Jogosak az érzéseim, vagy igaza van?

Írtam már ki kérdést korábban a válásunkat illetően, sajnos a helyzet tovább romlott közöttünk.

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parka..

A mocskolódás nem szűnt meg, én meg csak amiatt nem szerettem volna a háta mögött beadni a papírokat, mivel féltem attól, hogy valami hülyeséget csinál.

Ugyanakkor, nem bírom tovább, elfogyott az erőm, szüleim kihátráltak mögülem (apám nagyon sok hasonló dolgot művelt anyámmal), és úgy érzem, teljesen egyedül vagyok.

Naponta a sírógörcs kerülget, mivel hónapok alatt egyszer sem tudtam vele leülni anélkül, hogy ne hallgattam volna végig, milyen lúzer k*rva, aljas szemét vagyok.

Azt hiszi, a szeretet döntés kérdése, nem tudom vele a legalapvetőbb dolgokat sem megbeszélni (többek között, hogy miért jutottam el idáig, hogy így döntsek).

Folyton azt hallgatom, hogy szétszakítom a családot, és nem érdemlek semmi jót az életben ezután.

Sokan segítőkész, jó embernek ismerik, persze, van egy nagyon odaadó oldala is, ezt elismerem.

A szülei nem élnek már, ez ugyebár hatalmas törés az életében a mai napig, emiatt olykor borzasztó embernek tartom magam amiatt, mert elveszem tőle ezt az egészet.

Mégsem táncoltam vissza eddig, 6 hónapja nincs semmiféle érintkezés közöttünk.

Tudom, hogy ez most neki nehezebb, és olykor lelkiismeretfurdallásom is van, hogy vajon a helyemben más is így döntene-e?