Ti elválnátok? (Többi lent. )

Tíz éve vagyunk házasok, van egy óvodás gyerekünk. A gyerek imádja az apját, de nyilván nem menne vele, mert engem még jobban szeret.

A házasságunk gyakorlatilag a teherbeesésemmel egyidőben ment tönkre, bár mindketten akartunk gyereket (sőt, ő talán jobban), ám ahogy elkezdődtek a problémák, ő kettőt hátralépett. Nyíltan nem hagyott magamra, csak szájhúzva állt hozzá mindenhez. Innentől kezdve a házasságunk szép lassan kimúlt. A férjem meg van róla győződve, hogy én vagyok minden probléma forrása, hiszen aki vele nem tud együtt élni, az senkivel nem tud.

A férjem "pozitívumai": nem iszik, nem szerencsejáték függő, nem ver, dolgozni jár, ebben-abban otthon is segít.

Ami miatt mégis pokol mellette az élet: gyakorlatilag minden teher az én vállamon van, ha nem szólok rá, még a saját rokonairól is megfeledkezik. Velem valójában hónapok (de lehet, hogy évek) óta nem beszél, legalábbis érdemi dolgokról, gyakorlatilag a telefonjához jár haza. A gyereket nyugodt szívvel rábízni nem tudom, ha vele van, vagy valami baleset éri (apró, de tipikus figyelmetlenségből vagy felelőtlenségből adódó baleset), vagy nem öltözteti fel rendesen, vagy a kocsiban hagyja ésatöbbi. Ami neki nem érdeke, abban soha nem áll mellém, a konfliktusokat úgy kerüli, hogy hagyja, én álljak bele.

Ha nem lenne gyerekünk, már rég elváltam volna.

A férjem azon túl, hogy sok hasznát nem veszem, nem is zavar sok vizet, hiszen csöndben elvan, mint egy szobanövény. Viszont engem rendszerint kiborít a figyelmetlensége és a felelőtlensége. Amúgy is kimerült vagyok, ettől az utóbbi időben sokat beteg is, a férjem ugyanakkor érzelmileg egy biodíszlet, viszont előszeretettel csinál olyan dolgokat, amitől szerintem minden nő kiborulna. (Pl. a tiszta ruhák közé bedobja a koszosat vagy fordítva, begyalogol koszos cipővel a szőnyegre, ráül/ráfekszik a még el nem pakolt holmikra, kidobálja a cuccaimat kérdés nélkül, vagy úgy rakja el a dolgokat, hogy soha többé nem találjuk meg, meg ilyenek.) Természetesen belőlem az elmúlt években vérbeli házisárkány lett, a gyerek alig lát mást, mint hogy anya már megint veszekszik.

A férjem változni nem fog, ez biztos, én pedig képtelen vagyok szó nélkül elviselni, hogy semmibe vesz. Ugyanakkor a gyerekemet sem akarom tönkretenni. De közben meg belehalok, ha arra gondolok, hogy elveszíti az apukáját.

(Minden reggel az az első kérdése, hogy hol van apa.)

Ti elválnátok?