Szeretem a feleségem és meg akarom tartani! Érdemes?

Sziasztok.

A helyzet eddig szerintem változatlan. Az igaz,hogy azóta esténként sokat beszélgetünk,őszintén és nyíltan a kialakult helyzetről és már nem olyan hideg velem mint volt.

Mondjuk ez annak is köszönhető,hogy én megkérdeztem tőle van e valami különösebb oka annak,hogy ilyen távolságtartó vagy csak már semmi érzelem nem maradt benne irántam.

Erre ő azt mondta,hogy azért viselkedett így mert nem akart bennem hamis reményeket ébreszteni és nem akarta,hogy elbízzam magam.Nagyon tisztelem őt ezért,de elmondtam neki,nem kell ilyesmitől tartani,tisztában vagyok a helyzetemmel,de ugyanakkor egy ölelés,egy puszi reggel,délután nagyon jól tud esni .

Azóta ezt megkapom. Tudom,hogy ezzel még semmi nem oldódott meg és lehet nem kellene,de nem tehetek róla,IMÁDOM! Ő az életem!

Eldöntöttem,hogy nem adom fel. Amíg velem van mindent megteszek,hogy maradjon,de semmit nem erőltetek és igyekszem nem a terhére lenni. Szeretni fogom örökre és feltétel nélkül.

Ha pedig el kell engednem,hát elengedem,de csak a házból a szívemből SOHA.

Ha nem lesz mellettem akkor mindent megteszek azért,hogy újra meghódítsam.

Köszönöm.

Lassan már naplót írni járok ide,de sajnos az egyetlen barátom akivel mindezt megbeszélhetném most távol van.

Nekem már ez is sokat segít,hogy kiírhatom magamból és az meg különösen jó,hogy próbáltok segíteni,ésszerű jó tanácsokkal.

A mai nappal új fejezetet kezdek.Tegnap este miközben a kicsim lábát masszíroztam/amin ő később el is aludt :)/,nagyon sokat gondolkodtam.

Elhatároztam,hogy ez így nem mehet tovább. Nem akarom azt,hogy egy gyermeket lásson bennem akit gyámolítani kell,hanem egy férfit akire mindig számíthat.

Eldöntöttem,nem fogja többet látni a fájdalmam,magamba tartom és csak akkor engedem szabadjára amikor senki nem látja. Ez persze nem azt jelenti,hogy nem mutatom ki az érzelmeim,mert azt akarom tudja,nagyon szeretem és szükségem van rá,de ugyanakkor nem akarom,hogy pusztán sajnálatból maradjon velem.

Természetesen fogok vele viselkedni,igyekszem,hogy vidámak és boldogak legyenek a napjai.Amíg még tehetem.

Ha marad akkor azt tegye azért mert lát még bennem valamit és ha most nem is igazán tud,de akar még engem szeretni.

A feszültség levezetésére ma kipróbáltam a futást és meg kell mondjam nagyon jó volt. Közben volt időm gondolkodni és el tudtam lazulni.

Ma reggeltől kezdve a dohányzást is abbahagytam és elhatároztam jobban fogok törődni magammal.

Azt akarom,hogy egy olyan kép maradjon benne rólam akiért érdemes maradni vagy érdemes visszatérni.

Hogy hogy vagyok? A külvilág felé jól,mert nem akarom,hogy a feleségem és a gyerekeim lássák mennyire szenvedek. Belül viszont romokban heverek,lelkileg egy roncs vagyok.

Igazából sokszor nem is tudom hogy állunk.Néha tesz olyan dolgokat amik nagyon jól esnek,máskor meg olyat tesz vagy mond ami teljesen letaglóz.Ezt persze ő nem látja mert nem mutatom,inkább próbálok kedvesen semleges maradni.

Nem mondtam le róla,de azt már eldöntöttem,hogy ha menni akar én elengedem.

Inkább lássam máshol boldogan mint magam mellett boldogtalanul. Annál sokkal jobban szeretem.

A kezdeti kétségbeesés és pánik mellé újabban már betársult egy olyan érzés amikor legszívesebben szembenéznék a harmadikkal és tudomására hoznám,hogy ugyan hagyja már békén a feleségem és a gyermekeim anyját,ne úgy akarjon boldog lenni,hogy közben egy családot szétszakít.

Ugyanakkor mikor ez az érzés rám tör mindig emlékeztetem magam arra,hogy ebben én is hibás vagyok és a párom is kellett hozzá,hogy köztük viszony legyen.

Egyébként sem akarok rontani a helyzetemen,inkább elnyomom ezt az érzést.

A végére egy kérdés:szerintetek ha valaki képes lefeküdni azzal akit el akar hagyni,meg tud rá sértődni bizonyos dolgokért,az jelent valamit? talán még szereti? Vagy csak puszta emberi reakció?

Én már nem merek bízni semmiben,ezeket sem írtam a javamra.

Pedig de szép is lenne.