Érzem/tudom, hogy a férjem nem szeret. Nem tudom vele maradjak-e így. Ti benn maradnátok így egy kapcsolatban?

Kösz a válaszokat. Reagálnék akkor egyikre-másikra:

2-esnek: tudod, lehet, hogy nem akarsz megsérteni, ahogy írtad, de akkor legyél szíves ne lebarbizni senkit, akit egyébként nem ismersz! Attól, hogy érzelmekre vágyom, még nem vagyok egy üresfejű szőke barbilelkű plázacica. Egyébként sajnálom, hogy neked nem (sem) jött össze.

5-nak: 30-as éveink vége felé járunk. És 7 éve vagyunk együtt.

6-nak: Igenis, Őrmester! Jelentem, anyaként fogok dönteni! :-)))

Nyilván igazad van neked is. Nem felelőtlen döntést kívánok meghozni. A gyerekeim életét tartom a szemem előtt, ez nem kérdés. De azért még lehetnek érzelmeim? Egyébként meg, írok lent egy-két dolgot, kíváncsi vagyok, továbbra is így gondolod-e. Komolyan kíváncsi vagyok a további véleményedre.

8-asnak. Az helyzet, hogy sajnos tényleg így érzem. Én anno sajnos eléggé rózsaszín ködben láttam őt, mert nagyon vonzódtam hozzá. Ő nem sokkal előttem, egy hosszú kapcsolatból lépett, ki mert lány nem akart még gyereket szülni, ő pedig szeretett volna. Jöttem én, és nekem klappolt ő is és a családalapításos dolog is. Most már utólag úgy érzem, egyfajta "tenyésznőstényként" gondolt rám. Hát.. elég megalázó. Így utólag szerintem nem volt benne szerelem irántam, csak én ezt akkor nem vettem észre. Anyukám észrevette, de nem hallgattam rá.

9-esnek: lehet, hogy igazad van neked is, és tényleg nincs igazi szerelem. De most komolyan, tényleg ilyen sík rideg, sőt harcias feelingben kell élnünk, gyereket nevelnünk? Ez lenne a jó cél? Kétlem. Szerintem a gyerekek is sérülnek ilyenkor, s nem hinném, hogy jó dolog azt kommunikálnunk feléjük, hogy az érzelemmentes kapcsolat az ideális párkapcsolat.

10-esnek: voltunk párterápián. Aztán az is elmaradozott, mert nem volt rá ideje. Akkor míg jártunk közelebb kerültünk, de ahogy vége lett, szép lassan újra eltávolodtunk. Annyit ért az egész, hogy megértettem egy csomó defektusát, meg ő is a sajátját. Na meg a sajátomét is. De nem szerelmesedtünk össze. Én egyébként hajlanék rá, hogy folytassuk a terápiát, de neki nincs erre ideje.... Őszintén szólva neki kényelmesebb, ha nem foglalkozik a köztünk lévő érzelmi dolgokkal...

És néhány pösszenet a múltból, ami kinyitotta a szemem:

1. Megcsalt abban az időben, amikor éppen a gyerekünket "gyártottuk". Miután teherbe estem, és már nem vetethettem el, "korrekt" volt mert elmondta ezt és megígérte, hogy befejezi szeretőtartást. Elvileg be is fejezte. De én azóta megannyiszor megkaptam már tőle azt, hogy neki egy p..ci nem elég, és csak azért hűséges, mert megígérte.

2. Megütött. Épp mikor szoptattam. Ellent mertem neki valamiért mondani, egy 3 éjszakás nem alvás után, amikor beteg volt a kicsi (Ő aludt a másik szobában, csak én nem.)

3. Bár elvileg megcsalás és pofon azóta nincs, de verbálisan rengetegszer bántott már. Sőt életveszélyesen meg is fenyegetett nem egyszer.

Ő egyébként nem akar elválni, sőt akkor is megfenyegetett, hogy el fog tenni láb alól, ha elveszem a gyerekeit. Sőt! Azt is mondta, hogyha nálam maradnak a gyerekek, akkor őket is megöli, hogy ne legyenek az enyéim sem.

Nos ilyen és ehhez hasonló problémák mérgezik a kapcsolatunkat. Nem voltam eszemnél, tudom, mikor beleszerettem, de most már késő. Valamit szeretnék javítani a helyzeten, s szeretnék végre én is boldog lenni.

Tudjátok, lehet, hogy barbis gondolkodás, de éveken keresztül szopni egy önző pasi mellett, nem túl fényes.

A gyerekekről meg annyit, hogy szereti őket, tudom. De nem túl jó apa. Nincs türelme hozzájuk, s velük is goromba tud lenni. Szeretne jó apa lenni lenni, s segítek is neki ebben, tehát nem a hajlandósággal van a gond, hanem a pszichés képességgel.

Egyébként amikor nincs rajta az "idegbaj", akkor vagyunk jól. Érzelem úgy sincs ugyan sok, de legalább nem bántjuk egymást. Ilyenkor vágyik ő is a szeretetre, amit én mindezek után már nagyon nehezen tudok neki megadni. Tehát a helyezet immáron kölcsönös.

Ezek után vélemények? :-))