Miért váltatok el és mennyi idő alatt jutottatok döntésre?

Az én házasságomban nem volt semmi tisztességtelenség (megcsalás vagy lehúzás stb.).

Ezért is gondolom azt, hogy a válás ellenére is emberként tudok a volt férjemre tekinteni és tisztelettel, jó szívvel gondolni az elmúlt évekre.

A szex sosem volt problémás, sőt. Ha így az évek távlatából igazán őszinte szeretnék lenni, akkor talán éppen hogy hátráltatta és jótékonyan elfedte a növekvő problémákat- mintegy meggyőzött és elaltatott minket, hogy ha ez szuper és mi nem öljük egymást, mint mások, akkor ez egy jó házasság.

Az igazság az, hogy az évek alatt elmentünk egymás mellett és valahogy felerősödtek a nyelvi-kultúrális különbségek is (külföldi férfi felesége voltam). Azt hiszem, ma már értem, hogy egy év egy más ország szülöttjével olyan, mint 5 év a földiddel... szóval mi sokáig is húztuk :)

Nem volt nálunk egy nagy epikus életesemény, valami galád tett vagy kiábrándulás. Mindketten részesei voltunk a házasságnak is és az eltávolodásnak is.

Nyugalomban, békében, közös megegyezéssel váltunk.

Nem érzem elvesztegetett éveknek, mert a mai napig tisztelem és jó embernek, jó értékrendű, gerinces embernek tartom. Ez kölcsönös. Van egy közös gyerekünk is, akivel kapcsolatban szerencsére egy követ fújunk és ez megnyugtató.

Mindkettőnknek volt már párkapcsolata (ő jelenleg is házas, nekem sajnos véget ért).

Olyasmi érzéssel vagyunk egymás iránt, mint egy nem túl közeli családtag: bizalommal, udvariasan, de kissé távolságtartóan.

Ez így szerintem nagyon jó és szerencsés élethelyzet.

Még a jelenlegi feleségét is ilyen módon tisztelem, hiszen egy másik nő, akiben van annyi szív és emberség, hogy gondoskodik az én gyerekemről, pedig nem dolga. Igenis hálás vagyok, hogy nem megy a cirkusz, furkálódás, még egy tányér ételért is, amit a gyerekem elé tesz, ha náluk van.

Úgyhogy a gyerek is azt hiszem kedves, tisztelettudó velük, tőlem biztos nem hall ilyen “mert szemét apád luvnyája” kijelentéseket :)

Majd egyszer a volt férjemmel bírunk köpködés nélkül egymás mellett ülni a gyerek esküvőjén vagy bankettjén. Ennyi és nem több. Valamikor egymást választottuk. Ez egy olyan útlevél, amivel mindig ember marad a szemünkben a másik.

Eltelt már jó sok év a vàlásunk óta (5+), anno én kezdeményeztem, de közösen vittük végig, beszéltük meg. Attól a pillanattól, hogy ez bennem megfogalmazódott és véglegesedett addig, hogy Budapesten a bíróságig eljutottunk kb. 3 hónap telt el.

Egy körben váltunk, egyezséggel mentünk, az első és egyetlen tàrgyalás után, fellebbezési jogunkról ott a helyszínen lemondtunk.

Így is lehet, nemcsak konyhakéssel meg kàromkodással/ mert annak nagy ára van, amit a gyerekkel és a saját lelkiàllapotunkkal fizettetünk meg.

11. vagyok. Már eltelt 5+ év a válás óta. Ma is optimális (nyilván nem a legjobb, de akkor ott minden tekintetben a leginkább ésszerű/normális) döntést hoztuk.

Megvolt ennek is a gyászfolyamata, mint minden elvesztésnek.

Mivel a köztünk kialakult nehezítő körülmények, gátló tényezők jellemzően olyan szociokultúrális tényezők, amit ki-ki zsigereiben hordoz magával és a kultúrájában, nem gondolom, hogy ezen pl egy párterápia tudott volna érdemi vàltozást elérni.

Illetve persze: nem akartuk, ez tűnt akkor a legjobb döntésnek és ezt ma is így gondolom.

Talán nem akkor kell már válni, amikor a gyilkos is kezit csókolomot köszönne, annyi pusztító indulat van a felekben.

Lehet tisztelettel is. Nemcsak a saját példámból tudom ezt.

Ha valami előnye és hozadéka mégiscsak van ennek, akkor az, hogy a közös gyerekünk tényleg világpolgár és tovàbbra is mindketten a maximumot adjuk szülőségben (nálunk az alap emberi és gyereknevelési értékek a mai napig egyeznek).

Hála az égnek, hogy így a közös gyerek mindkettőnk nyelvét, kultúráját sajátjaként megélheti, mindkettőnknél otthon van fizikailag és lelkileg is. Ahogy nő, egyre inkább.

Most épp azon izgulhatok, hogy ilyen viharos időben hogy fog a gépük hajnalban leszállni Bécsben- egy másik kontinensről érkeznek haza az apai nagyszülőktől, pont most csekkoltak be.

Szóval így is lehet.

Embernek maradni mindig lehetséges opció, tényleg.

A volt férjemet továbbra is tisztelem, mint pl a testvérem házastársát- az érzelmi kötelék partneri együttműködéssé alakult egy gyereknevelés nevű, hosszútávú projectben.

Ezt is meg kell és meg lehet becsülni.

Engem nemcsak totálisan elhanyagolt, de bántott is a férjem.

(Pedig átlagnál jóval többet foglalkozok magammal, meg futó vagyok, tehát plussz kilók nincsenek:))

Egy éve házasodtunk össze, nemsokára beadom a válást.