Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Veszekedős férjjel mit kezdjek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Veszekedős férjjel mit kezdjek?

Figyelt kérdés

A férjem borzasztó veszekedős, minden apró-cseprő dologból durva vitát generál. Nem bírja, ha nem értenek vele egyet.

Már egyszerűen nem bírom. Évek óta kérem, hogy valamin változtassunk, ha kell, akkor én megtanulom, hogy hogyan kell beszélni vele, hogy az tetsszen neki, de így egyszerűen beleőrülök. Már minden áldott nap beleköt valamibe. Beszéltünk ezerszer erről, hogy engem igazán nem érdekel, kinek van igaza, vagy hogy egyetértsen velem, csak mondjuk el a véleményünket egymásnak, aztán hallgassunk. Nekem fontosabb lenne békében élni, mint veszekedni pitiáner dolgokon, amik nem is érdekelnek, nagyon szeretnék nyugalmat itthon.

Ha megunom a veszekedését és otthagyom egyedül, akkor meg úgy megsértődik hosszú időre, mint egy dacos kamasz. Mindkettő viselkedése szörnyű. Ezt csinálja otthon is, az utcán is, autóban, egyszerűen nem bírom.

Nincs valami stratégia ilyen helyzetekre? Remélem érthetően írtam, nagyon felzaklatott.


2011. szept. 15. 14:40
1 2 3 4 5
 21/48 anonim ***** válasza:

Ha szexuális élet nincs rendben, sok baj forrása lehet.

Egy életet kaptál, és ez nem főpróba! Te döntsd el, hogyan éled le. Szeretetben, normálisan vagy másként?

2011. szept. 15. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/48 anonim ***** válasza:
100%

ha mindenbe beleköt és lehülyéz téged, az amiatt lehet, hogy nem szeret téged...de az elmondásodból az jön le, hogy senkit nem szeret magán kívül, ha lenézi az embereket is...

Soha, de soha nem szabad megalázkodnod egy kapcsolatban, semmivel nem különb fél ő a kapcsolatotokban. Nagyon fiatal vagy még, bőven van még esélyed egy hozzád illő normális férfit találni.

Az én életemet, lehet hogy hülyén hangzik, de Csernus Férfi könyve változtatta meg :D ahogy elolvastam, rájöttem, hogy mekkora barom vagyok, azonnal lezártam a tiédhez hasonló kapcsolatom, és most remekül vagyok :D

2011. szept. 15. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/48 anonim válasza:

Szia!

Az én férjem ugyan ez. Folyton lealázott, lehülyézett, ordított. Velem 28 éves koromig senki nem ordibált, a férjem volt az első. Először meglepődtem, aztán már én is ordítozós lettem, kihozta belőlem az állatot. Mindenkibe belekötött az utcán, kocsiban, káromkodott, és ebből elegem lett. Volt,h kedvesen kértem, volt,h fenyegetőztem, még el is mentem otthonról, de 1-2 hét meghunyászkodás után minden a régi lett.

Aztán jött egy kedves harmadik, aki adott egy lökést, hogy másként is lehet élni, szeretve,megbecsülve. Nem mondom,h ezt várd meg, ahogy én is, de gondolkozz el rajta,h h akarod leélni az életed!

2011. szept. 15. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/48 anonim ***** válasza:
100%
Olyan lehetsz mint a szomszédaim, ők sem szeretik már egymást, osztják is egymást rendesen néha, de azért együtt vannak. Nem mernek elválni, félnek, hogy mi lenne velük egyedül ezután.
2011. szept. 15. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/48 anonim ***** válasza:
100%

Nos ha mindig ilyen volt, magad is leírod, akkor kár erőltetni. Igen, az lehet, hogy az elején a rózsaszín ködben nem akartad ezt észrevenni. Vagy esetleg nehezen kiismerhető volt, akár direkt akár nem.


Érzed, hogy rossz így... Márpedig ha ilyen volt, ezután is rossz lesz, nem jobb. magányos leszel vele, bár már lehet az is vagy... Gondold át mi a jobb! (Rosszabb)


Most túlélni egy válást és keresni egy hozzád illőt, s vele nyugodtan élni?

Vagy ehhez a veszekedős megszokáshoz ragaszkodni életed végéig, esetleg gyereket vállalni, őt is veszekedve felnevelni?

2011. szept. 15. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/48 anonim ***** válasza:
100%
Mindenképp hagyd ott,ne legyél olyan nő,akik hasonló vagy rosszabb helyzetben nem mernek elválni a férjüktől mert társfüggők!Sajnos rengeteg ilyen,szintje a csontjaikig megalázott és kihasznált nő él így.Ne akarj ilyen életet.Ez az ember soha sem változna meg,még ha gyermeketek is lenne akkor sem.Sok nő sajnos azért próbálkozik meg a gyermekáldással,mert azt remélik,hátha ettől rendeződik a családi helyzet.Helyette meg sokszor rosszabb lesz.Nagy bátorság és elhatározás kell hozzá,de szerintem neked sikerülne.Csak abba gondolj bele,hogy milyen jó is lenne egy napot úgy eltölteni,hogy nem a férjed dühkitöréseitől kellene félned.Én azt mondom,hogy válj el.Sok sikert és szerencsét kívánok!
2011. szept. 15. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/48 Gondola ***** válasza:
100%

Én csak kettő könyvet ajánlok figyelmedbe:

Eric Berne: Emberi játszmák

és

Judith Sills:Szállj le a döglött lóról!

Elég érdekesek,sok mindenre fényt deríthetnek,s könnyebb lesz a döntés is számodra.Sok sikert!

2011. szept. 15. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/48 anonim ***** válasza:
100%

Szia!

Megfogott a kérdésed, én is ilyen helyzetben vagyok....

Nálunk nagyon sok a vita, igaz nem minden nap, de minden hétvégén. Sose kért még bocsánatot semmiért, pedig sokszor megbántott nagyon. Én is a váláson gondolkodom, megmondom őszintén, ha még egy hülye veszekedés lesz miatta, lelépek.

Nálunk van gyerek is, és nagyon nehéz neki is, vele is ezt csinálja, meg anyjával is. Persze másoknak nem meri megmondani a véleményét, utána meg otthon mi hallgatunk...

És mindig kimagyarázza, hogy miért van neki igaza.... Hihetetlen...

Elegem van nekem is. Szóval: VÁLÁS! Csak ez a megoldás!

Kitartás hozzá!

2011. szept. 16. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/48 anonim ***** válasza:

Szia! Utolsó vagyok.

Nálatok van valami változás?

Nálunk megint volt egy jó kora veszekedés, hülyeségen... Válással fenyegetett, hát én meg belementem, pakolni akartam. Na erre megdöbbent, esküdött, pitizett, hogy megpróbál változtatni, de azért hozzá tette, nem csak neki kell, hanem nekem is.... Megadtam neki ezt az esélyt, majd meglátjuk. Most nagyon bűnbánó. Ha gondolod, beszélgethetünk...

2011. szept. 19. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/48 anonim ***** válasza:
Na igen, ez egy masik terror. A f.szkalap meg vallassal fenyeget. Mert ugye, "nem fogsz masnak kelleni, ki birna Teged ki, Onelkule ehen halsz meg a gyerek is, senki sem lennel nelkule". A vege az, hogy "nem tudlak itt hagyni, mert a gyerekek ehenhalnanak melletted". Tehat a f.aszi marad, miert ne, hisz minden meg van neki csinalva. Van cseled, van aki elturi, es hozza meg egy no is az agyban.
2011. szept. 19. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!