Amikor szakítás közelébe jutottatok mit tettetek hogy ne ez legyen a vége?

Ha már elért ide a történet, már minden csak vergődés...

*még 1 évig húztuk mire szakitott. Amit én tisztán láttam előre hogy én nem kellek neki eléggé sajnos.

Egyszer kerültünk közel, akkor hosszasan beszélgettünk, hogy mik a problémáink, mik a félelmeink. Meghallgattuk a másikat, mindent kitettünk az asztalra és átgondoltuk, hogy mit szeretnénk igazán. Arra jutottunk, hogy nem olyanok a problémák, amiken nem próbálhatunk meg dolgozni, minden ellenére szeretjük egymást és nem akarunk a másik nélkül lenni. Szóval nem szakítottunk, hanem mindenki megpróbált még jobban figyelni arra, amiben neki kellett fejlődni kicsit. Azóta eltelt pár hónap és sikerült dolgozni a problémákon, így nem is gondoltunk a szakításra. Az előző kapcsolatomban amikor közel kerültünk a szakításhoz, akkor abból szakítás is lett. Ott is fontosak voltunk a másiknak amikor szakítottunk, egyáltalán nem utáltuk egymást, de ott áthidalhatatlan problémáink voltak, amiket apró kompromisszumokkal nem lehetett megoldani.

Értékrend beli különbség főleg, (nem vallási vagy morális értelemben, meg nem rosszabb az egyik, mint a másik, csak elég más) Ami nekem nagyon fontos volt, az neki nem volt az, amit ő szeretett volna, az nekem nem működött. Egyszerűen elég máshogy akartuk élni az életünket és a kompromisszumban egyikünk sem volt boldog már.

A 6. válaszolóval értek teljesen egyet