked? :D Bárki aki írt, Te annak az ellenkezőjével értettél egyet, de kérdem én, hogy akkor minek írsz ki kérdést, ha nem vagy hajlandó senkit sem meghallgatni?
Folytasd csak tovább ezt az "életmódot", ha szerencséd van, akkor csak a kinézeted lesz a legkisebb bajod.
Mell- / vállizmot ha felszednél, akkor azokon a részeken sokkal feszesebb lenne a bőr. Has tájékon túl sokat nem tudsz csak izommal nőni, bár azért a hasizomnak is van vastagsága. 172 centivel simán lehetsz 70kg is úgy hogy megtartod a 6 kockát, ehhez persze nem 1000 kcal-t kell enni.
Olvasgass kicsit neten, "lean bulk"-re keress rá. Ez röviden annyit tesz hogy tömegelsz, de továbbra is számolod a kalóriákat, lassan mennek fel a kilók, de szinte semmi zsírt nem szedsz fel.
Igyál sok vizet, szedjél vitaminokat, ásványi anyagokat, adjál időt a bőrödnek és izomépítéssel próbálj 1-2 év alatt felmenni 70 kg-ra. Teljesen normálisan fogsz kinézni.
Lányokkal ismerkedni meg addig is lehet..
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!